SFmag

Közeleg a tél. Sőt, már meg is érkezett. Amerikában vasárnap este, itthon pedig ma este végre útjára indult az HBO új sorozata, a George R. R. Martin fantasy ciklusából készült Trónok harca. Lévén a Jég és Tűz dala regényfolyam nálam valahol a fantasy (egyik) csúcspontját jelenti, és mert az HBO eddig olyan zseniális sorozatokkal rukkolt már elő, mint a Drót, a Deadwood vagy a Carnivále, hatalmas elvárásaim voltak – a készülő szériáról kiszivárgott hírek, a színészek személye, az előzetesek és a promóanyagok pedig arra utaltak, hogy jó kezekbe került a produkció.

Ezzel együtt nem kevés félsz fogalmazódott meg bennem a premier előtt. Martin regényei, mint arra Jud cikkében rámutat, mind a cselekmény, mind a szereplők szintjén rendkívül komplexek. A történet számos egyenrangú nézőpont, hatalmi csoport és helyszín között ugrál, ahol még a legutolsó fegyverhordozó is hús-vér karakter. Vegyük még hozzá, hogy a Trónok harca első ötven-száz oldala tömény expozíció, szinte úgy kell átverekednünk magunkat rajta: nem elég, hogy ki kell bogoznunk a szereplők bonyolult viszonyrendszereit, kapunk még egy tonnányi történelmet, mitológiát és múltidézést, amik nélkül nem lehet megérteni a jelenbeli eseményeket.

Felmerült tehát a kérdés: képesek lesznek átemelni a készítők ezt az összetettséget? Lehet ennyi szereplőt és szálat egyszerre mozgatni anélkül, hogy összeroskadna alatta a sztori? Mennyire lesz hűséges a sorozat a könyvekhez? Hogyan oldják meg a háttérinformációk adagolását úgy, hogy ne vesszenek el a szövevényben az új nézők, de közben a könyv rajongóinak is élmény legyen a sorozat?

Az első két epizód, amit az HBO jóvoltából premier előtti vetítésen nézhettem meg – ráadásul mozivásznon, innen is köszönet érte –, pozitív előjelű válaszokat adott ezekre a kérdésekre. (Mivel a tévében még csak az első epizód ment le, a második részből nem fogok konkrét fordulatokat ellőni, maximum általános benyomásokat osztok meg róla).

Hűség és háttér

Először a könyv rajongóit nyugtatnám meg: a sorozat messzemenőkig hű marad az alapanyaghoz. Persze van, ami kimarad az adaptációból, akadnak kisebb-nagyobb változtatások, és láthatunk elég sok új jelenetet is, de egy csomó részt szinte szó szerint emeltek át a könyvből (az első részt záró kulcsjelenet pontosan olyan, mint elképzeltem), és a Martin által kidolgozott világ hangulata, realitása érintetlen marad. Westeros ténylegesen megelevenedik a képernyőn, nem kis mértékben a lélegzetelállítóan részletgazdag díszleteknek, jelmezeknek, illetve a gyönyörű észak-írországi és máltai külső helyszíneknek köszönhetően. Le a kalappal a készítők előtt, amiért tényleg minden apróságra odafigyelnek: az Éjjeli Őrségből érkező Benjen köpenyén például egy fél másodperces snittben látszik, mennyire koszos, kopott, csupa folt, ezzel is jelezve a Falon élők sanyarú életkörülményeit.

Hodor! Hodor! (Szabad fordításban: Deres kovácsműhelye)

Másrészt David Benioff és Dan Weiss író-producerek arra is ügyeltek, hogy a történet követhető, befogadható maradjon az új nézők számára is. Sok információt közölnek, de nem túl sokat, nem próbálnak mindent belezsúfolni ebbe az első két részbe. Egyelőre még inkább a szereplők közvetlen kapcsolataira, a rokoni szálakra, barátságokra és viszályokra koncentrálnak, a Targaryenek múltját és a Bitorló háborúját illetően számos mozzanat a homályban maradt, csupán sejtetik, ki volt az az Őrült Király, vagy miért nevezik Királyölőnek Jaime Lannistert. (Azt mondjuk igencsak hiányoltam, hogy a Királyi Testőrségről egy szó sem esett, Jaime csak egy lovagnak tűnik a sok közül).

D&D, vagyis David Benioff és D. B. Weiss készítők

A háttérinfók közlésének csapdáit is sikerült ügyesen elkerülni. A sorozatnak nem áll rendelkezésére a könyvek nézőpont-felépítése, ahol a Hét Királyság történelmét, a személyes és világméretű mitológiát belső monológokkal lehet kifejteni; ha pedig kizárjuk a flashback és a narráció technikáját (szerencsére egyikhez sem nyúltak a készítők), sutba kell dobni a „ne mondd, mutasd!” filmes alapszabályát, és mindent a párbeszédekbe kell beépíteni – márpedig kilóghat a lóláb, amikor a szereplők olyasmiket mondanak el egymásnak, amit egyébként mindketten tudnak. Itt-ott ugyan a Trónok harcában is döccen néhányat a forgatókönyv, de az expozíció meglepően organikus, a dialógusok túlnyomó többsége természetes, nem támad olyan érzésünk, hogy a karakterek hozzánk, nézőkhöz beszélnek. Az eligazodást vizuális megoldások is segítik: Deres és az Észak kékesszürke, hűvös képi világa markánsan elkülönül Királyvár meleg színeitől vagy Pentos mediterrán hangulatától.

Népes kompánia

Bran Stark és Havas Jon, Ned Stark fiai

Ahogy a könyv, úgy a sorozat világába is a Stark családon keresztül lépünk be, és jó döntésnek tartom, hogy Benioffék elidőznek hőseinkkel, és nem szaladnak előre a mozgalmasabb időszakhoz. A tempó ráérős, a cselekmény kényelmesen halad, történni nem sok minden történik, mégsem érződik vontatottnak vagy unalmasnak. Ami azt illeti, ha tíz helyett tizenkét részes lenne az évad, nem bántam volna, ha még egy kicsit több időt tölthetünk a Starkok körében, mielőtt szétágaznának a szálaik; ha nagyobb hangsúlyt kapott volna a család egysége, a testvérek szoros kapcsolata (alapvetően nem sokat láttunk Robb-ból vagy Sansából).

Az első két rész rengeteg szereplőt vonultat fel… sőt, rengeteg főszereplőt. Értelemszerűen nem jut mindenkinek ugyanannyi játékidő, de még így is sokkal több karakter domináns, mint amit egy sorozatkezdésnél megszoktunk. Nem egy szereplő mintha a könyv lapjairól lépett volna le (Peter Dinklage maga Tyrion, Mark Addy tökéletesen testesíti meg Robert harsány, jókedélyű és sötét, könyörtelen oldalát is), de olyanok is akadnak, akik izgalmasabbak, mint papíron voltak. Viserys George R. R. Martin egyik legegysíkúbb karaktere, Harry Lloyd (számomra az egyik nagy meglepetés az újoncok közül) azonban furcsa, egyszerre szánalmas és szomorú kisugárzással tölti meg. Hasonló a helyzet Cersei-jel és Jaime-mel is, míg a könyvben sokáig kétdimenziós gonoszként látjuk őket, a sorozatban ez disszonáns lenne, ezért árnyaltabban jelennek meg. A királyné igazából jobban is tetszik Lena Headey visszafogott, burkolt alakításában a regénybeli hisztérikánál. De hogy ellenpéldát is mondjak, sajnálom, hogy megváltoztatták Catelyn motivációit – a feleség, aki otthon marasztalja férjét, közhelyesebb, erőtlenebb, számtalanszor látott karaktertípus –, Theon Greyjoy helyzete pedig egyáltalán nem tisztázott, simán azt lehet hinni, hogy ő is Ned Stark fia.

Daenerys Targaryen, a Viharban Született Hercegnő (Emilia Clarke)

Az alakítások egyébként fantasztikusak, az utóbbi évek egyik legerősebb színészgárdáját sikerült összeszedniük a szereplőválogatóknak, nem is nagyon tudnék gyenge pontot említeni. Sean Bean nagyon régóta az egyik kedvenc karakterszínészem, de még így is meglepődtem, mennyire érzékenyen kelti életre Nedet; tartása, becsületessége és családfői melegsége ideális főhőssé teszi. Akiket még muszáj kiemelnem, azok a gyerekszereplők: egy kezemen meg tudnám számolni, hány manírmentes, életszerű gyerekalakítást láttam, egy pocsék gyerekszínészen ellenben egész filmek és sorozatok úszhatnak el. A Stark-gyerekek ráadásul nem csak dísznek vannak, nagyon komoly szerepet játszanak a történetben, rengeteg múlik rajtuk. Issac Hempstead-Wright (Bran) és Sophie Turner (Sansa) is kiváló, az Aryát játszó Maisie Williams azonban még a felnőtt színészek nagy részét is kenterbe veri, nincs egyetlen hiteltelen pillanata sem.

Lábalatti Arya

A leginkább talán a történet gördülékenységével volt problémám. Főleg a második részben ütközött ki, hogy a szálakat nem mindig tudták koherens egésszé összefűzni: néhány vágás és váltás esetlegesnek tűnt, az epizód kissé mozaikszerűvé vált. Ez a fajta széttagoltság most még nem volt vészes, de hosszú távon gondot jelenthet; ahhoz, hogy később ne aprózódjon el nagyon a sorozat, muszáj lesz kapcsolódási pontokat – közös tematikai elemeket, motívumokat – találni az elszigetelt szálak között, és ezekből egy-egy részen belül is íveket, narratívákat alkotni. Ha ez elmarad, vagy ha az epizódokban túl sok szál fog megosztozni túl kevés játékidőn, akkor a szereplőkhöz sem tudunk majd igazán mélyen kötődni érzelmileg.

De ez még a jövő zenéje. A Trónok harca első két része („Winter is Coming” és „The Kingsroad” címmel) ugyan elsősorban az alapokat vázolja fel, amikre mostantól építkezni lehet, nagy élményt nyújtott, és teljes mértékben beszippantott: pillanatok alatt elrepült a két óra, és ha rajtam múlik, egy ültő helyemben meg tudtam volna nézni mind a tíz részt. A magabiztos kezdés alapján minden esély megvan rá, hogy az első évad végére besoroljon az HBO legjobb sorozatai közé.

Egy kérésem lenne a kommentelőkhöz: akik már olvasták a könyveket – és biztosan sokan vagyunk itt ilyenek – legyenek tekintettel azokra, akik most találkoznak először Martin történetével. Vagyis ne spoilerezzük el nekik a későbbi eseményeket, fordulatokat, még csak utalások szintjén sem (mi történik majd xy-al meg z-vel, stb.)!

További érdekességek:

• Az epizódok zömét Benioff és Weiss jegyzik. A nyolcadik részt maga George R. R. Martin írta, a hatodikat pedig Jane Espenson, aki komoly népszerűségnek örvend a fantasztikus sorozatok rajongóinak körében (a Buffy, a vámpírok réme és a Battlestar Galactica állandó írója volt többek között).
• A Trónok harca pilotját eredetileg Tom McCarthy (Az állomásfőnök, A látogató) rendezte. Miután több kulcsszerepet újracastingoltak, valamint a marokkói forgatási helyszínt átköltöztették Máltára, a többszörös díjnyertes indie-filmes nem tért vissza újra leforgatni a hiányzó jeleneteket. Az új verziót végül Tim Van Patten rendezte, McCarthy pedig csak consulting producerként tűnik fel a stáblistán.
• George R. R. Martin cameózott az első epizódban, egy pentosi urat játszott Daenerys esküvőjén, ám sajnos a Marokkóban felvett jelenetekkel együtt az övé is a vágóasztalon végezte.
• Aki még inkább el szeretne mélyedni a sorozat készítésének hátterében, vagy csak első kézből akar értesülni a legfrissebb hírekről, annak ajánlom figyelmébe a Winter is Coming nevű honlapot. A WiC-t három lelkes rajongó működteti azóta, hogy az HBO 2008-ban berendelte a sorozat pilotját, olvashatók rajta exkluzív interjúk, bennfentes infók, kritikák és esszék, de azt is meg lehet vitatni, kik játsszák a későbbi évadok új szereplőit.

Hozzászólások

hozzászólás