A Brit Birodalom merész kalandorai a királynő szolgálatában! Légy tanúja, kedves olvasó, amint olyan derék férfiak védelmezik meg áldott Angliánkat a gonosz keleti veszedelem karmaitól, mint Némó kapitány és Mr. Edward Hyde! Humor, izgalom, románc, és most minden tizedik kötet egy kupont tartalmaz, melyet a szerencsés kis kópé a Kellem és Odaadás Hölgyeinél válthat be – erről az akciónkról további részleteket Vörös Nancynél lehet megtudni. Isten óvja a királynőt!

Gondolom, sokan emlékeznek még a Szövetség című filmre, amelyet 2003-ban vetítettek a mozik Sir Sean Connery főszereplésével? Helyes, akkor felejtsük el is olyan gyorsan és alaposan, amennyire lehetséges! A szóban forgó alkotásnak ugyanis vajmi kevés erénye volt – ezek közül is a legfőbb az, hogy szélesebb közönségnek nyílt alkalma megismerni a film alapjául szolgáló képregényt. A két műben ugyanis csupán a címük meg az alapötlet közös, ami azonban a megvalósítást illeti, ég és föld a kettő. Így lépjünk is tovább a filmen, és koncentráljunk kizárólag a képregényre!

A The League of Extraordinary Gentlemen koncepciója az, hogy mi lett volna, ha a viktoriánus irodalom hősei egy zászlóalj alá tömörülnek, ahogy ezt az Igazság Liga gárdája tette? Maga az alapötlet nem egyedülálló, a különböző irodalmi karakterek crossovere már azelőtt és azóta is megmozgatta az írók képzeletét, elég, ha Philip José Farmer Wold Newton sorozatára, Kim Newman Anno Draculájára vagy Neil Gaiman Smaragdzöld tanulmány című novellájára gondolnunk. Ugyancsak idesorolható K. W. Jeter A morlockok éjszakája című regénye, mely Wells Az időgépét elegyíti az Arthur-mondakörrel és Atlantisz legendáival – nem mellesleg erre a műre használták először a steampunk kifejezést.

Hősök és szörnyek együtt: az első kötet borítója

A The League of Extraordinary Gentlemen (Rendkívüli Úriemberek Szövetsége) Alan Moore fejében fogant meg, akit a magyar közönség a szuperhős kliséket kiforgató Watchmen, a totalitárius Angliában játszódó V mint vérbosszú, vagy a Joker eredettörténetét elmesélő Gyilkos Tréfa alkotójaként ismerhet. Talán nem túlzás azt állítani, hogy a Watchmen mellett ez a képregénysorozat tekinthető Moore legmeghatározóbb munkásságának. Eddig összesen három teljes és egy befejezetlen kötet foglalkozott a Szövetség kalandjaival: az első kettő a XIX. század irodalmi hőseit és ponyvakalandorait gyűjtötte egy csokorba, míg a Black Dossier (Sötét Dosszié) az 1950-es évek végén játszódik, ám a címadó dokumentumnak köszönhetően a történet korokon át ível. A Szövetség negyedik, befejezetlen kötete a Century (Évszázad) címet viseli, és azt mutatja be, mi történt a társasággal a XX. század elejétől napjainkig – sajnálatosan eddig ebből még csak az első füzet jelent meg, 1910 címmel. Ez az ismertető első sorban a Viktória-korabeli csapat kalandjaival foglalkozik.

Aki kezébe veszi a The League of Extraordinary Gentlemen első két kötetét Moore-t ismerve pátoszra és heroizmusra semmiképpen sem számíthat, mocsokra, vérre és problémás karakterekre annál inkább. A Salamon király kincséből megismert Allan Quartermain kiöregedett, ópiumfüggő kalandor, aki, ha tehetné, távol maradna minden veszélytől. Némó kapitány begőzölt idealista, aki nem tudja tétlenül nézni egy ártatlan gyerek szenvedését, ugyanakkor szemrebbenés nélkül képes felrobbantani egy emberekkel teli hidat, amennyiben az a magasabb célt szolgálja. Dr. Henry Jekyll teszetosza, nyámnyila balfácán; alteregója, Mr. Edward Hyde ezzel szemben egy őrjöngő gyilkológép, akit nehezen lehet kordában tartani. Hawley Griffin, a Láthatatlan Ember erkölcstelen, gerinctelen pszichopata. Miss Mina Murray pedig egyszerű zongoratanárnő, aki válásával nagy botrányt váltott ki – és mégis ő a Szövetség szíve, lelke és esze.

Hogyan válnak ezekből az igencsak kétes alakokból a királynő bajnokai? Nos, „A Brit Birodalom mindig is nehezen tudta megkülönböztetni hőseit a szörnyetegeitől”, szerepel mottóként a képregény elején. Erre példát a való életben is találhatunk, elég, ha csak Sir Francis Drake-re, a lovaggá ütött kalózkapitányra gondolunk. A nehéz idők nehéz döntéseket követelnek meg, márpedig Angliát egy keleti hadúr, a Doktor fenyegeti – voltaképpen maga Fu Manchu, csak jogi okok miatt ez sosincs kimondva –, akinek feltett szándéka romba dönteni a monarchiát.

Dióhéjban ennyi az első kötet története: a Doktort meg kell állítani. Így hát őfelsége egyik titkos ügynöke, Campion Bond, megbízza Mina Murray-t, hogy Némó kapitány segítségével kutassa fel és nyerje meg az ügynek Quatermaint, Dr. Jekyll-t és Griffint. Az öreg vadászra egy egyiptomi ópiumbarlangban találnak rá, Mr. Hyde keze nyomát halott örömlányok jelzik Párizsban, a Láthatatlan Ember pedig egy lányiskola diákjait ejti teherbe. A brit titkosszolgálat azonban hajlamos szemet hunyni a tagok botlásai felett, amennyiben visszaszerzik a keleti hadúrtól a cavoritot, egy olyan elemet, amely képes semlegesíteni a gravitációt. Azonban hamar kiderül, hogy a csapat titokzatos megbízóját, Mr. M-et korántsem altruista szándékok vezérlik. A második kötet története valamelyest egyszerűbb, és a képregényvilágban ismert „jönnek az idegenek, de a szuperhősök hazazavarják őket” alapötletet játssza el irodalmi alakokkal.

Szerencsére azonban a karakterek elviszik a képregényt a hátukon, emellett néhány csavar is vár az olvasóra. Mégsem azért fogjuk lerágni a körmünket, hogy a Szövetségnek vajon sikerül-e megállítani a Doktort – vagy a második részben H. G. Wells marslakóit –, hanem hogy megtudjuk, hova vezet a temperamentumos Mina és a pipogya Allan kapcsolata, milyen elvetemültségekre képes a Láthatatlan Ember, és miként lehet Némó, egy korát megelőző lángelme egyben a csapat legfanatistább tagja. Személyes kedvencem Mr. Hyde, aki képes úgy gyengéd érzelmeket táplálni Mina iránt, hogy közben megmarad annak a brutális fenevadnak, aminek megismertük, és nem válik a gyerekek nagy barátjává. A karakterek valójában nincsenek kiforgatva az eredeti megfelelőikhez képest, inkább az eredeti hősök továbbgondolásáról beszélhetünk.

Ezek mellett izgalmasak a bűnbarlangban tett bolyongások, látványos a London feletti légi csata és ijesztőek a marslakók tripodjai. Moore méltó rajzolót talált Kevin O’Neill személyében, akinek egy korábbi munkája a Marshal Law című angol szuperhős-szatíra. O’Neill rajzai egyszerre sötétek, groteszkek és karikatúraszerűek – pont, mint a történet maga. Ennek ellenére képes szép Mina Murrayt rajzolni – aki ugyanakkor egy kocka erejéig sem válik pózoló cicababává, ami a nyugati képregények egyik rákfenéje. O’Neill emellett aprólékosan kidolgozott háttérvilágot tár elénk, és noha ebben nem kis szerepe van a hírhedten vaskos kéziratokat küldő Moore-nak, a hatalmas gőzgépekért mégis a rajzolót illeti dicséret. London gőzdarukkal és egyéb csörömpölő, rozsdásodó gépezeteivel teli utcái minden steampunk rajongó szívét garantáltan megdobogtatják.

A Rendkívüli Úriemberek Szövetségét mégsem skatulyáznám be a steampunk irányzatba. Egyrészt azért, mert a Szövetség világa mindig az adott kor fikcióját veszi alapul, ezért míg a XIX. század végén Verne és Wells masinái lepik el az utcákat, addig a XX. század közepén az akkori sci-fik űrállomásai és robotpilótái a meghatározóak. Másrészt pedig mert a gőzgépek inkább csak hozadékai, velejárói az olyan markáns karaktereknek, mint Némó vagy Fu Manchu. Bár látványos Némó Nautilusa és a gonosz acélléghajója, ám a főszerep nem az övék, a történet szempontjából a háttérbe szorulnak, amely már amúgy is tele van egy seregnyi irodalmi személy cameójával. Kérdés az is, hogy a steampunk mennyi nyitottságot enged meg – elvégre már A morlockok éjszakájában is találkozhattunk újjászületett királyokkal és csatázó mágusokkal.

Ha már a cameóknál tartunk, belőlük rengeteg akad, szinte minden panelra jut egy. Alan Moore az összes létező alkalmat megragadja, hogy műveltségét fitogtassa, aminek következtében aztán találkozhatunk Edgar Allan Poe Dupin nyomozójával, a Moby Dick Ishmaelével vagy a Holmes família tagjaival. Rajtuk kívül még egy sereg irodalmi figura teszi tiszteletét, akik zöme azonban egy közép-európai olvasónak nem sokat mond. Ettől függetlenül mi is jókat mosolyoghatunk a befőttes üvegben pácolt tündérkén vagy Dorian Gray felújítás alatt álló portréján, ugyanis velük még képben vagyunk.

Nem árt, ha lélekben felkészülünk Moore fekete humorára. Míg a legtöbb képregény azzal zárul, hogy „folytatjuk” vagy „vége”, addig itt egész bekezdéseket kapunk búcsúztatónak, melyek éles kontrasztban állnak a történetet jellemző szexszel, erőszakkal és elborult karakterekkel – pátoszosak és dagályosak, mintha valóban gyerekeknek szánt filléres ponyvákról lenne szó. Ennek következtében az olvasó úgy érzi, mintha egy enyhén illuminált állapotban lévő narrátor simogatná meg joviálisan a buksiját, miközben a kor – a képregényben többszörösen pellengérre állított – erkölcseit magasztalja.

Az első kötet végén Allan Quatermain egy kalandjáról olvashatunk, amely novellaként, és nem képregényként íródott meg, míg a második kötet függelékében a Szövetség világútja található. Külön érdekesség, hogy ezekkel a kiegészítőkkel már a füzetekben is találkozhatunk, hat-hat részre szétosztva, és nem a gyűjteményes kötetek adaléka.  Ugyanígy szót érdemelnek a ponyvafüzetek stílusát idéző reklámok és az elborult gyerekfoglalkoztatók, mint a „Hogyan hajtogassunk Nautilust?”.

Ez tehát a The League of Extraordinary Gentlemen: játék és kísérlet, fricska és tisztelgés, amelyet egy tízéves kölyök szívével és egy felnőtt ember fejével lehet olvasni. Esős napokon kötelező, de máskorra is ajánlott.

Érdekességek:

  • Alan Moore korunk legelismertebb képregényírója, de emellett dalszöveg- és regényírásban is kipróbálta magát. Néha a Curt Vile, Jill de Ray vagy a Translucia Baboon álneveket használja – legutóbbit például a „The March of the Sinister Ducks” örökbecsű sláger megalkotásánál.
  • K. W. Jeter A morlockok éjszakája az Utazások az Időgéppel című gyűjteményes kötetben jelent meg, a Móra kiadó gondozásában, 1990-ben. Neil Gaiman Smaragdzöld tanulmány novelláját a Törékeny holmik válogatásban olvashattuk magyarul, amely az Agave kiadónál jelent meg, 2008-ban.
  • A sorozat alkotói okok miatt több kiadó égisze alatt jelent meg: az első két kötet és a Black Dossier az America’s Best Comicsnál, míg a Century megosztva a Top Shelf és a Knockabout Comics kiadóknál. Az alkotói okokba az ominózus film is beletartozott.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: Képregény

Eddig 9 hozzászólás.

  1. kwindu szerint:

    Nagyon kevés képregényt veszek és olvasok, de Moore munkásága kedvencem. A Watchment már többször elolvastam akárcsak a cikkben szereplő” The League of Extraordinary Gentlemen” két kötetét. Remélem egyszer a” V mint vérbosszú” is megjelenik magyarul a „TLOEG” egyetembe. Köszi, a cikket én is csak ajánlani tudom minden irodalom és képregény kedvelőnek.

  2. Nihil szerint:

    kwindu: köszönöm! 🙂 Én is bízom benne, hogy egyszer majd megjelenik magyarul, de hát öt-tíz évvel ezelőtt a Watchmen és a Sandman is lehetetlennek tűnt, szóval, talán nem reménytelen. 🙂

  3. kwindu szerint:

    Tulajdonképp én valahol olvastam a neten, hogy tálán a Watchmen kiadója meg akarja jelenttetni „The League of Extraordinary Gentlemen” és a V-t is. Bár úgy lenne, de egyelőre én a Sandmanak is örülök meg a Hellboynak.

  4. solymosgyus szerint:

    A co-mix-on elolvasható.

  5. armand szerint:

    “Neil Gaiman Smaragdzöld tanulmány című novellájára” Nevezett novella, mivel a Study in Scarlet c. Sherlock-sztori inspiralta, forditsuk csak dolgozoszobanak, jo?

  6. Nihil szerint:

    armand: mivel ez a novella magyarul a Smaragdzöld tanulmány címen jelent meg Roboz Gábor fordításában, ezért szerepel ezen a címen, nehogy összezavarjam a nagyérdeműt, akinek esetleg felkeltettem az érdeklődését. Ettől függetlenül persze lehet vitatkozni a fordítással, csak annak igazából nem sok helye van egy lábjegyzetben, ez a másik ok, hogy nincs ott. Ha mondjuk valaki sorra veszi a Törékeny holmik novelláit, akkor ott szerintem több keresnivalója van. 🙂 Elvégre ott nem egy utalás van a Holmes-novellákra, ott bőven ki lehet erre térni… itt viszont csak egy példa volt crossoverre.

  7. Nihil szerint:

    “csak annak igazából nem sok helye van egy lábjegyzetben” – a szöveget meg igencsak megtörte volna, ha ezt ott elkezdem ecsetelni. 😉

  8. armand szerint:

    Nihil,
    Pardon, egyiket sem olvastam magyarul, kulonosen Roboz Gabor forditasaban; teljes johiszemuseggel jartam el es a sztoribol indultam ki, ahol semmifele tanulmanyrol nem esik szo, viszont annal tobb a gyilkossag helyszineul szolgalo dolgozoszobarol – mar ha nem uralkodott el rajtam teljesen a szenilitas.

  9. JuhaszViktor szerint:

    Ez már nagyon off, de ezen a linken ( http://leiterjakab.blog.hu/2010/05/26/klasszikus_a_biborvoros_dolgozoszoba_is_felreforditas ) ugyanezt a problémát boncolgatják.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon