SFmag

Az Agave Kiadó nyolc éve jelentette meg első Philip K. Dick-kötetét. Ennek apropóján szavazásra hívják az olvasókat, kinek melyik a kedvenc könyve a szerzőtől, és arra is kíváncsiak, kinek mit jelent Philip K. Dick munkássága. Az SFmag néhány szerzőjét megihlette az utóbbi kérdés: következzen egy összeállítás a mi válaszainkból.

Juhász Viktor (Brainoiz)

Az első Philip K. Dick-novellával még igen ifjú fejjel találkoztam a Szívélyes Fahrenheit antológiában – ez volt Az álapa című írás -, és a mai napig élénken emlékszem rá, főleg a nagyon egyszerűen elmesélt, mégis hátborzongató felütése miatt (és azért, mert rengetegszer elolvastam). Később már tudatosan próbáltam követni a magyarul elszórtan megjelenő P. K. Dick-történeteket, és minden alkalommal megkaptam az élményt, amire vártam: az enyhe borzongást vagy a fokozatos rádöbbenés bizsergető érzését, amikor az olvasó rájön, hogy a történetben semmi sem az, aminek látszik.

P. K. Dick számomra nagyon sokáig elsősorban novellista volt, és talán éppen ezért a regényei nem tettek rám akkora hatást. Pedig jók, sőt az Ubik vagy a Palmer Eldritch három stigmája kifejezetten tetszett (Az ember a fellegvárban pedig mindenkinek ajánlott mű, aki kedveli az alternatív történelmet), viszont számomra nem nyújtják azt, amit a rövidebb történetei szinte mindig. Azt a hátborzongató, hideg, elbizonytalanító hangulatot, amit Dick mesterien sűrít novellányi méretbe, a regényeiben már nem érzem annyira. Az antológiáit viszont a jövőben is elő fogom venni, az biztos.

Markovics Botond (Hackett)

Philip K. Dicknek én elsősorban inkább a novelláit kedvelem, és Viktorhoz hasonlóan nekem is az Az álapa volt az egyik első, borzongató élményem tőle. Regényei közül az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? az abszolút kedvencem, részben a Ridley Scott-féle Szárnyas fejvadász (Blade Runner)  miatt, ami szerintem a valaha készült legjobb sci-fi film, tele szürreális jelenetekkel és szimbólikus képekkel. A regénynek az alaptörténeten túl kevés köze van a filmhez, és mivel előbb láttam a filmet, először valami hasonlót vártam a könyvtől is, de végül valami egészen más, de mégis ugyanolyan erőteljes élményt és különös hangulatot nyújtott, és végre kiderült számomra a „nagy titok is”, hogy honnan jött az „elektronikus bárányok” utalás, amit a Szárnyas fejvadász Dick-eredetijének címében emlegettek.;)

Mayer István (adeptus)

Dick írásaival először kora kamaszkoromban találkoztam, de akkor még taszított könyvei depresszív világa, és talán nem is A halál útvesztője és a Transz az ideális kezdés. Aztán a húszas éveim környékén újra rátaláltam, onnantól szinte minden magyarul megjelent kötetét elolvastam, két könyvvel angolul is megbirkóztam. Az újabb lökést az Ubik adta meg, amelyben megvan minden, ami miatt Dicket szeretni szokták: semmi nem az, aminek látszik, sehol nem vagy biztonságban, és amikor végre azt hiszed, megértetted a dolgokat, kiderül, hogy a valóság még különösebb.

Általában izgatnak azok az írások, amelyek Isten vagy az istenek mibenlétét vizsgálják, Philip K. Dicknél pedig ez visszatérő téma, elég csak a Figyel az égre, az Ubikra vagy a Palmer Eldritch három stigmájára utalni. Vagy éppen a Valis-trilógiára, amelynek a címadó kötete nekem túlontúl elborult volt – talán érdemes lenne egy második esélyt adni neki -, és aminek nagyon várom a befejező kötetét.

Dick olyan író, akit emberként valószínűleg borzasztó nehezen lehetett elviselni, ugyanakkor szívét-lelkét beleadta a műveibe: nem véletlen a számos önéletrajzi utalás sem. Ami még érdekes, hogy Dick-műből elég sok filmet csináltak, volt köztük több jó is, de talán a Kamera által homályosan kivételével jóformán köszönőviszonyban sincsenek az eredeti művekkel.

Ha egy kedvencet kell megjelölnöm, az az Ubik, de a képzeletbeli dobogón ott van a Palmer Eldritch és a Figyel az ég is.

Szökrönyös László (Crei)

Dick nevével és munkásságával először a Galaktika 52. számában találkoztam, amit jórészt neki szenteltek. A sok jó novella közül ma is emlékezetes számomra a Háborúsdi című, melyben egy paranoiás közösség harcol képzelt ellensége ellen. A történet végén kiderül, hogy az ellenség valós, de az is lehet, hogy mégsem…

A kétértelműség, bizonytalanság, és a megváltozott tudatállapotok iránti érdeklődés minden későbbi olvasmányélményemben is megjelent, és ezért, illetve műveinek nehezen emészthető volta miatt sokáig nem tartozott a kedvenc szerzőim közé. Mielőtt az Agave elkezdte volna PKD életművének kiadását, viszonylag kevés könyvét lehetett magyarul megszerezni. Ezek közül a megmagyarázhatatlanul nyomasztó Kozmosz bábjai, az Ubik illetve a zseniális Halál útvesztője tetszett igazán. Utóbbit mai napig a legjobb regényének gondolom.

Az elmúlt tíz évben magyarul megjelent Dick könyvek színvonala meglehetősen széles skálán mozog, de talán ez érthető is. Egy termékeny szerzőnél nagyon ritka, hogy minden írása mestermű. Mindenesetre a Palmer Eldritch, a Figyel az ég, a Csordulj könnyem és az Időomlás a Marson (Rucsok, rucsok!) mind emlékezetes és elgondolkodtató könyvek voltak.

Takács Gábor (Acélpatkány)

Philip K. Dick a szememben sokáig csak egy volt a sok amerikai sci-fi szerző közül. Olvastam novelláit, és amikor az Agave kiadta az első Dick-regényeit, el is olvastam párat. Igazán Dickkel akkor ismerkedtem meg, amikor az egyetemen részt vettem egy Dickről szóló szemináriumon, aminek a vége aztán az lett, hogy közreműködtem egy a szerzőről és műveiről szóló kötet elkészítésében. Ami az irodalmi munkásságát illeti, vannak kiemelkedő regényei, mint Az ember a fellegvárban vagy a Palmer Eldritch három stigmája, és a novellái közül a legtöbb remekbe szabott darab. Ha meg kéne neveznem egyet, Az álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? a kedvencem, a maga nemében zavarba ejtően furcsa és elgondolkodtató. Ennek ellenére ma sem tartozik a kedvenc szerzőim közé, és véleményem szerint hajlamosak Dick műveit és őt magát is túlértékelni.

Hogy akkor mégis miért Dick az egyik legérdekesebb szerző a science fictionben? Talán azért, mert különös, egyesek szerint őrületnek tekinthető gondolatainak a lejegyzéséhez a sci-fit választotta. Ez kifejezetten érdekes kombináció, ami hozzájárulhatott hírnevéhez. Valahogyan sikerült olyan dolgokat megsejtenie és olyan kérdéseket feltennie, amelyek populáris formába öntve hatalmas rajongótábort hozhatott neki, és a kortárs amerikai irodalom klasszikus szerzőjévé tehették, mint Kurt Vonnegut vagy Thomas Pynchon.

Kánai András (sfinsider)

Én is a nevezetes Galaktika-antológiában ismertem meg ezt a nem mindennapi írót. Ott és akkor eldőlt: Dick a maga megfoghatatlan, vibráló világával, sejtetéseivel az egyik kedvencem lett. A halál útvesztője ezt támasztotta alá, és kitágította azt az értelmezési tartományt, amelyben én a science fictionről addig gondolkoztam. Dick írásai – nem találok rá jobb szót – egész egyszerűen nyugtalanítóak. Ez az ábrázolás (világlátás?) pedig nemcsak akkor, hanem ma is aktuális, sőt, sajnos egyre időszerűbb. Az Ubik pedig – Aldiss kurta ítélete ellenére – a zsáner egyik legerőteljesebb regénye.

Az sem véletlen, hogy míg például Gibson-epigonok jócskán kinőttek a földből, Dick-epigonokkal már nemigen találkozunk. Ez is mutatja nagyságát, egyedülállóságát: az őrületet, a racionális világ finom összeomlását kevesen tudták/tudják ilyen erőteljes irodalmisággal ábrázolni.

És Nektek melyik a kedvenc Philip K. Dick regényetek? Szavazzatok augusztus 31-ig és írjátok meg az Agave felhívása alapján, hogy miért. A legjobb írások az Agave blogján is megjelennek, illetve szövegrészleteket belőlük a jövőben megjelenő Philip K. Dick-könyvekben is elhelyeznek.

Hozzászólások

hozzászólás