A cirkusz a deviancia helye. A művészetben régi toposz, a megbélyegzett különcök, törpék, sziámi ikrek, pikkelybőrűek ide menekülnek a társadalom elől – de ugyanakkor a varázslat helye is, ahol a számkivettek mégis birtokolnak valami titkosat, ami csak az övék. A toposzok viszont rossz kezekben könnyen kopnak. Szerencsére Daniel Knauf, akinek szerelemgyermeke a Carnivàle, és az igényes sorozatairól híres HBO élettel és egyéni ízzel töltötte meg az ismert díszletet.

A történet az 1930-as évek Amerikájában játszódik, a nagy gazdagsági világválság után. A jobb napokat is megélt cirkusz Oklahoma, Texas városai között utazik, hogy a munka nélkül maradt nincsteleneket egy-két estére megnevettessék vagy elborzasszák. Két állomás között botlanak bele Ben Hawkinsba (Nick Stahl), a látszólag teljesen átlagos földműves fiúba. Nem sok vizet zavar, csak a rakodásnál, sátorépítkezésnél segédkezik, de a cirkusz befolyásos emberei felfigyelnek rá. Elsőként a lelakatolt lakókocsiban utazó egyszemélyes Főnökség, akit még soha senki sem látott; Lodz professzor, a vak mágus, aki mindig többet tud, mint amennyit elárul; és egy katatón állapotban fekvő jósnő, aki helyett gondolatolvasó lánya veti ki a cigánykártyát. Ben szeretné meghúzni magát, különleges természetfeletti képességéről is hallgat, de hamarosan rájön, hogy az számít legkevésbé, amit ő szeretne.

Ezzel párhuzamosan Justin Crow atya (Clancy Brown), egy kisváros prédikátora és húga, Iris történetét is megismerjük. Az atya sugallatokat kap, messiástudattal vezetné a válságban megkeseredett embereket, hogy reményt adjon, és kiutat mutasson nekik. Ben azonban, akinek szintén látomásai vannak, nem a megváltót látja benne, hanem az Antikrisztust.

A cselekmény az elején lassúnak tűnhet, a világ sorsa helyett a mikrokonfliktusok kerülnek előtérbe. A cirkusz tagjai valóságos, hibáikkal is szerethető alakok, ezért hamar közel kerülnek a néző szívéhez. Nincs egyértelműen pozitív és negatív karakter, mindegyikük esendő, így a viszonyrendszer folyamatosan változik. Még a fő gonoszt és a jót sem lehet a skála két végpontjára helyezni. A mellékszereplők teret követelnek maguknak, középpontba kerül egy eladósodott revütáncos család, ahol a férj a feleségét és lányait futtatja, vagy egy térdsérülés miatt leszerelt baseballjátékos, egyedül a főszereplő Ben talál nehezen magára, de az első évadbeli mulyasága után a másodikban a sarkára áll: felnő a szerephez, amit vállalnia kell.

A hangulat zseniális. Száll a sivatagi por, szakadt tömegek furakodnak a cirkuszi sátrakba, rengeteg korabeli dal, újságcikk vagy sportesemény tűnik fel. A díszlet aprólékos, könnyű elhinni, hogy a múlt század Amerikájában járunk; a cirkusz saját mitológiájából pedig ikonikus darabok emelkednek ki, mint az ócska, majd’ széteső óriáskerék. Az epizódok stílusa változó, akad horrorisztikus, mint Babilon, a kísértetlakta bányászváros, máskor krimibe illő nyomozás, vagy családi dráma bontakozik ki, de a borzongató, groteszk misztikusság mindent átitat. Ebből a szempontból hasonlít a ’90-es évek kultsorozatára, a Twin Peaksre, ahol szintén többértelmű és szürreális álomjelenetek befolyásolják a cselekményt. Ráadásul Sámsonra (Michael J. Anderson), a cirkuszigazgatóra a Twin Peaks vörös függönyök közt táncoló törpéjeként emlékezhetünk.

Sajnos a nézettség nem alakult megfelelően. Knauf eredetileg hat évadot tervezett, de végül csak kettő készült el, 2003 és 2005 között, egyenként 12 résszel. A nézők többsége bonyolultnak vagy lassúnak találta a cselekményt, a korhű díszletek, a szabadtéri jelenetek és a sokszereplős környezet miatt rengeteg pénzbe került a csatornának. A rajongók jogos felháborodására mozifilmként folytatást terveztek, de végül nem lett belőle semmi. Aki aggódik, hogy így milyen befejezést várhatunk… Felemást. Egyrészt a záró epizód zseniális, és a megkezdett szálak hellyel-közzel elvarródnak, de a legvégén kapunk egy olyan csavart, ami folytatásért kiáltana. Ennek ellenére a cselekmény nyugvópontra kerül, így azok is bátran csatlakozzanak a cirkuszi forgataghoz, akik egyébként ódzkodnak a félbehagyott sorozatoktól.

További információk:

  • Nick Stahlra John Connorként emlékezhetünk a Terminátor 3. részéből; Clea DuVall pedig a szerencsétlen sorsú Virtuality-ben szerepelt mostanság
  • A forgatókönyv első változatát Knauf 1990-ben kezdte el írni

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: tévésorozat

Eddig 3 hozzászólás.

  1. gillz szerint:

    Zseniális sorozat. És nem lassú. Pont jó, hogy nem látom az elején, hogy miről szól, ezért elkezdek figyelni mindenkire. És érdemes.

  2. Nihil szerint:

    Juston atya zseniális… de hát Clancy Brown játssza. Milyen is lehetne? 🙂

  3. Gaines szerint:

    Ó, a Carnivále. Pár hete néztem meg újra az első részt, és legszívesebben rögtön folytattam volna. Eszméletlenül sűrű és fojtó hangulatot áraszt (amihez Jeff Beal borzongató zenéje is hozzájárul), és kevés sorozatnak van ilyen gazdag mitológiája. A lassú tempó pedig épphogy előnyére vált – bár nem tagadom, örültem, hogy a második évad közepe felé lendületet vett a történet is, és valóban várni kellett egy keveset, mire Ben kilépett a passzivitásból.

    Érdekes amúgy, hogy az első évadot a Battlestar Galacticás Ronald D. Moore vezényelte le, aztán pont a BSG miatt adta vissza a stafétát Knaufnak, akit az HBO az elején még túl tapasztalatlannak érzett, hogy showrunnerként vigye a Carniválét. Ehhez képest a második évad még jobban is sikerült. 🙂 Sajnálom, hogy Knauf azóta sem fogott újabb projektbe.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon