Blackout – All Clear

Közzétette: _acelpatkany_ 4 hozzászólás

A következő napokban a 2011-es Hugo-díj regénykategóriája jelöltjeit mutatjuk be, amelyek a következők:

Ian McDonald: The Dervish House (Gollancz; Pyr)

N.K. Jemisin: The Hundred Thousand Kingdoms (Orbit)

Mira Grant: Feed (Orbit)

Connie Willis: Blackout/All Clear (Ballantine Spectra)

Lois McMaster Bujold: Cryoburn (Baen)

Utolsóként Connie Willis két kötetes történetéről, a Blackout-ról és az All Clear-ről írunk.

Sajnálatosan egy technikai probléma miatt nem készült el Connie Willis két kötetes regényének kritikája, így az alábbiakban az interneten fellelhető angol nyelvű írásokból szemezgetünk, hogy ha nem is első kézből mutassuk be a művet, de legalább valamilyen fogódzót adjunk olvasóinknak a regény elhelyezésében. (A Szerkesztőség)

Connie Willis több évnyi kihagyás után 2010 februárban jelentkezett új könyvével, a Blackouttal. Azonban mint kiderült, ez csak az első kötete egy regénynek, ami majd fél évvel később jelent meg All Clear címen. A regény tavaly októberben Nebula-díjat kapott.

A történet három főhőse, Polly Churchill, Mike Davis és Eileen O’Reilly oxfordi történészek 2060-ban, akiket az ekkor már létező időutazással visszaküldenek a múltba (ebben hasonlít ez a regény Willis 1992-es Doomsday Book és 1997-es To Say Nothing of the Dog című díjnyertes regényeire). Visszakerülnek hát a második világháborús Londonba, hogy első kézből tanulmányozzák az ott élőket. Minden rendben is halad, tökéletesen tudják, hol fognak lehullani a németek bombái, merre lesz nagy a pusztítás. Polly egy boltban szerez állást, Mike egy amerikai újságíró képében tevékenykedik, Eileen pedig a London környéki földeken kap munkát. Azonban feltűnik nekik, hogy „csúszások” figyelhetők meg az eseményekben, majd az első kötet végén rájönnek, hogy nem képesek visszatérni saját idejükbe. Ebből arra következtetnek, hogy megváltoztatták a múltat, így jövőjük, ahonnan eljöttek, létre sem jött. Kénytelenek szembenézni azzal az eshetőséggel, hogy esetleg az egész háború kimenetele változott meg ténykedésük miatt.

A két kötetes regényről könnyen találhatunk kritikákat az interneten, a nagyobb fantasztikummal foglalkozó oldalaktól a különféle blogokig.

Maya Chhabra az ideomancer-en ír a könyvről. Megjegyzi, hogy ugyan a második kötet jobb, mint az első, így sem lehet panasza az olvasónak. Számára kifejezetten élvezetes volt London lakosainak mindennapjainak bemutatása, hogy hogyan élik életüket a végpusztulás árnyékában. Kiemeli, hogy a könyv rengeteg kulturális utalást tartalmaz, Shakespeare-től kezdve – akit az egyik mellékszereplő, egy idős színész idéz folyamatosan – krimiken keresztül a pantomimig, melyek intellektuális élvezetet nyújtanak az olvasónak. Ugyancsak ide sorolja a történet befejezését, amelyben kifejezetten érdekes gondolatok ötlenek fel.

Az SFreviews.net külön cikkben írt a Blackoutról és az All Clear-ről, de mindkét helyen kiemelik, hogy az írónő remek mellékszereplőket teremtett (Michael Dirda a Washington Post írásában frappánsan megjegyzi, hogy a mellékalakok “ellopják a show-t” a főszereplőktől), valamint sajátos pátosszal mutatja be az egyszerű brit embereket, akik a háborúban is próbálnak tisztességesen élni. Ugyan a cikk megjegyzi, hogy az első kötet talán kicsit leül a végére, de más problémát nem hoz elő. Sőt, megemlékezik arról, hogy a szerző mennyire végiggondolta az időutazás módszerét és paradoxonait. A regény szövegével sincsen problémájuk, ráadásul megjegyzik, hogy “Willis olyan élő párbeszédeket alkot, hogy úgy érezzük, mi is ott állunk a szereplők mellett.”

A Locus Online-on ugyan Adrienne Martini is főleg pozitív véleményen van a műről, mégis kissé fanyarul megjegyzi, hogy “többet vártam, mint egy 1940-ben játszódó Doomsday Book.” Ennek ellenére egy szórakoztató regényről beszél, aminek szerzője mesterien bánik a szavakkal. Külön kiemeli, hogy a regény Londonja azért élő, mert nem egyszerű leírásokat kapunk, hanem pl. sok női szereplő reflexióit az őket körülvevő világra és a velük történő dolgokra. További erősségnek tartja, hogy a főszereplők ugyan tisztában vannak az események menetével, hisz történelmi ismereteik birtokában érkeztek 1940-be, mégis beleélik magukat a korba, ezzel élővé válnak.

Martininél keményebb szavakkal illeti a könyvet a tor.com-on Jo Walton. Szerinte túlságosan sok a meglepetés és csavar a könyvben, amit az olvasó nem tud könnyen követni, és csupán arra bizonyíték, hogy az írónőnek jó sok ideje volt végiggondolni a cselekményt. Továbbá a végső nagy csavarral sincsen megelégedve. “Olyannak kéne lennie – írja -, mint egy Agatha Christie regényben, ahol a végén rájössz, hogy igen, láttad a megoldást, de nem így tekintettél rá, ezért nem tűnt fel. Itt viszont olyan banális a megfejtés, hogy végig azt vártam, valami más lesz az.” Mégis összességében nem tartja rossz műnek a két kötetet, rámutat arra, hogy “ez egy történet arról, mit nyertek a nők a második világháborúval.” Nem hibátlan regény, de kifejezetten okos műként emlegeti, amit érdemes elolvasni.

Vannak azonban, akiknek kifejezetten nem tetszett a Blackout és az All Clear. A The Captive Reader blog szerzője például még jóindulattal sem nevezi jó regénynek Willis írását. “Könnyebb lenne, ha simán rossz könyv lenne, de nincs benne semmi, ami szembetűnően szörnyű” – írja. Bár a Blackout végén még izgatottan várta a folytatást, az All Clear csalódást okozott számára. Túlírtnak tartja, szerinte a sok utalás egy idő után fárasztó, és csak a szöveg hosszát növelik. Azt írja, hogy a túl sok cselekményszál és szereplő összekuszálja a történetet, ráadásul felduzzad a regény, és a feszültség is elveszik belőle. Úgy gondolja, hogy maga az alapötlet túlságosan is egyszerű, nem igényel annyi magyarázatot, mint amennyit az írónő a könyvekben felvonultat. Ugyancsak felrója a túl sok mellékszálat hibaként az eyrie.org. A kritika szerzője szerint nem illeszkednek koherensen a különféle epizódok és mellékszálak, így azok csak összezavarják az olvasót. Ugyanakkor bár túlírtnak tartja ez a kritika is a két könyvet, elmondja, hogy a második kötet utolsó száz oldala kifejezetten élvezetes és érdekfeszítő.

Az tehát ezekből az írásokból is látszik, hogy a többség meg van elégedve Connie Willis írásával, még ha apróbb hibákat fel is rónak neki, a legtöbb negatív kritika pedig a szerteágazó cselekmény miatt éri a művet. Reméljük, ez a kis kitekintő fogódzót ad a regénnyel ismerkedő magyar olvasóknak.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 4 hozzászólás érkezett.

  1. solymosgyu szerint:

    El is avult. Az időutazás nem lehetséges.

  2. richvar szerint:

    Érdekesnek tűnik, lehet el fogom olvasni. Ahogy nézem Kindle-re is elérhető.

  3. vinitor szerint:

    érdekesnek tűnik :)
    az időutazás meg gondolom pont annyira nem lehetséges, mint amennyire levegőnél nehezebb tárgy nem repülhet, természetesen

  4. amartian szerint:

    Szerintem a Blackout nagyon unalmasra sikerült. A folytatást nem volt már türelmem elkezdeni sem. A többi jelölt magasan veri.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon