Itt az újabb játék, ezúttal Szergej Lukjanyenko: Világok őre című kötetéből fogunk kisorsolni három példányt. Lukjanyenkot, az Őrség sorozat világhírű orosz íróját remélhetőleg nem kell bemutatni senkinek, és a szerintünk kevésbé sikerült sci-fi regények után a Metropolis Media a Galaktika Fantasztikus Könyvek sorozatban ismét egy fantasy regényét jelentetett meg. 

Ahhoz, hogy részt vehess a játékban, annyit kell tenned, hogy ezen cikk alá egy hozzászólást írsz, ami során az emailcímedet is megadod, vagy egyszerűen csak regisztrált felhasználóként szólsz hozzá a cikkhez.

A jelentkezési határidő 2011.07.29. (péntek) 18:00 óra.

Utána sorsolunk, majd felvesszük a kapcsolatot a nyertesekkel, hogy miként juttassuk el a nyereményt a részükre. Jó játékot kívánunk mindenkinek!

A fülszöveg:

Kirill, a teljesen átlagos, hétköznapi moszkvai fiatalember egy nap arra ér haza, hogy lakásában egy idegen nő lakik, aki ráadásul okmányokkal tudja igazolni, hogy már három éve övé a lakás. Az értetlen férfit végül rendőrök vezetik el. Munkahelyén azt állítják, a nevét sem hallották soha. Az összes hivatalban csak az idegen nő neve szerepel minden iraton. Kirillt a barátai, ismerősei egyik napról a másikra elfelejtik, mintha sosem látták volna. A személyi igazolványa is megsemmisül.

Mikor végleg kilátástalanná válik a helyzete, egy ismeretlen felhívja a mobilján, és új munkát ajánl neki, amolyan vámtisztviselői feladatot – egy más világokba vezető átjárónál. Kollégái, a „funkcionálisok” rendkívüli képességekkel rendelkeznek: szinte legyőzhetetlenek, sebeik villámgyorsan begyógyulnak, a betegségek elkerülik őket, lényegében csaknem halhatatlanok. Az egyedüli bökkenő: nem távolodhatnak el néhány kilométernél messzebbre állomáshelyüktől.

És hogy mik ezek a más világok? Egy nagyszabású kísérlet részei, amelyben az embereknek a laboratóriumi fehéregerek szerepét szánták. Vajon szembeszállhat-e egyetlen ember egy ekkora tervvel? Van-e esélye megmenteni az emberiséget – vagy akár csak saját magát?

Az Őrség- és az Ugrás-könyvek Európa-díjas szerzőjének újabb regénye sem okoz csalódást rajongói egyre növekvő táborának, hiszen ismét megkapó közvetlenséggel mesél egy emberfeletti körülményekkel szembesülő kisember hőssé válásáról.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: játék

Eddig 105 hozzászólás.

  1. Macooka szerint:

    Hmm, szívesen nyernék egy ilyen jó könyvet! 🙂

  2. thirlen szerint:

    Jó lenne megnyerni…

  3. Macooka szerint:

    Jaj, lemaradt.. :))
    matoboci kukac gmail.com

  4. tihi szerint:

    Én most hozzászólok jól. 🙂

  5. GregoryFH szerint:

    Az ugrás tetszett. Erre a könyvre is kíváncsi vagyok. 🙂

  6. sharpe szerint:

    Egy könyv, amit nagyon szeretnék elolvasni!

  7. Macc szerint:

    Egyszerűen őszinte leszek: nincs pénzem rá, így jó lenne megnyerni. 🙂

    bengapo kukac gmail.com

  8. Sandmano szerint:

    Kíváncsi vagyok, van-e annyira jó, mint az Őrség-trilógia 🙂

  9. Sandmano szerint:

    bognar.d kukac gmail.com

    lemaradt! 😀

  10. vanamonde szerint:

    Az Őrség könyvek nem igazán fogtak meg, de a sztori alapján ezzel tennék egy próbát. 🙂

  11. Manhattan szerint:

    Jónak tűnik 🙂

  12. eorat szerint:

    Erre kíváncsi vagyok!

  13. picy szerint:

    Sci-fi?!
    Jöhet!

    😀

  14. Ketket szerint:

    Nem olyan régen, egy házibuliban a budin olvastam bele ebbe a könyvbe, a házigazda hagyta ott, mindenképpen jó lenne végigolvasni:))))
    ketket@freemail.hu

  15. peter89x szerint:

    Én Fortunára -és a jól megírt randomgenerátorra- bízom a dolgot. Persze alaposan lefizetem majd a kisasszonyt. 😉

    baloghpeter.m@gmail.com

  16. sheepee szerint:

    Én is örülnék neki 🙂

  17. badamm szerint:

    Orosz írótól utoljára a bűn és bűnhődést olvastam, ideje frissíteni 🙂

  18. vackor szerint:

    Ide vele:)

  19. spivak szerint:

    Szeretném megnyerni.

  20. gador szerint:

    No, akkor én is csökkentem a többiek nyerési esélyét! 🙂

  21. ppayter szerint:

    Lukjanyenko eddigi könyvei alapján erre is kíváncsi vagyok 🙂

  22. vaszilij szerint:

    Remélem, legalább olyan jó lesz, mint az Őrség-könyvek. Ja, és hogy az enyém lesz. 😀

  23. phoenix_wolf szerint:

    Érdekesnek tűnik, jó lenne megnyerni 🙂

  24. Enkara szerint:

    Pick me! Pick me! 😀

  25. Niki_ szerint:

    Szeretném. 🙂

  26. rigorugi szerint:

    Hozzászóltam 🙂

  27. fonokt szerint:

    a kolléga újabb művét szívesen olvasnám

  28. KTamas szerint:

    enisenis!

  29. maggoth szerint:

    Én is tudnám hova tenni a polcomon 🙂

  30. freevo szerint:

    Olvasnám 🙂

  31. bogbil szerint:

    Szeretném megnyerni! 🙂

  32. magicf szerint:

    Szuper. Még egy jó könyv.
    magicf .kukac. freemail .pont. hu

  33. Nóra szerint:

    De jó lenne! 🙂
    nora.piros@gmail(pont)com

  34. mczolly szerint:

    Érdekesnek tűnik. Szívesen elolvasnám.

  35. melani szerint:

    Én is Próbálkozok 🙂

  36. Csaba szerint:

    Szeretném megnyerni!!!

  37. Nita szerint:

    Mindenképp kéne. 🙂

  38. ojjektum szerint:

    ááá, nekem nem kell. legyen a többieké 🙂

  39. Cicvarek szerint:

    Lukjanyenko?! Ezt a könyvét is szívesen elolvasnám! 😛
    onoreasa@gmail.com

  40. Hajdu Tamás szerint:

    Kváncsi vagyok erre a könyvre az Őrség ciklus után.

    alvering kukac gmail pont com

  41. seabird szerint:

    Jó lenne megnyerni!:)

  42. Dominik szerint:

    Nagyon örülnék neki 😉

  43. Morrt szerint:

    Eddig nem olvastam Lukjanyenkótól, de kíváncsi vagyok rá.

  44. photon szerint:

    nem szeretnék nyerni, de Horváth Zsófi igazán megérdemelné:-)

  45. reprobus szerint:

    ide vele!

  46. Louis Cypher szerint:

    A többi megvan, csak ez hiányzik… 🙂

  47. akos szerint:

    Akkor,csak jó volt Facebook-on a 2. tippem 🙂 Remélem van olyan jó,mint az őrség és az ugrás sorozat!

  48. gyoengyi szerint:

    Érdekesnek tűnik.

  49. skotnyarb szerint:

    Érdekel a könyv, szeretném megnyerni.

  50. urux szerint:

    Jöhetne!

  51. lancelotbeka szerint:

    Imádom az orosz írók sci-fi műveit.Jó lenne nyerni itt. :))

  52. Yuber szerint:

    Jó lenne nyerni.

    yuber@freemail.hu

  53. Elhaym szerint:

    elhaym@freemail.hu

    Nyerni mindig jó. 🙂

  54. Ilder szerint:

    hogy a viharba ne jelentkeznék 😀

  55. razor szerint:

    Egy próbát megér 🙂
    r….9@citromail.hu

  56. Arky szerint:

    szeretném

  57. arky szerint:

    vagyis így

  58. BornToBePuli szerint:

    Üdv!

