Régi, visszatérő SF szívfájdalom, hogy a műfajt nem ismerik el szépirodalminak, magas irodalomnak és egyebeknek. Ebbe a kérdésbe nagyon nem mennék bele, véleményem szerint ennek a jelenségnek nem csak kára akad, hanem haszna is; a kérdéskör miatt viszont egyből felkeltette az érdeklődésemet a Jellegzetes napok című kötet.

A regény – ha nevezhetjük annak – három kisregényből áll össze, amelyek New Yorkban játszódnak, három különböző időben, ezek a múlt, a jelen és egy elképzelt jövő egy-egy jellegzetes pillanatát kívánják megragadni. Az első kettő miatt biztos nem veszem meg, de a harmadik idősík miatt nem lehetett kihagyni. Egyrészt ha a jövőben játszódik, akkor az a legtöbb értelmezés szerint sci-fi, másrészt a történeteket nem csak a helyszín kapcsolja össze, hanem sok más egyéb is. A főhőseik lényegében ugyanazok, ha más formában is jelennek meg az egyes korokban, valahol a konfliktusok is ugyanazon kérdés körül forognak, mindezeket pedig átmossa Walt Whitman költészete, amit így más-más kor szemszögéből láthatunk.

A sci-fi rész tehát nem egy odadobott valami a végén, hanem szervesen összefonódik a többivel – és érdekes megvilágításba helyezi az SF kontra szépirodalom kérdést is. (Bár ez talán annyira nem kiélezett a regény szülőhelyén.) Ha van egy irodalmi mű, ami ugyan több, elválasztható, de mégis összefonódó részből áll, és bizonyos részei kétséget kizáróan szépirodalmiak (mondhatni „magas irodalmiak”), akkor a maradék résznek is annak kell lennie, még akkor is, ha mesterséges emberek, idegen lények, robotok meg félapokalipszis van benne. Vagy nem? Nekem mindenesetre furcsa lenne az a felosztás, ami szerint egy mű egyik fele irodalom alatti kategóriába, a másik meg magasabba tartozik. Ha pedig egységes, akkor melyik rész húzza magával a másikat? A sci-fi befejezés miatt válik ponyvává a történelmi kisregény és a kortárs fikció, vagy az előző kettő nemesíti meg a tudományos-fantasztikus vadhajtást?

Tartok tőle, hogy ez a kérdés inkább felénk kérdés, bár kissé átlényegítve a kötet vizsgálatánál is kínál egy érdekes nézőpontot. A szerző nem tipikus sci-fi író, a harmadik kisregény inkább egy mainstream szerző kirándulása erre az irodalmi területre (ami azért jelez némi közeledést), így a történeten kívül az is érdekes lehet, hogy hogy látja az sci-fit, mire tartja használhatónak, vagy inkább mire tudja használni?

Minden kisregény három karakter körül forog. Az egyik Lucas, a fiatal fiú, aki általában sérült, de mindenképpen az lesz, és teljesen odavan Whitmanért. (A megszólalásainak jelentős része is a költő prózaverseinek jól-rosszul odaillő sora, bár a sci-fi részben ezt a vonását Simon is átveszi.) Simon a felnőtt férfi, aki inkább csak áttételesen van jelen, az egész kötet konkrétan azzal kezdődik, hogy Simon el lett temetve, mert bedarálta az ipari forradalom egy csekély balesetvédelmi felszereltséggel bíró masinája, majd Lucas, az öccse egy idő után meg lesz győződve arról, hogy a bátyja lelke a gépek fogságába került és azokból, az ütemüket, munkazajukat felhasználva énekel kifelé, az élők világába. Nagyon szép és finom ív az, hogy a harmadik, sci-fi részben, amelynek Simon a hangsúlyos karaktere, a férfi konkrétan már egy gép, egy android – mintha ide köpte volna ki az az ősi gép, ami annak idején megette, és ha énekelni nem is tud, a kritikus pillanatokban Whitman-sorok törnek ki belőle a költészet-chipje miatt. A harmadik szereplő a nő, Catherine (és egyéb névtorzulásai), akibe változó módokon ugyan, de mindkét másik szereplő szerelmes minden történetben. Ő a sci-fi részben idegen lénnyé válik, egy nőstény nadián lesz belőle, aki a gépemberrel együtt utazik át a lepusztult Egyesült Államokon.

Sci-fi olvasóként a harmadik rész alaposabb vizsgálata lehet érdekes. Mint már említettem, mindegyik idősík a kor egy jellegzetes vonását, kérdését járja körül. A történelmi rész az ipari forradalmat, a gép és az ember viszonyát bogozza némi misztikus-poétikus hangulatba ágyazva. A jelen New Yorkja miről szólhatna másról, mint a terrorizmus elleni háborúról. Mindkét történet nagyon intelligensen és szépen oldja meg azt, hogy a tipikus téma ellenére egyedi és mély legyen, kerülje a közhelyes megoldásokat, szépen kidolgozott karakterekkel, karakterviszonyokkal építse fel az elbeszélést. Mindezek fényében kirajzolódnak a harmadik rész hiányosságai, már első olvasásnál is zavart, majd később újra elővéve a kötete még inkább úgy láttam, hogy ez a kötet leggyengébb része. Épp azokon csúszik el, amik erőssé teszik az első kettőt. A karakterek ugyan rendben vannak, de a tipikus téma (vagy inkább témák) banálisak és közhelyesek maradnak, a megoldások mintha instant fordulatokként kerültek volna oda a sci-fi nagy (és ezerszer elsütött) ötlettárából, már-már az is felmerül, hogy ha valami sci-fi, akkor szükségszerűen gyengébb kell hogy legyen irodalmilag, művészileg? Hiszen ugyanaz a szerző, ugyanaz a kötet, ugyanazok a szereplők, minden ugyanaz, csak a sci-fi jelent meg pluszként a képletben, mi más lehet a ludas?

A kérdésre adható talán az, hogy egyszerre igen és nem. Igen, a harmadik rész (szerintem persze, itt minden állítás szubjektív) azért gyengébb, mert sci-fi. És nem, nem kellene szükségszerűen gyengébbnek lennie csak azért, mert sci-fi. Csak éppen a sci-fi az más. (Néha a spanyolviaszt is fel kell találni…) Ami a nem sci-fi írásokban működik, ami ott elég, az sci-fiként nem elég, az nem működik. A Jellegzetes napokban pedig nagyon jól megfigyelhető.

A harmadik kisregényben (Akár a szépség) hemzsegnek a sci-fi közhelyek, viszonylag kis tematikus olvasottsággal is lehet előzményeket, párhuzamokat találni. Simon gépember: fémváz, rajta élő szövet, hogy igazi embernek tűnjön (szerencsére le van szabályozva az agressziója), Catareen nadián, egy „alien nation” tagja, akik menekültként a Földre kerültek és ott a társadalom perifériáján tengődnek vagy különféle kisegítő (alantas) munkákat végeznek az utcasepréstől a pesztrálkodásig, Lukács egy fanatikus vallási szektához tartozik, amely természetesen fel is van fegyverkezve, az Államok szétesőben-pusztulóban, a teherautót minireaktor hajtja (amin szükség esetén sütni is lehet: nyugalom, a hosszú élet ritka), a rendre gyilkos sugarakkal is ellátott robotrovarok vigyáznak és a helyszínen ítéletvégrehajtanak is, ha épp szükséges, de van üldözés, lövöldözés, menekülés, ócskavastelepre való magánűrhajó, ami azért elvisz egy kolóniát egy idegen bolygóra, genetikai torzulások, és még lehetne sorolni.

Próbáltam visszafejteni a gondolatmenetet, ami a sci-fi kisregény koncepciójához vezetett. Ha New York és a jövő, akkor sci-fi, ha sci-fi, akkor gépember és földönkívüli, akkor lézeres rendőrrobot és kiborgvadászat a parkban, akkor posztapokaliptikus USA és fegyveres szekták, akkor ócska űrhajó és gonosz óriáscégek? De utána rá kellett jönnöm, hogy ebből a szempontból nem jogos kiemelni a sci-fi részét a kötetnek, igazából a másik kettő is közhelyes ilyen szempontból. Ha New York és az ipari forradalom ideje, akkor nagy, kizsákmányoló gyárak és szegény prolik, gyerekmunka és tragédiák a balesetek miatt, szívtelen gyárosok és érzelmekben gazdag elnyomottak, szegénység, kilátástalanság, valóra válthatatlan álmok. Ez ugyanolyan közhelyparádé (ami nem teszi zárójelbe az igaz voltát). A jelenben játszódó történetre is rá lehet húzni mindezt, kiegészítve a nyomozásra épülő cselekmények közhelyeivel. A sci-fi rész tehát ebből a szempontból sem lóg ki, azt pedig már írtam, hogy a karakterek kidolgozottsága, viszonyrendszere itt se rosszabb, mint a másik kettőben. Mégis az Akár a szépség című kisregény továbbra sem akar erősebbnek tűnni, továbbra is hiányérzet lengi körül, hogy miért csak ennyit sikerült kihozni belőle, a „legyen a harmadik rész sci-fi” kiindulásból.

A kulcs talán az, hogy a sci-fi olyan irodalom, ami sokkal érzékenyebb az eredeti ötletek létére vagy nemlétére, mint az egyéb (akár szórakoztató) irodalmi ágak. Egy jó történelmi regényhez nem kellenek különösebb korszakalkotó ötletek, hanem gondos kutatások, a kor, az emberek, a gondolkodásmód ábrázolása, ha emellett az írói eszközök is rendben vannak, nagyot hibázni már nem lehet. Egy sci-fiben mindez kevés ahhoz, hogy a mű kiemelkedjen a jól bevált toposzokat és megoldásokat újrafeldolgozó írások masszájából, még akkor is, ha irodalmilag rendben van, az író szakmai tudása nem hagy különösebb kívánnivalót. Ez a gond Cunningham próbálkozásával is. Kisregénye sci-finek sci-fi. Sci-fi, ami szépirodalom, de olyan írás, ami sci-finek kevés.

Érdekes tanulság ez a számomra is: lehet, hogy a sci-fi író és a szépíró mégis két külön állatfaj? Mármint az igazán jó sci-fi íróról és az igazán jó szépíróról beszélek, nem csupán azokról, akik bele tudnak (vagy nem tudnak) írni pár lézerpuskát és űrhajót a hőseik kalandjaiba.

Michael Cunningham, Jellegzetes napok, Ulpius-ház, 2006, fordította Tótisz András

Hasznos információk:

  • Michael Cunningham (1952) a kortárs amerikai irodalom érdekes alakjai közé tartozik. Legismertebb regénye Az órák (1998), melyért Pulitzer-díjjal tüntették ki. A könyvből azonos címen film is készült.

Hasznos linkek:

Michael Cunningham honlapja

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 6 hozzászólás.

  1. lorinczy_judit szerint:

    szs: a vita külföldön is ugyanúgy tart, mint nálunk (szépirodalom-e a sci-fi), legutóbb Margaret Atwood Oryx and Crake-je kapcsán merült fel. A szerző ízig-vérig sci-fi regényére azt mondta, nem az, hogy ne “skatulyázzák be”.

    “A harmadik kisregényben (Akár a szépség) hemzsegnek a sci-fi közhelyek, viszonylag kis tematikus olvasottsággal is lehet előzményeket, párhuzamokat találni.” – bevallom, nem ismerem Cunningham munkásságát, így nem tudom, hogy kortárs szerzőként máskor is tett-e már kirándulást a sci-fiben. A kliséken nem csodálkozom – alapvetően ezek szűrődnek át a zsáner falain (külföldön is használják a vita során a gettó szót), egyszerű alap- és hívószavak, motívumok, amit a sci-fit nem ismerő olvasók megértenek, és amelyek az élesszemű, igényes sci-fi olvasóknak már valóban nem elég.

    Szépirodalom-kortárs témában készül cikk; elöljáróban annyit, hogy szerintem nem mérhető kilóra, hogy hol kezdődik a sci-fi, és honnantól minősül valami szépirodalomnak. Ha azt nézem, hogy a Hyperionban mennyi vers és más kultúrtörténeti idézet, utalás fedezhető fel, felületesen szólva arra is ráfoghatjuk, hogy szépirodalom. Nekem vannak kételyeim. 🙂

  2. szs szerint:

    Ez a “hol kezdődik” dolog inkább a skatulyázók számára kihívás, illetve érdekes lenne, hogy ilyen esetben hogy működik a skatulya. Nálam a felosztás a jó írás/ rossz írás. 🙂

  3. Jud szerint:

    Szs: igen, én is eszerint rajongok valamiért, ugyanakkor ez valahol a probléma megkerülése. 🙂

  4. ronnierocket szerint:

    “Érdekes tanulság ez a számomra is: lehet, hogy a sci-fi író és a szépíró mégis két külön állatfaj? Mármint az igazán jó sci-fi íróról és az igazán jó szépíróról beszélek, nem csupán azokról, akik bele tudnak (vagy nem tudnak) írni pár lézerpuskát és űrhajót a hőseik kalandjaiba.

    Annak ismeretében, hogy ugyanaz az ember írta meg A Titán szirénjeit és az Éj anyánkat, ez megcáfoltnak tekinthető.

  5. szs szerint:

    Ilyenkor mindig fel lehet emlegetni azt a mondást a kivételekről és szabályokról (bár eredetileg a kivétel “próbára tette” a szabályt állítólag). 🙂 A szóban forgó szerző amúgy is nehezen beskatulyázható. Egyébként Banks is lehetne egy övön aluli ütés a gondolatmenetnek.

  6. nimandi szerint:

    Számomra az az érdekes a fenti elemzésben, hogy nem csak a regény valamilyen (szépirodalom vagy scifi), hanem az olvasó is valami: scifi olvasóként azonosítja magát. Vajon szépirodalom az, amit a szépirodalmat olvasó olvas? És lehetséges, hogy Cunningham regénye egységes, egybeszövődő szálak harmonikus mintázata, de az, aki befogadja, kétharmadáig ezt, majd az utolsó harmadban már mást akar befogadni a kapott élményből?
    Ráadásul nem csak ez az egyetlen a döntés a befogadóé, de az egyes fogalmak definícióját is neki áll szabadságában kialakítani: mi is a szépirodalom, és miért más a scifi stbstb.
    Jó kis téma. 🙂

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon