SFmag

Regényi Huba: Az Egyetértés kora (Galaktika 239, Metropolis Media)

Újabb meteoros katasztrófa, a helyszín ezúttal Magyarország. Az egész történetben a meteor csak egy kicserélhető eszköz, a szerző inkább az unásig ismert képet rajzolja fel a politikusokról. Legalábbis amilyennek a közhely a politikusokat gondolja. Gyenge közhelydömping, ahol a szereplők inkább a XX. századi eleji politikusokat juttatják eszünkbe. A tudós figurája szintén óriási közhely. Csupán a címnek van némi pozitív hatása, az irónia ebben az egy esetben jól sül el, egyébként ez is egy tucatnovella, ami nem illik egy sci-fi magazinba.

Értékelés: 5/10 (acélpatkány)

Egy kisbolygó méretű meteorit száguld a Föld felé, de még nagyobb szerencsétlenségünkre Magyarország területére készül becsapódni. A novella a hazai politikai elit bénázását meséli el, jól megírva, visszafogott iróniával. Az írás inkább politikai mese, mint science fiction.

Értékelés: 5/10 (sfinsider)

Sümegi Attila: Rendszerhiba (Új Galaxis 16., Kódex)

Szokatlan helyzet, a virtuális valóság negatív oldalának ábrázolása gyakorlatilag pár mondatnyi utalással felfestve. Remekül elkapott pillanatképek a valóság és a virtualitás viszonyáról. Újszerű ötlet a kollektív tudat demokráciája, és annak manipulálása is értelemszerűen újként hat. A főhős néhol kicsit talán érthetetlenül cselekszik, bár ez nem annyira zavaró. Sajnos kicsit furcsán veszi ki magát az, hogy amikor ellenfél túl erősnek bizonyul, a szerző kénytelen olyan megoldáshoz nyúlni, ami nem minden olvasónak nyerheti el a tetszését. Jellemzően erős írásmód, jól eltalált szöveg, működő párbeszédek.

Értékelés: 6/10 (acélpatkány)

Az alapszituáció ígéretes és érdekes: a politikai elitbe rövid ideig bárki bekerülhet. Az okos felállást követi a főhős kiábrándulása és lázadása. A novella gyengesége közé tartozik a túlírtsága, sokszor üres fecsegésnek tűnik a narráció; a másik gyenge pont a logikátlanság: a számítógépes rendszerek verbuválási képessége rosszabb, mint egy hagyományos kémszervezeté? Nem gondolják végig, hogy a beszervezett ember esetleg fel is lázadhat, és nem tesznek már eleve ez ellen semmit? A harmadik megjegyzésem pedig minden, magyar szereplőkkel és háttérrel játszódó novellának szól: ha a mai hazai társadalmi-politikai folyamatokhoz egy novellának semmi köze sincs, és még jelzés sincs arra, hogy mi történt korunk és a novella kora között, akkor csak névcserék története, hiszen egész egyszerűen nem amerikaiak vagy angolok a főszereplők. Ezért pedig kár váltani.

Értékelés: 6/10 (sfinsider)

Sümegi Attila: Szilánkok (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana)

A novella a rejtélyesség és a töredezett elbeszélésmód előnyeit használja ki, amit nagyon jól végigvisz. A főhős cselekedetei hihetően vannak ábrázolva, ráadásul a szerző írásmódja nagyon megfelel a szereplő lelkiállapotának. Ugyanakkor vannak negatívumai is a novellának. Hiába szerepel a főhős felesége, igazi pluszt nem nagyon kapunk vele, ha kihúznánk, nem hiányozna. Ugyanez a helyzet a szexszel, ami ugyan sehol máshol nem jelenik meg a mezőnyben, itt mégsem tartom feltétlen szükségesnek. Ráadásul, bármennyire szépítjük, ez egy klasszikus inváziós sztori, még ha a jobbak közül való is.

Értékelés: 5/10 (acélpatkány)

A Gyilkos bolygóra halványan emlékeztető történet tényleg szilánkos felépítésű. Így viszont nehezen nő a drámaiság, kelletlenül lapozunk, mert alig érzünk erre késztetést. A novella végkicsengése szintén borítékolható. Az írás sajnos nem tartalmaz újdonságot, sem ötletében, sem megírásában.

Értékelés: 4/10 (sfinsider)

Touchee (Kovács „Tücsi” Mihály): A halotti tor (Galaktika 242., Metropolis Media)

Az alaphelyzet bizarrsága, magyarul a kannibalizmus – még ha csak halottakról is van szó – semmit sem ér, ha nincs mögötte az, hogy miért történik ez a bizarr cselekedet. Ez így nem más, mint pár tipizált öregasszony unalmas és sablonos beszélgetése („csámcsogása”), ami őszintén senkit sem érdekel. Mert most attól miért jobb, hogy bizarr dologról beszélgetnek? Ez is jól ismert toposz, hogy az öreg nénikék mindig ezt csinálják a filmekben, novellákban. De ott legalább általában mellékalakként. Itt főszereplők, de semmilyen értelmes célt nem szolgál ezzel a szerző. Végtelenül unalmas mű.

Értékelés: 2/10 (acélpatkány)

A nyúlfarknyi írás a címbeli, nyilvánvaló, kisiskolás verbális gegre épül. Gusztustalan, és sajnos nem indokolja meg tudományosan a kannibalizmus kialakulását sem, így marad az öncélú írások színvonalán.

Értékelés: 2/10 (sfinsider)

Touchee (Kovács „Tücsi” Mihály): Olajpusztítók (Galaktika 248., Metropolis Media)

Tudományos ismeretterjesztés, kis aktualizálás, meg képzelgés egy lehetséges apokalipszisről. Meg egy leheletnyi sci-fi. Ennyi, nem több. A párbeszédet legalább nem szakítja meg annyi narráció, ami terjengőssé válna. Amit kapunk, az pedig inkább hasonlít ismeretterjesztő szövegre. Azt kell mondanom azonban, hogy inkább elolvasnám az ötletet egy cikkben, mint így, novellának álcázva. Mert ugyan kapunk valamilyen tessék-lássék történetet, de semmilyen tulajdonsága nincs, ami egy kicsit is megmozgatná az olvasót, hogy bevonódjon a novellába. Pedig ez fontos dolog.

Értékelés: 4/10 (acélpatkány)

Az alapvetően olvasmányosan, de néhol iskolás-magyarázón megírt rövid kis novella egyetlen ponton hibázik, de ott jókorát. Elképzelhető, hogy a kutatók, akik összehozták a szélsőséges éghajlati körülményeken is megélő olajfaló baktériumot, nem gondolnak a nyilvánvaló veszélyre? Amire ők rácsodálkoznak a novella végén, azt egy közepes olvasottságú sci-fi rajongó már a felénél kitalálja. Így sajnos, a csattanó sem üt, mert hihetetlen az egész végkifejlet – más szóval: nem életszerű.

Értékelés: 4/10 (sfinsider)

Varga Tamás József: Letűnt idők múzeuma (Avana Arcképcsarnok – A jövő nagykövetei különszám, Avana)

A történet első személyű narrációval indít, majd ezt váltja át E/3-ba a következő két részben. A három sci-fi toposz – idegen invázió, időutazós és jövőbeli múzeum – nem alkot koherens egységet, és bár kiderül, mi köti össze őket, az elütő ötletek szétdarabolják az amúgy rövid írást. Ráadásul a második rész teljesen kilóg, funkcióját egy beékelt mondattal föl lehetett volna oldani. A novellát összességében középiskolás felhang jellemzi, és a végén infantilis a lezárás, ami viccesnek szánt, de inkább kínos.

Értékelés: 2/10 (acélpatkány)

Az egyetlen ötlet, amelyre ez a meglehetősen egyszerű stílusban megírt novella épül – időutazók megmentik a kortárs sci-fi írót kortársai bosszúja elől – erőltetett, lapos és unalmas. Az önreflexív, írókról, írásról szóló novellák akkor érnek célt, ha valamilyen nagyobb ötlet, geg van bennük, mint például Jack McDevitt Henry James, This One’s For You című írásában. De felhozhatnám ellenpéldának Michael M. Burstein torokszorító novelláját, az I Remember the Future-t is, ahol ugyancsak a sci-fi írót mentenek meg különös látogatók.

Értékelés: 2/10 (sfinsider)

Valyon Tamás: A halhatatlanság ára (Avana Arcképcsarnok 2010/1., Avana)

Túlírt történet a halhatatlanná válás kibernetikai lehetőségéről, a jól ismert hátulütővel. Bármennyire is izgalmasnak és sejtelmesnek akarja láttatni a helyzetet a szerző, a jól ismert és könnyen kitalálható konfliktuspont nem elegendő ide. A túlságosan sok jelző és körülményes fogalmazás, részletes leírások nehézzé teszik a szöveget. Sajnos a novellában semmi sincs, ami arra késztetne minket, hogy tovább olvassuk, persze ha nem találjuk ki, mire vonatkozik a „nem értett meg” kifejezés, akkor talán végigolvassuk, bár a végső csavar és e között a mondat közt túl sok a felesleges szöveg.

Értékelés: 3/10 (acélpatkány)

Nagyon régi sci-fi toposzt, sőt cselekményt használ az író: a tudat lemásolását és továbbvitelét egy új testbe.  Ez nem bűn, de az, hogy nem tett hozzá semmi újat, már igen (olvasta mondjuk Greg Egantől Az Extrát?). Reménykedünk, hogy a csattanó újszerű legyen, de hát hihetetlen: nem tudtak  a novella világában egy olyan konstrukciót kitalálni, ahol a végső konfliktus nincs meg? Éppen emiatt a drámai csúcspont, amire a novella kifut, nem életszerű, csak az író, vagyis a csattanó kedvéért létezik.

Értékelés: 3/10 (sfinsider)

Az értékelésnél, pontozásnál az alábbi fokozati skálát használtuk, amit még évekkel ezelőtt dolgozott ki szerkesztőségi tagunk Bécsi József, alias orka:

10. Mesterien megírt, korszakalkotó, szinte hibátlan alkotás

9. A zsáner meghatározó, irányadó írása

8. Kiemelkedően hatásos és ötletes mű, emlékezetes élmény

7. Jól megírt, igényes alkotás

6. Kellemes olvasmány, határozottan pozitív összhatással

5. Az átlagosnál némileg jobb, olvasmányosabb mű

4. Az átlagosnál kevésbé kidolgozott, nem túl olvasmányos írás

3. Komolyabb hibákkal és hiányosságokkal küszködő írás

2. Alapvetően rosszul, gyengén kivitelezett, sablonos mű

1. Különösen erőtlen és ötlettelen alkotás, amely kellemetlen emlékeket hagy.

A cikksorozat eddigi részei:

Zsoldos-díjra jelölt novellák értékelése – 1/5. rész

Zsoldos-díjra jelölt novellák értékelése – 2/5. rész

Zsoldos-díjra jelölt novellák értékelése – 3/5. rész

Holnap pedig következik az összegzés és egy kis statisztika.

Hozzászólások

hozzászólás