    Már annyiszor terveztem, hogy elolvasok egy Lukjanyenko könyvet. Majd most! 😉

  59. kwindu szerint:

    Lukjanyenko őrség sorozata is tetszett, így na-ná, hogy érdekel ez a könyv.
    kwindu@citromail.hu
    🙂

  60. Viki szerint:

    Teszek egy próbát, hátha most sikerrel járok. 🙂

  61. moncsicsi83 szerint:

    Én is csatlakozom a nyerni szeretnék csapathoz 🙂

  62. kjkacsa szerint:

    Érdekes könyvnek tűnik, szívesen elolvasnám.

  63. Zaddar szerint:

    Drágaságom, gyere a papához!

  64. ShadowGhost szerint:

    Nekem is bejönnek az orosz írók sci-fi művei. Ez alól természetesen Lukjanyenko sem kivétel. 😉

    Úgyhogy: http://www.youtube.com/watch?v=4eWN2jabing

  65. Tzzird szerint:

    Jöhet 😀

  66. Clard szerint:

    szeretnek nyerni 🙂

  67. Reni szerint:

    Szeretem a könyveit, és szeretném megnyerni. 🙂

  68. Urizen szerint:

    Szívesen megnyerném 🙂

  69. Midnite szerint:

    Tetszik 🙂

  70. kruftmaftha szerint:

    Ódejólenne! 🙂

  71. DaMo szerint:

    De örülnék neki … 😀
    damo1995@citromail.hu

  72. Eberk szerint:

    Érdekesnek hangzik.

  73. yeahtzin szerint:

    éniséniséniiiis! 🙂
    yeahtzin[kukac]gmail[pont]com

  74. zakkant szerint:

    kíváncsi lennék rá 🙂

  75. Blazious szerint:

    Nyerni akarook

  76. monana szerint:

    Nagyon szeretném 🙂

    zombikmonika@gmail.com

  77. prospero szerint:

    Igen, végre egy újabb fantasy az öregtől 😉

  78. Zotank szerint:

    csatlakozom én is 😀

  79. gaerin szerint:

    Érdekesnek látszik, ha hozza az Őrségek színvonalát, jó olvasmány.

  80. fkristof szerint:

    Szívesen elolvasnám.

  81. Moos Zsuzsanna szerint:

    Szívesen olvasnám.

  82. akos_karesz szerint:

    Szakítanák rá időt, hogy elolvassam… 🙂

  83. Varga Anett szerint:

    Jó lenne…

  84. Varga Anett szerint:

    Jó lenne!

  85. Varga Anett szerint:

    Véletlenül írtam be duplán, elnézést.

  86. alie szerint:

    én is

  87. Hegedűs Zsolt szerint:

    Én fogok nyerni.

  88. Iaras szerint:

    Már megvan a helye a polcon 🙂

  89. verkutya szerint:

    és vajon mit kellene hozzászólni

  90. Lance szerint:

    nyereményjátékra fel!
    golance@freemail.hu

  91. canney szerint:

    szólottam

  92. batyusaron szerint:

    Nyerni szeretnék. Punktum.

  93. darthrekh szerint:

    jo lenne:D

    tvkiki999@citromail.hu

  94. Berni szerint:

    Jó lenne megnyerni!:)
    kaszaberni@gmail.com

  95. Kovács Nikolett szerint:

    Jó lenne megnyerni… örülök a játéknak. 🙂

  96. Kovács Nikolett szerint:

    Email: kikyou100@citromail.hu. Bocs, a két üzenetért, úgy igazságos, hogy szólok. Véletlenül maradt le az előző szövegéből a cím.

  97. Nithy szerint:

    Jó kis olvasnivaló sztori alapján 🙂

    zauka86 kukac gmail.com

  98. nerotheras szerint:

    Érdekesen hangzik. Szívesen olvasnám.

  99. Serene szerint:

    Pont a héten láttam a könyvesboltban, és gondoltam, milyen jó lenne elolvasni. 🙂

  100. Serene szerint:

    Ja, és emil: roxannewhayt AT gmail DOT com

  101. Katya szerint:

    Én is beszállok a játékba! 🙂
    pappkatya@gmail.com

  102. SFmag szerint:

    A játék ezennel lezárult, hamarosan eredményt hirdetünk. Figyeljétek az SFmag.hu-t vagy a facebookot.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon