Lukjanyenko bevezetése a magyar könyvpiacra véleményem szerint a Metropolis Media egyik legjobb döntése volt. Világalkotó képessége kiváló és az általa bemutatott orosz világ sokkal közelebb áll a magyar valósághoz, mint a nyugati művek helyszínei. Ezúttal a sci-fi kitérő után ismét egy vérbeli városi fantasyt kaptunk kézhez, amelynek ugyan akadnak hibái, de mindenképpen élvezetes olvasmány.

Az orosz író szemmel láthatóan szereti alaposan megrágni írásainak témáját, nem hiába áll (egyelőre) négy kötetből Őrség-sorozata (ha a Vasziljev-kötetet nem számoljuk), de ezenkívül is előszeretettel ír trilógiákat és duológiákat. Ugyan a magyar kiadásban erre semmi nem utal, a Világok őre is egy duológia nyitódarabja, a Csernovikot később követte a Csisztovik is. Bízom benne, hogy majd azzal is találkozhatunk a magyar könyvesboltokban.

No, de miről is szól a könyv. Főhősünk, Kirill fokozatosan elveszíti minden kötődését korábbi életéhez: a lakásában más lakik, a munkahelyén elfelejtették, a kutyája nem ismeri meg, aztán már legjobb barátai is szülei sem. Persze mindennek célja van, Kirillnek komoly szerepet szánnak: egy különböző valóságok közötti kapuban lesz vámtiszt, ahol az átjáró fogalmat kell igazgatnia. Mások is vannak hasonló szerepkörben: ők a funkcionálisok, akik saját körzetükben emberfeletti hatalommal bírnak, a rájuk bízott feladatot – legyen az egy szálloda vagy egy étterem vezetése, esetleg rendőri funkció – maximális hatékonysággal látják el. Emellett csaknem halhatatlanok.

De a funkcionálisok életének is megvannak a korlátai: hatalmuk csak egy tizenöt kilométeres körben érvényesül, azon túl hétköznapi emberek. No, és aztán évszázadokon keresztül egy éttermet vezetni elég unalmas tud lenni. Mégis, legtöbbjük maradéktalanul elégedett feladatával, az sem igazán érdekli, mi a célja ennek a különös rendnek. Kirillnek vámtisztként különleges feladata, hogy munkássága első néhány napján újabb világokra nyisson kaput. És vannak kimondottan népszerű világok, egyik vonzó strandja, másik a benne lezajló alternatív orosz történelem miatt érdekli az embereket.

Mert a kapukat emberek is igénybe vehetik: befolyásos politikusok, popsztárok, maffiavezérek tudnak róluk és élnek a lehetőségeikkel. Különösen markáns figura a nacionalista politikus, Gyima, aki egyenesen egy másik jövőképet keres Oroszországnak. Nem vagyok benne biztos, de gyanítom, hogy mintául Vlagyimir Zsirinovszkij szolgált, bár az itt ábrázolt politikus lényegesen szelídebb.

Mint minden rendszernek, a funkcionálisokénak is megvan a maga ellenzéke – csak éppen a szupererő miatt állandó kudarcra van ítélve. Kirill kapcsolatba kerül az ellenzékkel, nyomába ered a rendszert övező titkoknak is, ahogy azt egy kalandos történetben illik.

Tulajdonképpen az utolsó ötven oldalig teljesen elégedett voltam a regénnyel, de a befejezés elég sutára sikerült. Egyrészt Kirill lázadása és az azt követő események elég sablonosra sikerültek, másrészt a nagy poénnak szánt árulás egyáltalán nem volt előkészítve, kalapból előrántott nyúlnak éreztem. Ráadásul a zárás tényleg lezárja Kirill történetét, innen nincs ok ezt folytatni – de tudjuk, Lukjanyenko mégis folytatta. Tény, hogy nem merítette ki a világban rejlő összes lehetőséget, de akkor másként kellett volna befejeznie a művet.

Összegészében jó könyvről van szó , de az erősebb Őrség-könyvek szintjére nem ér el, és hát a zárás sokat levon az értékéből. Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást. Dicséretet érdemel a Sallai Péter készítette borító is, jól elkapta a regény hangulatát és végre szakított a kör- és csigavonal-motívumokkal.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 7 hozzászólás.

  1. noro szerint:

    Egyik megjegyzésem az, hogy elég nehéz eldönteni, de szerintem nem fantasy 🙂 A másik pedig, hogy a befejezés jó, ahogy van: attól, hogy a világban maradt még potenciál, a főhős történetének igenis véget kell érnie egy regény utolsó oldalán. Ezért hívjuk „végének”

  2. adeptus szerint:

    1. Ha nem fantasy, akkor mi?
    2. Nem azzal van a bajom, hogy le van zárva a történet, éppen ellenkezőleg. Le van zárva a történet, mégis írt neki Lukjanyenko egy folytatást.

  3. noro szerint:

    Sci-fi, de ha elkezdeném megindokolni, akkor szét spoilereznénk az egészet 😛
    Ami a végét illeti: ezek szerint nem egészen értem azt a megjegyzést, hogy „akkor másként kellett volna befejeznie a művet”. Hogyan kellett volna befejezni, hogy az úgymond ‘támogassa’ a folytatást? Talán félbe kellett volna hagyni a főhős történetét, mint az Ugrás-duológiában?

  4. adeptus szerint:

    Igen, a sci-fi és a fantasy szétválasztására talán valóban nem ez a legalkalmasabb fórum. 🙂

    És a továbbiakban némi SPOILERre lehet számítani:

    ebben a könyvben Kirill visszatért a maga megszokott moszkvai valóságába, visszakapta régi életét, tehát az ő története lezárult. Viszont olvastam, hogy a folytatásnak is ő a főhőse, márpedig ha a királyfi már egyszer elnyerte a királylány kezét és a fele királyságot, nem szép dolog visszaküldeni az Óperenciás-tengeren túlra. Ha Lukjanyenko legalább a tornyot meghagyja, vagy sejtetné, hogy nem sikerült normálisan visszailleszkedni a valóságba, jobb lenne. Ezt a történetet nem Kirillel a főszerepben kellett volna folytatni és például Kotya nézőpontja amúgyis sokkal izgalmasabb lehetőségeket tartogatott volna.

  5. solymosgyu szerint:

    de a befejezés elég sutára sikerült. ezért nem olvasom el.

  6. adeptus szerint:

    @solymosgyu
    Azért csak olvasd el, jó könyv ez, a Nappali Őrségnél pl. még jobb is.

  7. solymosgyu szerint:

    De nem fog meg. mert politikai.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.



Keresés az oldalon