A Sárkánydobok a Hárfásház-trilógia harmadik kötete, és Anne McCaffrey ötödik könyve, ami magyarul megjelent. Történetében a főszereplőn keresztül kapcsolódik a Sárkányénekhez és a Sárkánydalnokhoz, de nem folytatása az előző kettőnek.

A Sárkánydobok borítója (festője Rowena Morrill) az egyik legjobban sikerült a sorozat kötetei közül. Sejtésem szerint a kép Piemurt ábrázolja, a Déli kontinensen. Különösebb  problémám nincs vele, bár én személy szerint a főszereplőt nem ilyennek képzeltem, de ez már nagyon szubjektív.

A fülszöveg a szokottnál kevésbé tér el a könyvtől. Meg kell azonban jegyeznem, hogy Robinton hárfásmester, ez a rangja, pozíciója. Ettől még persze lehet mesterhárfás is, csak az nem egészen ugyanazt jelenti, és nem szerencsés a fülszövegben másként nevezni, ha már az egész könyvben egyformán címezik.

Ami viszont nem kevés bosszúságra adott okot a könyv olvasása közben, az a szöveggondozás. Először is, megszokhattuk, hogy a szál mind önmagában, mind szóösszetételeiben dőlt betűs a McCaffrey könyvekben. A Sárkánydobok első feléből ez valahogy elmúlt, bár aztán visszatalál a jelöléshez a kötet, amitől viszont csak szembetűnőbb lesz a hiba.

Ha már hibánál tartunk, a rossz elválasztások kigyomlálásában sem jeleskedtek a korrektorok. A hosszú kettős mássalhangzók elválasztása például az esetek kilencven százalékában nem sikerült helyesen. Volt olyan oldal, ahol három is akadt. Ez azért elég fájdalmas.

Egyébiránt az általános hibák terén is akadnak sűrűbb részek, amiken gondosabb átnézéssel lehetett volna javítani.

Az író már a történet elején világossá teszi, hogy a Sárkánydalnok óta eltelt három év. Ezen időszak változásait csak érintőlegesen említi a könyv, tehát nem kapunk részletekbe menő tájékoztatást a kimaradt eseményekről. Ritkaság, hogy egy író nem esik bele abba a csapdába, hogy miután nyilvánvaló szükségszerűségből átugrik némi időt, ne akarja mégis az olvasó tudomására hozni, mi is történt a kihagyás során. Részben ez érthető, hiszen a karakterek viszonyai és motivációi a múltban gyökereznek. Mégis üdítő változatosság, hogy McCaffrey anélkül képes megoldani a szereplők alapos jellemzését és bemutatását, hogy folyton visszanyúlna a kihagyott eseményekhez.

A történet főszereplője Piemur, akit az előző két kötetből már ismerhetünk. Szerencsétlen módon épp egy roppant fontos fellépés előtt kezd el mutálni a hangja, ami rögvest véget is vet énekesi pozíciójának a Hárfásházban.

Mivel azonban nem csak kitűnően énekel, hanem az eszét is használja, nyitva tartja a fülét, és képes bizonyos dolgokról hallgatni, Robinton mesternek már kész tervei vannak vele kapcsolatban.

A titkok lényege, hogy ne tudjanak róla sokan, így Piemur felemás helyzetbe kerül. Bár közvetlenül Robinton mester személyes inasának lenni nagy megtiszteltetés, nem sokat ér a dolog, ha minderről szinte senkinek sem szólhatsz. Miközben Piemur megpróbál megfelelni a hárfásmester elvárásainak, többen felfigyelnek rá, hogy nem a megszokott módon viselkedik, és ez később nagyon megnehezíti a helyzetét.

Piemurnak tehát egyszerre több fonton kell helyt állnia, és közben olyan helyzetekbe keveredik, amik a legkevésbé sem irigylésre méltóak, míg végül teljesen magára marad. Szó szerint. Persze a fiút nem kell félteni, olyan, mint a macska. Kilenc élete van, és mindig a talpára esik. Vagy majdnem.

A Sárkánydobok is az egyre táguló fókusz elvét követi, azonban ezúttal csupán konfliktusaiban. Piemur személyes problémáitól a Pern legfontosabb bonyodalmáig vezet a regény története. Más vonatkozásban viszont a fókusz szinte kizárólag a nézőpontkarakter környezetére irányul, és bár az folyamatosan változik, és egyre távolabb kerül a Hárfásháztól, nem nyílik ki, mint a korábbi kötetekben.

Meg kell mondjam, a sorozatból ezt a kötetet tartom a legkevésbé sikerültnek. Míg a szóhasználat, ábrázolás a Sárkányénekben és a Sárkánydalnokban egészen rendkívüli és találó, addig Menolli karakterével ellentétben Piemurt nem sikerült McCaffreynek ennyire jól elkapnia. A fiúhoz képest a szóhasználat, a karakterábrázolás túlságosan „lányos”. Sokszor disszonánsnak éreztem a mondanivaló és a megfogalmazás viszonyát, ha azt veszem alapul, hogy egy tizennégy éves kamasz gondolatairól van szó.

Piemur egészen egyszerűen nem úgy viselkedik, mint egy korabeli fiú. Következetes ugyan a szereplő, de hiányzik belőle az a meggyőző erő, ami Menolli karakterében olyan átütően megvolt.

A történet során aztán eljön egy pillanat, amikor Piemurnak választania kell egy alag biztonsága és a vadon között. Itt komoly törést éreztem a logikus történetvezetésben, mert még az író sem tudott jobb indokot kiötleni, mint hogy „Később magának sem tudta megmagyarázni, miért gondolta azt, hogy a sárkányfészek vagy a Déli alag veszélyt hozhat rá.” Ez még a szereplőhöz sem illik, hiszen mindeddig Piemurt gyorsan, logikusan gondolkodó, éles eszű fiúnak ábrázolta.

Másik változás a történetben az előzőekhez képest, hogy nem csupán Piemur szemszögéből látjuk az eseményeket. Ez, bár csak nyomokban, de a korábbi kötetekben is felbukkan, ám a Sárkánydobokban a sztori elég jelentős részét más szereplőkön keresztül tudjuk meg, ahol Piemur nincs jelen. Nekem ez némiképp csalódás, mert úgy érzem, az író kompromisszumot kötött az érthetőség kedvéért, és ennek érdekében a szerkezet tiszta szimmetriáját áldozta fel.

Ez azonban nem hiba, legalábbis nem olyasmi, ami az élvezhetőség rovására menne, csupán a korábbi kötetek finom megoldásaihoz képest jelent némi visszalépést.

Összességében a Sárkánydobok is egy nagyon jól megírt regény, magasan az átlag feletti színvonalú. Aki kedvelte a korábbi részeket, annak ezt is érdemes elolvasnia.

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig egy hozzászólás érkezett.

  1. kaylin szerint:

    juj, most elenkezem, de ez a hárfás kotetetkhez tartozik, és a harmadik folytatás. igen eltelt három év, de a hárfás házba játszodik, és bár nem Menoli a fószerepló, de mindig ott van valahol a kozelbe. még Piermur vadonba vándorlásai kozben is. hiszen azért vág neki a vadonnak ,mert tudja menolinak sikerult alagon kívul átvészelni 5 szálhulást /jó a 5iknél majdnem rajta veszet, de ez mégis tobb mint amit mások megéltek /…
    ez a rész egyben mutatja azt is milyenek egy hárfás teendoi /nem csak zenélnek ugyebár /,másrészt Piermur férfivé válását is mutatják.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon