Befejező részéhez ért nem csak a kisregények, de az idei Zsoldos-díjra jelölt valamennyi írásmű bírálata is (mint korábban jeleztük, a regény kategóriában jelenleg nevezett három művet jövőre bírálják el, ha akkor érkeznek további nevezések). A pontozás az eddigiekhez hasonlóan továbbra is szerkesztőségi tagunk, Bécsi József, alias orka skálája alapján készült:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás.

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása.

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény.

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű.

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás.

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás.

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű.

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

Danny Graver (Véső Dániel): Édentől nyugatra (Fény a horizonton antológia, Cherubion kiadó)

A nagyon-nagyon lassan beinduló kisregény az Éden nevű bolygón történő kolonizációt meséli el. Pontosabban annak egyik epizódját: a történet szerint Olivia és Dolly, a két tinilány egy év kényszermunkát választ ezen a bolygón, csak hogy elkerüljék a Földön rájuk rótt életfogytiglant. Az Éden – nevével ellentétben – szörnyű titkot rejt, hiszen idegen lények készülnek arra, hogy az értelmes életet eltöröljék a színéről.

Hol is kezdjem? A címet nem értem, se a híres regénnyel, se az azt ihlető bibliai történettel nincs összefüggésben, illetve nagyon bele kellene magyaráznom, hogy szójátéknál többet lássak benne. A két szereplő háttérsztorija is sántít: gyakorlatilag illegális fegyvervásárlás miatt kapnak életfogytiglant? Bár a távoli jövőben járhatunk (hiszen óriási távolságokról és csudálatos űrhajókról olvasunk), mégis, a két lány rácsodálkozik egy olyan műholdra, amely már manapság is évek óta működik. Azután furcsa az is, hogy a két lány mindenáron vissza akar jutni a Földre – miért, az életfogytig jobb, mint egy év, viszonylag unalmas kényszermunka?

A kisregény sajnos sok ponton elbukik: lassú az íve, a történetmesélés nem sodró és eredeti, a rejtély lapos, és nem drámai vagy meghökkentő, a két főszereplő ostoba és idegesítő fecsegéssel rabolja az időnket – nagyon felületesen megalkotott karaktereknek érzem őket, akik még viccelődni sem tudnak rendesen. Egyáltalán, a kisregény nyelve nagyon pongyola, hiányzik belőle az a karakteres hang, amely egy írást egyedivé tesz. A „reszkető csillagok ezermilliárdjai lyuggatták ki az ég vásznát”-típusú mondatok biztosan nem ilyenek.

Értékelés: 3/10

Fazekas Beáta (Kyra Potter): Fény a horizonton (Fény a horizonton antológia, Cherubion kiadó)

Érdekes, de ez a kisregény is ugyanolyan jelenettel kezdődik, mint az Édentől Nyugatra: egy kapitány áll az űrhajóban. Ismerős kép? A történet is az: legendák szólnak a Horizont Fénye nevű űrhajóról, ami egyfajta kísértethajóként él tovább a marcona űrhajósok meséiben.

Az írás alapvető hibája csak annyi, hogy ez nem sci-fi – ez egy techológiailag felturbózott kalóztörténet, amelybe a sci-fis hatás kedvéért a hajót nem egy kardozó, falábú/kampókezű szellemalak kerítette hatalmába, hanem a (történet szempontjából hangsúlyos, de sehol sem részletezett, éppen ezért kisiskolás módon odavetett) „dimenzióváltás” nevű jelenség.

A kisregény szövegében annyira túlteng a párbeszéd, hogy az egész inkább filmszerű, mint irodalmi. Nincs új problémafelvetés, nincs intellektuális izgalom, van helyette viszont lézerpenge és priorosztagosok, és egy olyan elbeszélés, amely mindent elkövetett, hogy ne vonjon be a világába, hogy ne érezzem magaménak. Egy antológia címadó kisregényétől sokkal többet várok.

Értékelés: 2/10

Lőrinczy Judit: A Bach-gép (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana)

A történet egy nyomozásról szól, melynek során a főhős a néhai Aristes Henahháról forgat vizsgafilmet egykori kollégái, ismerősei beszámolói alapján. A szóban forgó személy a 22. századi androidemancipációs mozgalom vezéralakja volt: azt kívánta bebizonyítani, hogy mi és a robotok jogilag nem különbözünk egymástól, ezért őket is ugyanaz a méltóság illeti meg.

Ez a kisregény az intellektuális vonalat képviseli, nem az űrcsatázósat, és ezt máris a javára írhatjuk. Amiért nálam mégsem ért célba, az pont a témában rejlő lehetőségek kiaknázatlanságában rejlik (és nem elsősorban abban, hogy az ábrázolt 23. század világa olyannyira ismerős, és emiatt unalmas). A címbeli Bach-gép ugyanis sokat sejtető, izgalmas felütés, hiszen az emberiség egyik kultúrhéroszáról van szó. Érdekelt volna, hogy Bach ihletettségét pontosan (mondhatnám: tudományosan) hogyan próbálta meg utánozni az androidagy. De mire a túlságosan is bő lére eresztett, helyenként ritmusából sokat vesztő kisregény végére érünk, a megoldás sajnos nagyon nagy Golden Age-es közhely lett: a robotoknak nincs lelkük, ezért nem olyanok, mint mi. De miért, hogyan, milyen tudományos tapasztalat alapján állítja ezt a kisregény szereplője? Ezzel az elbeszélés adósunk marad.

Értékelés: 5/10

Acélpatkány összegzése

A kategóriával kapcsolatban az a fő gondolat fogalmazódott meg bennem, hogy vajon született-e volna annyi kisregény, ha nincs ez a kategória? Hisz több írást rövidebben is meg lehetett volna írni (Fazekas Beáta, Véső Dániel, Szélesi Sándor írásait, de még talán Kasztovszky Béla munkáját is), továbbá Lőrinczy Judit kisregénye akár elbeszélésként a novellák közé is mehetett volna. Nemere műve pedig már majdhogynem regény hosszúságú. Érdemes elgondolkodni ezen a kérdésen. Ami a minőséget illeti, csak visszautalhatok a novelláknál elhangzottakra. Talán a korábban említettek okán a túlírtság volt az, ami szembetűnő problémaként jelentkezett.

Sfinsider összegzése

Szerkesztőtársam fején találta a szöget. Az általam olvasott kisregények tulajdonképpen elnyújtott novellák. Ugyanis minden történetnek megvan nemcsak az optimális formája, de a mérete is. Ha rövidebb a kelleténél, az olvasó érzi, hogy több van a történetben, csak az író  lustaságból elvágta az elbeszélés fonalát. Ha hosszabb az írásmű az optimálisnál – például mert nem gazdaságos a szövegezés, mert lassú és körülményes a konfliktus kibontása, mert felesleges jelenetek és párbeszédek ékelődnek a szövegtestbe – akkor pedig kínlódik az olvasásnál. Ráadásul egy hosszabb szövegnél sokkal többször találkozunk a hibákkal.  Idén az én olvasatomban a kisregény kategóriában jobbára ez történt.

A cikksorozat első része:

Zsoldos-díjra jelölt kisregények értékelése, 1/2. rész

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. Jud szerint:

    András, köszönöm szépen az értékelést!

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon