Dan Simmons: Káli dala

Közzétette: lorinczy_judit 3 hozzászólás

Szórakoztató irodalmi művet többféle módon lehet írni. Én azt hiszem, minden az író igényességén múlik, nevezetesen, attól még, hogy nem törekszik szépirodalmi magasságokba, szükségesnek tarthatja valamiféle üzenet közlését, valamiféle többletet belevinni a történetbe. Az emberi gonoszság, a mindenütt jelenvaló erőszak és az elkerülhetetlen, mérhetetlenül nagy környezeti katasztrófa előjeleinek bemutatása – ezeknek mind helye van egy fantasy, vagy sci-fi regényben, sőt, szerintem az a jó, ha ilyesmit felvállal egy író. Simmonsnak a Káli dalában ez egyértelmű célja volt, és nem hogy nem idegeníti el a puszta szórakozásra (borzongásra) vágyó olvasóit, de még egyfajta hitelességet is kölcsönöz a valótlan, vagy inkább: természetfeletti eseményeknek. Borzongást ugyanis nem csak a fiktív horrorisztikus elemek keltenek, hanem egy végtelenül elmaradott és szegénységtől sújtott, létező társadalom bemutatása; ahol senki sem szeretne élni.

Dan Simmons első regénye ugyanis legalább annyira útleírás India (Kalkutta) sötét oldaláról, a szegénységről és az erőszakról, a legmélyebb kilátástalanságról, mint amennyire fantasy (horror). Valószínűleg emiatt ítélték 1986-ban a Káli dalának a World Fantasy díjat.

A magyar kiadás borítója (Delta Vision Kiadó, A képzelet mesterei sorozat)

Akit Simmons a Hyperionnal tett rajongójává, ne várjon tőle olyan mélységeket és magasságokat, ahhoz képest a Káli dala jóformán „kamaradarab”, kevesebb szereplő, egyszerűbb nyelvezet, egyetlen (E/1-es) nézőpont, és még kevesebb történés. Itt is kulcsfontosságú azonban a költészet szerepe, itt is vannak versbetétek (melyeknek lényegi funkciója van, nem pusztán színesítő elemek), a leírások érzékletesek, a párbeszédek frappánsak. A főszereplőt, Robert Luczakot és családját – különösen az egyébként kockázatos egyes szám első személyű narratíva miatt is – hamar megkedveljük; hétköznapi emberekről van szó, nem katonákról vagy szuperhősökről.

A regény cselekménye nagyon lassan indul be, a költő–irodalmár Luczak egy amerikai periodika megbízásából Kalkuttába utazik, hogy felkutassa M. Dászt, egy nagy indiai költőt, akiről úgy tudták, évekkel korábban elhalálozott. Most ismét felbukkant, pontosabban a tőle származó friss kéziratok, amelyeket az amerikai folyóirat szeretne közreadni. Luczak vállalja az utat, és nem csak a versekért megy ki, hanem hogy majdan hazaérkezve élménybeszámolót is írjon a lapnak. Vele tart indiai származású felesége, Amrita, és fél éves kislányuk, Victoria. (Ez is egy közös pont a Hyperionnal: Simmons szereti csecsemők, gyerekek jelenlétével emelni a tétet).

Az út előtt Luczakot figyelmezteti szerkesztője, Abe Bronstein, és konkrétan arra kéri barátját, azonnal mondja le az utat. Elmesél Luczaknak egy nyugtalanító történetet, és Kalkuttáról is meglehetősen lesújtóan nyilatkozik, ám ez mégsem tántorítja el a főszereplőt szándékától (még szép, nem lenne regény sem).

Persze innentől kezdve bármi történik, rögtön kap egy másik értelmezési lehetőséget is, holott bizonyos események egyszerűen elkönyvelhetők volnának a kulturális különbségekből fakadó ellenérzéseknek vagy meghökkenésnek. (Pl. nyomorék emberek rohanják meg az éjjeli repülőjárattal érkező Luczakot és családját a reptéren vö. „zombik” támadása; egy leprás ember leírása szintén hathat úgy, mintha élőholtat néznénk, és végül nem is bizonyosodik be, tényleg csak a betegség miatt nézett ki úgy az egyik szereplő, vagy mert Káli feltámasztotta, hogy szolgáljon neki).

A választott narratíva hátulütőjeként sok eseményről nem értesülhetünk, mindent kizárólag Luczak szemén át látunk; ha ennél többet engedett volna láttatni az író, már egy egészen más Káli dalát olvasnánk, és az üzenet (a regény utolsó kb. 20 oldalának érzelmi játéka, hatása) sem volna ugyanaz. Az alapötlet ugyanakkor átlátszó, nevezetesen: Káli, a halál istennője, ismét éledezik, világunkban egyre több az erőszak. Persze hit kérdése az egész, hogy Káli áldatlan tevékenységére vezethető-e vissza a pusztító gonoszság jelenléte, vagy ez a világ természetes(?) folyása. Miért átlátszó? Mert szerintem arányaiban a korábbi történelmi korszakokban sem volt kevésbé kegyetlen a világ, Káli sosem szunnyadt.

Dan Simmons

Mint írtam, a regény nagyon lassan indul be, az első fele gyakorlatilag Kalkutta (sötét oldalának) felfedezése, Luczakot ide-oda rángatják, invitálják egymással ellentétes érdekű írók (az indiai írószövetség képviselői és egy félreállított költő), miközben természetfeletti események egyáltalán nem esnek meg vele. Az első hátborzongató mesét Abe Bronstein mondta, a másodikat már Kalkuttában hallja egy kiejthetetlen nevű indiai férfitól – Káliról és egy szörnyű szertartásról. Újabb nyugtalanító történet, amivel a babonáktól mentes(ebb), sőt, ateista nyugati ember (Luczak) nem tud mit kezdeni.

Az események a regény második felében (a végén) bontakoznak ki, ekkor már villanásokra maga Luczak is cselekszik, de a történéseket valójában egyetlen percig sem irányítja. Amikor a felesége és kislányuk a kaotikus indiai légi közlekedés miatt nem tudja elhagyni az országot, már tudjuk, hogy  elkerülhetetlenül be fog következni valami tragédia.

Az utolsó húsz oldal tulajdonképpen ennek feldolgozása, magával rántja-e az olyan átlagembert Káli dala, vonzereje, mint Robert Luczak, vagy megpróbál valamiképp szembeszállni vele. Ez utóbbi az üzenet és az érzelmi zongorajáték lényege, ebben rejlik Simmons rendkívüli írói kvalitása, ebben rejlik a Káli dala maradandósága. Pedig csak egy lektűr, horrorelemekkel teli fikció. A regény letehetetlen, de ha valaki tudja, hogy éppen nincs sok ideje olvasni, várjon a végével, az utolsó néhány fejezetet egyben érdemes megtapasztalni – attól tartok ugyanis, ha megszakításokkal olvassa valaki, a hatás már nem lesz ugyanaz.

További információk

  • A fordító (Békési József) elemzi a Káli dalát és más Simmons-regényeket a költészet és mélyebb rétegek szempontjából.
  • Acélpatkány és Gaines ismertetője a Hyperionról.
  • Dan Simmons honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 3 hozzászólás.

  1. noro szerint:

    Nagyon hatásos, mondhatni brutális, mint horror, de csak annyira _fantasztikum_, mint egy Volánbusz-menetrend

  2. solymosgyu szerint:

    Mint említettem a regény nagyon lassan indul be. Ebben hasonlít a detttóra.

  3. vinitor szerint:

    a vége tényleg sokkoló volt, mindenesetre az összkép előtt le a kalappal

    amúgy szerintem is inkább a misztikus jelző illik rá, mint a fantasztikus, hiszen szubjektíven jelennek csak meg a nem hétköznapi elemek a sztoriban

    a vontatott kezdésről meg annyit, hogy kevés minőségi rémtörténet indul kiontott belsőségekkel és vértócsákkal 🙂 szerintem ezzel semmi gond nincsen, egy ilyen történethez kell ez a felvezetés

    ha költő-irodalmár helyett egy kibernetikusan felturbózott ex-kommandós mesterlövész ment volna a kéziratért, nyilván másmilyen lett volna az események sodrása, de ebben így a helyén volt minden

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon