SFmag

Folytatjuk anna McCaffrey Pern sagája regényeit, ezúttal a Sárkánydalnok van teritéken. A Sárkánydalnokban folytatódik Menolli története, aki a Félhold-tenger alagból előbb egy tengerparti barlangba, aztán Benden sárkányfészekbe, végül pedig a Hárfásházba jutott el, hogy végre zenélhessen.

Hírek a SF világából.

Szépirodalom vs. SF. A vita – művészet-e a sci-fi, a fantasy – nem csak az irodalom berkeiben dúl, de a képzőművészetben is jelen van. Négy részes sorozatunkban ezt járjuk körül illusztrációk, rövid képelemzések révén

Milyen az a sci-fi film, amit mindössze 15 ezer dollárból (kb. hárommillió forint, gyakorlatilag „zsebpénz” a filmvilágban) hoztak össze? Pont olyan, mint amilyen a sokak által csak a 2010-es év District 9-jaként emlegetett Monsters című film. A produkció magán viseli a kisköltségvetésű sci-fik minden sajátos jegyét, a legtöbb persze jó tulajdonság, és képes egyedi színt vinni a sablonos idegenes történetekbe.

Noé bárkáján minden ma élő állatfajból egyetlen pár fért el. De mi történt azokkal, akik lemaradtak róla, vagy esetleg megtiltották nekik, hogy felszálljanak? Erre a kérdésre keresi a választ Nicholas Chritopher Bestiárium című regényének főszereplője.

A Kontraszelekció egy végletekig szakosodott világba helyezett disztópia a selejtté vált emberek magányáról.

Tagadhatatlan tény, hogy az novellákat közlő internetes magazinok lassan kiszorítják nyomtatott társaikat. Egyre több az igényes netzine, melyek már nem másod- és harmadrangú íróktól közölnek írásokat, hanem az élbolytól. A következő kis összefoglalónkkal szeretnénk bemutatjuk a színvonalasabbakat.

John Brunner brit sci-fi szerző talán legismertebb alkotása a Stand on Zanzibar. A könyv elsődleges témája a túlnépesedés, emellett foglalkozik a mű eugenikával, a klónozással és a gazdasági gyarmatosítással, vagy épp a faji ellentétekkel is, számos megállapítása ma éppen annyira érvényes, mint megjelenésekor.

Szépirodalom vs. SF. A vita – művészet-e a sci-fi, a fantasy – nem csak az irodalom berkeiben dúl, de a képzőművészetben is jelen van. Négy részes sorozatunkban ezt járjuk körül illusztrációk, rövid képelemzések révén

A transzhumanista jövőkép gyakorlatilag minden eleme ismert science fiction-toposz is egyben. Felületesen szemlélve azt is mondhatnánk, hogy a transzhumanisták egy olyan közeljövő bekövetkeztét valószínűsítik, várják és – amennyire eszközeikből telik – siettetik, amit a science fictionből már ismerhetünk. Fordítva ez azonban nem feltétlenül igaz. A közeljövőben játszódó, az említett technológiákat tartalmazó novellák, regények filozófiája ettől még nem címkézhető automatikusan transzhumanistának. Sőt, a science fiction – ha úgy tetszik – élen jár a lehetséges kedvezőtlen következmények feltárásában. A magyarul megjelent science fiction művek között is találunk mind pozitív, mind inkább negatív végkicsengésűeket.

Kate Elliott hétkötetes sorozatában a háború, a cselszövés, a szerelem, a misztika és az árulás mellé még Géza fejedelmünk fantasy alteregója is befért – igaz, csak mellékszereplőnek. Sárkánnyá dermedt hegyek, fejlődőképes, fiatal hősök, és ami még csak egy fantasy író agyában megfoganhat: tündérek, kísértetek, alkímia, kataklizma, dzsinnek és vikingek meglepően ügyes egyvelege.

Válogatás a világ SF híreiből.

Peter F. Hamilton írói pályáját még a ’80-as évek végén kezdte, de igazán ismertté a ’90-es évek második felében vált a Night’s Dawn trilógia, más néven a Confederation saga révén. Ez a sok szálon futó, monumentális űropera 3*1200 oldalon át sodorja magával az olvasót, és hozta meg Hamilton számára a sikert világszerte. Ma ő Anglia legnagyobb példányszámban fogyó sci-fi írója (igen, úgy tűnik, még Iain M. Banksnél és Alastair Reynoldsnál is népszerűbb), és a modern űropera kiemelkedő egyénisége. Ezúttal a Pandora’s star című kétkötetes ciklusának első regényét mutatjuk be.

A Memory, Sorrow and Thorn ciklus három kötetet foglal magában: The Dragonbone Chair, Stone of Farewell illetve To Green Angel Tower. A történet színhelye Osten Ard, amelyet a közelmúltban egyesített János Pap király Usires Aedon hitében. Alapos ismertető Archnihiltől.

Régi, visszatérő SF szívfájdalom, hogy a műfajt nem ismerik el szépirodalminak, magas irodalomnak és egyebeknek. Ebbe a kérdésbe nagyon nem mennék bele, véleményem szerint ennek a jelenségnek nem csak kára akad, hanem haszna is; a kérdéskör miatt viszont egyből felkeltette az érdeklődésemet a Jellegzetes napok című kötet.

R. Kurzweil, a technológiai szingularitás ideájának egyik korai kidolgozója összegyűjtötte az emberiség technológiai találmányait, és azt találta, hogy a hasonló mértékű technológiai újítások között eltelt idő egyre rövidül. A gondolat alapja a Moore-törvény, azaz hogy a legalacsonyabb árú processzorok teljesítményének megduplázódásához szükséges idő közel állandó. Kurzweil ezt általánosította az egységnyi költségű számolási teljesítmény tekintetében a múltra és a jövőre is. Ehhez szükséges volt egy további hipotézis bevezetése, mely szerint amikor az egyik technológia eléri a fizikailag lehetséges határt (pl. mechanikus számológépek, elektro-mechanikus számítógépek, stb.), akkor már rendelkezésre áll a következő technológia (vákuumcsövek, tranzisztorok), ami átveszi az előző helyét, így biztosítva, hogy a fejlődés töretlen (és töretlenül gyorsuló) lehessen. Ma még nem tudjuk, hogy milyen technológia veszi át a jelenlegi helyét a számítástechnikában: lehetséges, bár egzotikusan hangzó jelöltek a fotonikus vagy a kvantumszámítógépek, míg mások a biológiai rendszerek lemásolásában látják a jövőt.

„You are always alone in the caverns, in the temples, in the lost cities”. A very short fiction in English, with pixels and melancholy.

Végetért a múlt heti nyereményjáték, aminek keretein belül egy Alekszandra és a teremtés növendékei könyveket lehetett nyerni. Megtörtént a sorsolás, a bejegyzésben olvashatjátok a szerencsés nyertesek nevét.

Adva van egy végtelenül antipatikus főszereplő, akit a való életben leginkább aljas, gonosz lélekként definiálnánk, és akkor még nagyon finoman fejeznénk ki magunkat. Simon Kress nem riad vissza eleinte a kisebb stikliktől, aztán állatkínzástól, később pedig a gyilkosságtól sem. Az önzés mintapéldája, egy igazi szociopata, mi pedig elborzadva figyeljük, hogyan csúszik a lejtőn egyre lejjebb, egyre nagyobb iramban.

Horror. A filmtörténelem talán legvitatottabb irányzata, és ez valószínűleg már így is marad. Sokak szerint itt játssza a leghangsúlyosabb szerepet a vizuális erőszak határainak feszegetése (áttörése), és a kérdés is, miszerint meddig lehet (szabad?) elmenni az erőszak megjelenítésében. Vajon mitől színvonalas egy horrorfilm? Ha minél több az erőszak benne? Vagy ha kevesebb, és a rendezője főleg a sejtetés eszközét alkalmazza? Esszésorozatunk első részében a hetvenes évek horrorfilmjeit vesszük górcső alá.