Háromrészes sorozatom befejező része az Elric-saga fontosabb gyűjteményes kiadásaival foglalkozik. Azért ezekkel, mert ugyan az egyes művek önmagukban is hozzáférhetőek, de lényegesebb egyszerűbb ezeket egyben beszerezni. Másrészt nekünk, magyar olvasóknak a postaköltséget is állnunk kell a legtöbb webáruház esetében, ami olcsóbb pár könyvnél, mint mondjuk 15 esetében.

Elric történetei a ’60-as évektől folyamatosan jelentek meg és több különböző gyűjteményes kötet (omnibus) is napvilágot látott. A dolgot csak bonyolítja, hogy a korai novellákat, kisregényeket sokszor regényekké kapcsolta össze a szerző (fix-up novel) és később további regényeket írt, melyek időben korábbi művek között játszódnak. Jelenleg négy fontosabb gyűjteményes kiadás létezik, melyeket azoknak ajánlok, akik inkább egyben ismernék meg Elric történetét és nem kívánják összevadászni az egyes könyveket (lásd a táblázatot).

A DelRey sorozatának első kötete

A legkönnyebben megszerezhető a DelRey (2008-2010) kiadó hatkötetes sorozata, amiről a korábbi ismertetőnk is szólt.  Ugyan értük nem kell antikvár oldalakat bújni, de a terjedelme miatt talán még így is a legköltségesebb ezt beszerezni.  Cserébe viszont ez talán az egyik legteljesebb sorozat és a tartalomjegyzéke alapján nem csupán regényeket és novellákat, hanem képregényeket és esszéket is tartalmaz.  Ezek a  megírás idejének sorrendjében kerültek be a kötetekbe. Mivel számomra a történet belső időrendje fontosabb volt, végül nem ezt választottam.

Az Elric Saga első kötete (Doubleday/SFBC)

A négyrészes  Elric Saga (1984-2005) rendelkezik talán a legszebb borítókkal. Az első két kötetet még a Doubleday adta ki, ám Moorcock továbbírta a sorozatot. A harmadik kötet két regénye korábbi művek közti réseket tapaszt be, így a kronológia nem biztosított. A negyedik kötet pedig a gyűjteményes kiadások közt egyedüliként a Dreamquest-trilógiát foglalja egybe, mely az Elric-történetek folytatásának is felfogható, igaz az interneten sem szerezhető be 50 dollárnál olcsóbban. A harmadik és negyedik kötetet a Science-Fiction Book Club (SFBC) adta ki.

A White Wolf kiadásának első kötete

Választásom végül  az Orion kiadó Milleneum kiadására (1993-1997) esett, Ennek keretében jelent meg az Örökkévaló Bajnok (Ethernal Champion) történetét feldolgozó 14 részes sorozat (Tales of the Ethernal Champion), melyből a 8. és 12. kötet foglalkozik Elriccel. A kiadás mellett szólt, hogy az író a gyűjtés előtt felülvizsgálta a szövegeit, és még a DelRey jóval későbbi kiadása is ezen alapszik. További pluszpont, hogy maradéktalanul a sorozat belső időrendjét követi. Az Egyesült Államokban ezt a két kötetet a White Wolf (1996-2001) adta ki, és gyakorlatilag megegyeznek, bár nekem az amerikai borító annyira nem tetszik. Megjegyzendő, hogy egyik kiadás sem teljes, minden esetben akad néhány novella, ami kimarad.

A cikksorozat 1. része: http://sfmag.hu/2011/06/29/michael-moorcock-elric-tortenetei-elso-resz/

A cikksorozat 2. része: http://sfmag.hu/2011/07/12/michael-moorcock-elric-tortenetei-masodik-resz/#comment-9923

Hasznos linkek:

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 2 hozzászólás.

  1. Sam Reed szerint:

    “A kiadás mellett szólt, hogy az író a gyűjtés előtt felülvizsgálta a szövegeit, ”

    Épp ez szól ellene szerintem. A 20-30 évvel előbb írt szövegekbe belenyúlni nem túl szerencsés.

    Lehet hogy drágább valamivel, de a 80 előtti paperbackeket célszerűbb beszerezni – az angol antikváriumok talán olcsóbban oldják meg a postát, mint az Amazon.

  2. Kornya_Zsolt szerint:

    Gratuláció az összefoglalóért!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon