A korábban ismertetett Niven-novellagyűjteményhez hasonlóan a Szabó Ervinből származik a Brunner-kötet is. Tulajdonképpen a véletlennek köszönhető, hogy pont ez akadt a kezembe, korábban nem ismertem a művet. Nem volt könnyű olvasmány, de így utólag azt kell mondanom, megérte, és az sem mellékes, hogy az 1968-as mű jóslatai több tekintetben be is váltak.
John Brunner (1934–1995) brit science fiction szerző, az itt tárgyalt mű pedig talán a legismertebb alkotása. Nem véletlenül: a Stand on Zanzibar (talán a Zanzibárra állva adná vissza legjobban az eredeti címet) annak idején a Hugót és a Brit Science-Fiction-díjat is elnyerte, nyilvánvalóan izgalmas témaválasztásának és sajátos formai megoldásainak köszönhetően is. A könyv elsődleges témája a túlnépesedés, innen a cím is: ha a Föld lakói a cselekmény kezdetekor szorosan egymás mellé állnának, éppen elférnének Zanzibár szigetén. Emellett foglalkozik a mű eugenikával, a klónozással és a gazdasági gyarmatosítással, vagy épp a faji ellentétekkel is. A forma legfőbb sajátossága, hogy a könyv a tulajdonképpeni történeti sík mellett számos kulturális kitekintést vagy a világábrázolást árnyaló epizódot is tartalmaz.
A történet több szálon fut, a legfontosabb események azonban két New York-i lakótárssal, Donald Hogannal és Norman House-zal történnek. Hogan az események kezdetén – azaz éppen 2010-ben – már évek óta a kormány megbízásából képezi magát tovább, House pedig a General Technics szupercég középvezetője: a cég többek közt a Shalmaneser nevű szuperszámítógépnek köszönhetően a világ egyik vezető tényezője.
A könyvben a túlnépesedés elérte a – kissé kibővült – Egyesült Államokat is, a népességgyarapodást kemény születésszabályozással próbálják megfékezni. Így csak a teljesen egészséges magzatoknak adnak esélyt a megszületésre, sok a gyermektelen pár, akik többször csoportokba szerveződnek egy-egy szerencsésebb házaspár köré, hogy legalább közvetve átélhessék a család élményét. Mások megpróbálnak eljutni például Puerto Ricóba, ahol könnyebben megkaphatják a hozzájárulást a gyermekvállaláshoz.
A történet két meghatározó helyszíne Beninia és Yatakang, két fiktív ország. Beninia afrikai ország, „Afrika Svájca”, melyet a súlyos beteg elnök amerikai gyámság alá kíván helyezni, hogy halála után is megmaradjon műve. A gyám maga a General Technics, szűkebben Shalmaneser lesz, a tárgyalásokat pedig Norman House vezeti. Beninia különlegességét az adja, hogy míg a többi afrikai országban egymást érik a háborúk, itt az embereknek szavuk sincs az agresszivitásra.
Yatakang távol-keleti diktatúra, amelyben a legendás Sugaiguntung professzor vezetésével fajnemesítési programot hirdetnek meg, amelynek célja, hogy néhány évtizeden belül valódi szuperemberek népesítsék be az országot. Az eptifikáció útján profi ügynökké átképzett Donald Hogan feladata, hogy minél többet megtudjon a tervről, és ha lehetséges, akadályozza azt meg.
John Brunner (Fotó: Roger Robinson)
A regény jóval több, mint House és Hogan tevékenységének krónikája. A már említett kitekintések és epizódok igen részletes képet adnak a világról, fiktív könyvekből adnak ízelítőt, vagy éppen tévéműsorokat mutatnak be. Ezek olykor meg is nehezítik a történet követését, de hosszú távon sokkal nagyobb élménnyé teszik a könyvet, Chad Mulligan személyében például a kor meghatározó filozófusát ismerhetjük meg, aki mellesleg a történet lezárásában is kulcsszerepet játszik.
A Stand on Zanzibar hihetetlenül részletgazdag világleírásán túl izgalmas cselekménnyel is szolgál olvasóinak. Mielőtt azonban mindenki célba venné az FSZEK könyvespolcát, el kell mondanom, hogy a regény egyáltalán nem könnyű olvasmány. A szaggatott elbeszélésmód mellett a könyv nyelvezete sem könnyíti meg az olvasók dolgát, mert Brunner továbbgondolta kora angol nyelvét, így az átlagosnál nagyobb odafigyelést igényel az olvasótól a szöveg megértése. A világ aprólékos ábrázolása eleinte szintén az olvashatóság rovására megy: a tulajdonképpeni történet a 651 oldalas könyv háromszázadik oldala környékén kezdődik.
Mindezek mellett a Stand on Zanzibar megérdemli a figyelmet, nem utolsósorban azért, mert számos megállapítása ma éppen annyira érvényes, mint megjelenésekor.
További információk:
- A szerzőnek három regénye jelent meg magyarul, A kozmosz hiénái (Cédrus, 1992, erdeti: The World Swappers, 1959), A Yan játékmesterei (Kozmosz, 1978, eredeti: The Dramaturges of Yan, 1972) és a Teljes napfogyatkozás (Háttér-Vega, 1989, eredeti: Total Eclipse, 1974). Ezek mellett kilenc novellája olvasható a Galaktika különböző számaiban.
- John Kessel amerikai SF-szerző 1997-ben az 1963 és 1992 közötti időszak 29 legnagyobb hatású SF-műve közé sorolta a könyvet, olyanok közé, mint a Dűne, a Gyűrűvilág, A Sötétség balkeze vagy a Neurománc.
Kapcsolódó linkek:
Hozzászólások
[adeptus további írásai]
Nem a mű, hanem a szerző kapcsán lenne egy megjegyzésem. Brunner nem csak a SciFi, de a fantasy műfajban is alkotott. Én az ilyen írásai közül bevallom, hogy csak egy remek novellafüzérét ismerem, mely az „utazóként” megnevezett entitásról szól, aki mindenható lényként barangol egy halandók és istenségek lakta világban. A cselekmény mindig valamely egyén vagy csoportosulás (akár ország) kívánságának az utazó általi beteljesítéséről, majd annak következményeiről szól.
A füzért alkotó öt, terjedelmes novella 1960 es 1979 között íródott, és „The Compleat Traveller in Black” címmel egy kötetbe gyűjtve is kiadásra kerültek.
Hoild: Jól hangzik..az is lehet h megrendelem ezt a novelláskötetet…
Köszönöm a tippet!