Sajnos arra kevéssé van mód, hogy valamennyi novelláról, amiről szeretnék, hosszú oldalakat írjak, viszont talán néhány mondat is elég, hogy valaki kedvet kapjon hozzájuk. A válogatás (többet is tervezek) egy képzeletbeli antológiából van, nem csak a közelmúltból, magyar és külföldi szerzőtől egyaránt. Mint minden lista, önkényes és szubjektív. Sorrendet nem állítottam fel, mindegyik önmagában tetszik, igyekszem indokát is adni, miért. A legfőbb rendező elvem az volt, hogy ezekre a történetekre még évek távlatából is emlékszem, nem hagynak nyugodni, miután elolvastam őket; napokig gondolkodom rajtuk, és szívesen veszem őket újra kézbe. Némelyik csak angolul érhető el, viszont részben az Interneten is olvashatók (ingyen), ezeket be is linkelem.

Jerome Bixby: Élni jó (magyar)

Ki nem szeretett volna egyszer is a gondolat puszta erejével segíteni másokon? Ki nem akart volna rosszat gondolatban másnak? Jerome Bixby megmutatja, miért is jó a világ úgy, ahogy van, miért is jó, hogy nem vagyunk képesek alakítani magunk körül a világot, befolyásolni, sőt, akár megkínozni, megölni más, védtelen embereket – pusztán azáltal, hogy olvasunk a gondolataikban, majd ugyanezzel a képességgel átformálunk mindent, ahogy nekünk tetszik. Az Élni jó főszereplője egy kisfiú, aki e borzalmas tehetségével gyökeresen megváltoztatja álmos szülőfaluja életét. Sajnos Anthony hangulatember, és csakhamar kiderül, hogy minden élőlény az utolsó bogárig ki van szolgáltatva neki. Az emberek kétségbeesetten próbálják elterelni a gondolataikat, banális dolgokról beszélnek, összefüggéstelenül és zavarosan igyekeznek gondolkodni, mert tudják, Anthony bármit valóra válthat. Szorult, kegyetlen helyzetüket mi sem írja le jobban, minthogy időről időre megjegyzik, milyen szép és jó minden, még amikor csalódás éri őket, akkor is azt mondják, jaj, de jó! Csak Anthony meg ne hallja (olykor természetszerűleg negatív előjelű) vágyaikat, és ne vegyen a fejébe semmit.

Bixby nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy miként alakult ez így, csak annyit tudunk meg, Anthony egyszerűen így született. Hogy miért, hogyan, nem is fontos. Az Élni jó befejezése pedig az egyik legkegyetlenebb zárás, amit valaha olvastam.

K. Varga Beáta: A fajellenőr (in: Ellenérdek Cherubion Exkluzív Sci-fi Antológia, 2007; LFG.hu)

Az írónőt ismerők tudják, hogy két dolog különösen érdekli őt, és ezek az írásaiban rendre visszaköszönnek: a vallás és a pszichológia. A fajellenőrben is fel-felbukkan a pszichológus-vonal, de a központi elem a Jézus-történet, időutazással vegyítve. Számtalan sci-fiben kérdés e kettő, sőt, úgy általában az irodalomban is, ezért az alapötlet elcsépelt: Jézust meg kell védeni a múltban beavatkozó gonosz idegenektől. Az írónő mégsem esik csapdába, egy-egy érzékletes leíró mondattal közel hozza a „kecskesegg” szagú Galileát, Jézus figurája teljesen hihető, emberi alak, miközben a puszta jelenlétével nem csak a tanítványokra, de az időkommandósokra is elemi erővel hat. Mint K. Varga Beáta sok novellája, ez is E/1-ben íródott, az Evangéliumot csak felületesen ismerő főszereplő laza stílusban kommentálja az eseményeket, és több ponton mosolyt csal az olvasó arcára. A háttér, az ok-okozat mitológiája alaposan össze van rakva, az információadagolásért pedig külön jó pont jár: szerencsére semmit sem ömlesztve kapunk, hanem mindig a megfelelő helyen. A vallásosság nem tolakszik az arcunkba, az okosan megírt novella nem térít/szerintem nem sért hitében senkit: ateisták és hívők egyaránt fogyaszthatják.

Csomóírás

Ken Liu: Tying Knots (angol)

Alapvetően elcsépelt konfliktushelyzet „a nyugati fehér ember találkozása a távol-keleti szemlélettel” is: rengeteg mű szól a fehérek, ó- és újvilági hódítók kizsákmányoló tevékenységéről. A Tying Knots is ezen alapul, de számomra mégis emlékezetes olvasmány. Megmutatja, hogy a kiszolgáltatottság ugyanúgy jelen van és jelen lesz később is, nem csak az elmúlt évszázadokra volt jellemző. E/1-ben íródott, a két szereplő nézőpontja váltakozik, ezért aztán a mondatfűzés, stílus szintjén is erősen átjön, mennyire más a Nan és To-mu, az amerikai tudós szemlélete. A világban zajló globális folyamatok elől még a keleti ember eldugott faluja sem menekülhet, a tét az emberek élelmezése, megélhetése, To-mu pedig visszautasíthatatlan ajánlatot tesz. A Nannak azonban ehhez To-muval kell utaznia egy távoli országba, és ott a csomóírás művészete, ismerete révén új szempontból megvizsgálni az emberi DNS-t. A Nan persze mit sem sejt a nagy egészből, és To-mu „ajándékának” valódi természete is csak a végén derül ki.

 

Kij Johnson: Árboc (Spar) (magyarul in: Galaktika 244.)

A Clarkesworldöt virtuálisan lapozgatva, illetve úgy általában angol és magyar nyelvű novellák között sokszor válogatok találomra kizárólag az első mondat alapján. Az Árboc teljes mértékben ilyen választás eredménye, annyira morbid és szokatlan volt a kezdés, ami hasonlóan morbid és szokatlan folytatást ígért. A neten kétféle véleményt találni erről a történetről: vagy nagyon lehúzzák, vagy rajonganak érte. Azt hiszem, minden a science fictionnel szemben támasztott elképzeléseinken múlik, az Árboc ugyanis inkább szürreális ön- és párkapcsolati vizsgálat, mint sci-fi. Az egymásmellettiség ábrázolása, miközben a két főszereplő, a nő és a (nem emberforma) lény kívül-belül (in and out) szeretkeznek. Az együttlét nem öröm forrása, egyszerűen kényszerhelyzet. Johnson a jelen idejű igékkel az állandóság, a kiúttalanság érzetét fokozza, azt, hogy a lénnyel kommunikálni lehetetlen. A lény pedig valójában – és az Árboc ezért nem egyszerűen sci-fi – szimbólum.

Kij Johnson magyarul is elérhető novellája 2009-ben Nebulát ért, rá egy évre a Locus finalistái között találjuk, illetőleg Hugóra is jelölték.

 

Bradbury: Vakáció (in: Az öröm masinériái. Agave Kiadó)

El nem tudom mondani, hányszor jut eszembe újra és újra ez a novella, pedig olyan végtelenül egyszerű ötleten alapul: a világon eltűnik minden ember, és csak egy házaspár meg a gyermekük marad, senki más. És mivel megszűnt minden kötelezettség, nem tesznek mást, mint utaznak keresztül az Államokon, egy hajtányon. Az életük végtelen, lassú vakációvá vált, de hogy boldogok-e így?

Hogyan írná meg ezt az alapötletet egy író, aki nem Bradbury? Valószínűleg az „apokalipszis” okait boncolgatná, valószínűleg bemutatná, miként próbálnak élelmet szerezni az első napok pánikja után, leírná az őrületet, ahogy barátaikat, rokonaikat keresik a mind jobban lepusztuló városban, vagy vadállatok, ne adj’ Isten zombik elől menekülnének…

De Bradbury irodalmat ír, nem olcsó szórakoztatást, a tőle megszokott finom költőiséggel. A novella címe akár „A kívánság” is lehetne, mert a szülők is tettek egyet, majd a gyermek is.

Az eredetileg 1964-ben keletkezett gyöngyszemet Göncz Árpád fordításában olvashatjuk.

 

W. Hilton-Young: A választás (angol) (magyar)

Avagy így kell megírni egy flashfictiont. Fél oldal terjedelem esetén nincs mód karakterjellemzésre, valódi cselekmény sem villantható fel, ellenben jó, ha kéznél van egy erős csattanó, de olyan, amit nem lehet oldalakon át előkészíteni, mégis képes bevinni egy képletes jobb egyenest az olvasónak – persze szigorúan jó értelemben véve. A csattanón túl az is jól jön, ha egyébként ezen felül(!) még más eredeti ötletet is becsempész a szerző alig két sorban (ezt sem lövöm le, csak jelzem, hogy amire gondolok, a magyar fordításban az „Élesen figyeltem…” résznél van). A választás természetesen nem a közvetlen demokrácia egyik intézményéről szól, hanem egy döntésről, amit szintén nem lövök le. Nem is akarnék több leütést írni róla, mint amekkora a novella maga, a lényeg, hogy zseniális, még a bájosan anakronisztikus elemek ellenére is (a jövőbe látogató személy megtanul gyorsírni, illetőleg magnót visz magával).

 

Juhász Viktor: A Rádiumember magányossága (in: Átjáró II/5. szám, 2003.)

Minden idők legjobb magyar urbánus fantasy novellájának tartom Juhász Viktor írását a jellegzetesen közép-európai, azon belül is jellegzetesen magyar képregényhős-sorsról. Arról, hogy miként fulladhat közönybe a még oly nagy tehetség és tenni vágyás az elutasító, meg nem értést tanúsító világ miatt. Pulp-hagyományok ihlette, különleges hangulatú, sosem létezett Budapesten járunk; az eléggé visszafogott cselekmény részben egy újságíróval folytatott beszélgetésből, részben magából a történésekből áll össze. Ebből a novellából tanítani lehetne a hangulatteremtést, a leírást, a párbeszédet – azt, hogy miként kell egyszerre láttatni és mesélni valami nagyon különlegeset, olyat, amit valószínűleg mi, magyarok érthetünk meg a legjobban.

 

A képzeletbeli antológiák sora folyamatosan gyarapszik, rengeteg novelláról lehetne és tervezek is írni. A következő részig remélem, sikerült kedvet csinálni egy kis el- és újraolvasáshoz.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 11 hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    Én más novelákat szeretek. Ha gondolod irok egy listát ide.

  2. Crei szerint:

    Szia Gyu!

    Várjuk szeretettel!

  3. Kornya_Zsolt szerint:

    Szerintem túl nagy a merítés, nem ártana valami szűkebbre vett fókusz… Én tematikus antológiákat szoktam fabrikálni a magam szórakoztatására, például “Egyszarvúak parádéja” meg “Űrmajmok a Holdon”.

  4. Justin szerint:

    Leírod az Űrmajmok tartalomjegyzékét?

  5. Kornya_Zsolt szerint:

    Space Monkeys on the Moon (Űrmajmok a Holdon)

    Raoul képzeletbeli antológiája I.

    Ray Cummings: Monster of the Moon
    Leigh Brackett: No Man’s Land in Space
    Lester del Rey: The Wings of Night
    Murray Leinster: Keyhole
    Ken Scholes: One Small Step

    A Carcosa blog irodalmi rovatában majd csinálok belőle olyan cikket is, amivel itt Jud örvendeztetett meg minket.

  6. Justin szerint:

    A Ken Scholes írásról nem tudok nyilatkozni, azt nem olvastam. A többi jó, már ahogy az emlékeimben élnek. Mondjuk az idő meglátszik rajtuk (pl. a Keyhole-t ma már másképp írná meg az író, kevésbé szájbarágva). Az egyedüli gyenge pont szerintem a Cummings-novella. Oké, hogy divat a retro-pulp, meg minden, de azért mai szemmel már khm… bájosan mosolyogtató. Persze a kísérleti majom koncepcióba szépen belepasszol.

  7. Kornya_Zsolt szerint:

    Én ezekkel a kis gondolatkísérletekkel nem feltétlenül az irodalmi minőségre gyúrok, inkább arra, hogy végigkísérjem egy adott motívum pályafutását a zsáner történetében. A Cummings-elbeszélés értékelésében egyetértünk, és Leigh Brackettnek sem a No Man’s Land in Space a legjobb írása (eszeveszett iramban pörgő űrkalóz-történet sok lövöldözéssel, darabokra hulló aszteroidákkal és őrült tudósokkal), del Rey és Leinster pedig tudományos-technikai szempontból menthetetlenül elavult. A Scholes-novella viszont jó kis kortárs darab: a katasztrófát az robbantja ki benne, hogy valaki levetíti a Hold-bázis kísérleti csimpánzainak A majmok bolygóját. Ajánlom olvasásra.

  8. Sam Reed szerint:

    Kár Cummings-t annyira lebecsülni. Írt ő egészen kellemes dolgokat is, bár kétségtelenül néhány műve elég nehezen olvasható most. De ez mással is előfordult.

    Nem mondom, hogy klasszikus, de azért egy lelkes úttörő, akit meg kellene becsülni :-)

    Ha már civilizáltabb időjárás lesz, megkísérlek egy alternatív listát összehozni.

  9. Kornya_Zsolt szerint:

    Nem nézem én le Cummingst; az őszinte, becsületes, allűrök nélküli retro-pulp mindig jobban bejött nekem, mint az a fajta elvont SF, amelyik magvas kérdéseket boncolgatva a teljes cselekménytelenségbe filozofálja magát. A Merkur-regényeit például kimondottan kedvelem: tetszetős planetáris románcok, női főszereplőkkel, ami azért akkoriban elég merész húzás volt. De konkrétan ez a novellája tényleg vacak, azt be kell látni. Csupán kordokumentumként érdemes a figyelemre.

  10. Sam Reed szerint:

    Cummings: bár ezt a novellát már elég rég olvastam, kétségtelenül nem hagyott bennem nyomokat. Utoljára nekem az Exile of Time tetszett, de ez is több éve volt.

    Az antológiához. Ha már Hold, akkor feltétlenül Jack Williamson: The Moon Era. Ha elég az űr is, akkor javasolnám Edmond Hamilton: The Stars, My Brothers-t.

  11. Kornya_Zsolt szerint:

    Kösz! Nem olvastam még őket, de az egyik megvan, a másikat meg kölcsön tudom kérni. Csekkolom.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon