Forráskód

Közzétette: charon_ 1 hozzászólás

Nehéz dolga van Duncan Jones-nak, akinek első filmje, a kisköltségvetésű, egyszereplős Hold hatalmasat ütött: meg kell győznie a nézőt, hogy képes újra elbűvölni. Második mozija, a Forráskód több pénzt és húzóneves színészeket kapott, pörgő akciójelenetek, románc és kvantumfizika gondoskodik róla, hogy ne unatkozzunk, de a várt katarzis ezúttal elmarad.

A történet egy vonaton kezdődik, ahol egy hivatásos pilóta, Colter Stevens százados (Jake Gyllenhaal) a klasszikus meghasonlás szituációval szembesül: nem érti, hogy került oda, a szomszéd ülésről mosolygó lány (Michelle Monaghan) nem a saját nevén szólítja, az ablaküvegen pedig valaki más arca tükröződik vissza. Nem sok ideje marad töprengeni, a vonat a film első pár percében terroristatámadás áldozata lesz, és felrobban. A következő jelenetben a katona újra önmaga, felettese (Vera Farmiga) pedig jelentést követel tőle, azt akarja tudni, ki követte el a merényletet, és hová rejtette a bombát. Válasz híján visszaküldi a vonatra, hogy annyiszor élje át újra és újra a robbanást, ameddig meg nem találja a felelőst.

A sci-fi magot a magyarázatként adott forráskód technika adja: halottak idegrendszeri lenyomatát keresik, mely alapján életük utolsó nyolc perce mintegy alternatív valóságként újrajátszható. Így a film nagy részében ugyanazt a helyszínt látjuk ugyanazzal a pár mellékszereplővel, mégsem kezdünk unatkozni. A jelenetek pörögnek, a nyolc perc minimálisra korlátozza a vonatot töltött időt, és megkímélnek minket az unalomig ismételt párbeszédektől, mivel minden visszatérés új szituációkat nyit meg. Közben pedig ugyanilyen súllyal a főhős százados saját homályos múltja után is nyomoz, részben a vonat utasaitól szerzett információk, részben a felettes tiszt elejtett félmondatai nyomán.

Akik a Holdat unalmasnak találták, talán most majd megszeretik a rendezőt, akik viszont elmélyülést keresnek, ezúttal csalódni fognak. A filmen látszik a nagyobb költségvetés: nem is a trükkökön vagy a díszleten, hanem a lebutított forgatókönyvön, hogy maradjon az, amit az egyszerű mozilátogató is szeret, a robbantás és a bimbózó kapcsolat a vonaton megismert lánnyal. Valószínűleg a Hold egyetlen, klausztrofóbiás helyszíne nagy segítség is volt filmkészítés közben, hiszen a sallangok lehullottak a történetről, és megkaptuk a velejét; itt pedig a nagyobb keretek között – a rendkívül feszes vágás ellenére is – szétesik mozaikokra a cselekmény és az érzelmi töltet.

Pedig jó gondolatok hevernek a Forráskódban. Itt is megjelenik a Holdból már ismert kisember testi-lelki kihasználása, valamint a megkettőződés és személyiséghasonulás kérdése, de az alig fél mondatban odavetett kvantumfizikai magyarázatot kifejthették volna, ahogy az érzelmes jelenetek is gyakran sekélyesek vagy giccsbe hajlóak. Bár Jake Gyllenhaal és Michelle Monaghan között működik a kémia – szerelemről túlzás lenne beszélnünk –, a tisztnő végső döntése, a halál kapcsán felmerült álfilozofálás, valamint a mindenáron beleerőszakolt apa-fiú kapcsolat elnagyolt. Sokszor éreztem azt, hogy igen, itt lehetett volna valami több, de akár produceri okok, akár időhiány miatt egyszerűsítettek. A rohanás és a gyors jelenetváltások viszont határozottan jót tesznek a történetnek, mert így nem marad idő felismerni az elmaszatolt logikai hibákat.

Színészi alakításokat nehéz kiemelni, hiszen maga a forgatókönyv sem kedvez az erős játéknak: Jake Gyllenhaal, aki korábban többek között a Donnie Darkoban bizonyított, most rutinból hozza a karaktert; Michelle Monaghan egyetlen feladata, hogy bájos legyen, de azt legalább panasz nélkül teljesíti.

Ezek ellenére a Forráskód kellemes film, lehet rajta izgulni, és emleget olyan kérdéseket, amitől több lesz egy nagyon jól megszerkesztett akció-thrillernél, de nem ás a mélyükre, hogy emlékezetes maradjon.

Forráskód – különvélemény (Hackett):

A Hold, ha nem is a kedvenc filmem, de másodszori újranézést követően elismertem a nagyszerűségét, és kíváncsian vártam a rendező újabb alkotását. Duncan Jones a Forráskódban érzésem szerint nem sokban tért el a Hold erősségeitől, ezúttal négyszemélyes kamaradrámát forgatott, az átlagnéző által talán kissé nehezen emészthető kvantumfizikai fejtegetéssel, és rendkívül sok elszórt elgondolkodnivalóval. Ilyen például az élet és halál, összemosódó tudatok témája, vagy, hogy meddig köteles szolgálni egy katona hazáját, és ezek azok a gondolatok, amik igazán különlegessé teszik a filmet. Valahol hasonló témákat is megragad, mint a Hold, de mintha frissebben és eredetibben tenné.

Viszont valóban kevesebbet mond el, és többet egyszerűsít, sematizál, mint kellene, így az elhallgatott gondolatokat a nézőknek kell magukban megfogalmazniuk. Ennek ellenére nekem így is emlékezetes élmény maradt, szerintem a Forráskód az utóbbi évek egyik legérdekesebb sci-fi filmje.

További információk:

 

  • Duncan Jones David Bowie fia.
  • A forgatókönyvet nem Duncan Jones, hanem Ben Ripley írta, akinek ez az első mozija.
  • A film hivatalos honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: film

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. bakospeter szerint:

    Kiegészítésképpen ami még hozzátehető. Valóban nem volt rossz film, de valóban érezhető a szándék, hogy ez már valamilyen szinten a mainstream felé kacsintgató film. Ez talán a befejezésnél a legszembetűnőbb. A Hold mert pesszimista és reménytelen lenni, de egyben felemelő is. A forráskód nem túlírtnak érzem a végét. Le kellett volna zárni annál a résznél amikor Stevens még egy lehetőséget kap arra, hogy megmentse a vonaton utazókat. Amikor állóképeket látunk a nevető emberekről azt nagyon erősnek érzem. Átérezhető az élet megismételhetelensége, hogy mindent akkor értékelhetünk igazán amikor kevés van belőle. Itt kellett volna lezárni pont. A folytatást inkább produceri nyomás hatásának érzem, nehogy túl szomorú és pesszimista legyen (pedig nem lett volna az). A sci-fi elemeket itt is eszköznek érzem a cél érdekében, hiszen valamilyen magyarázatot kell találni és tálalni arra, hogyan is lehetséges újraélni azt az ominózus 8 percet. Sajnos a Hold színvonalát már nem éri el de az átlagnál még így is jobb. És persze itt nem egy Clint Mansell a zeneszerző.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon