Egy évvel a Watchmen sikere után, amikor a vasfüggönyön innen még szinte senki nem ismerte a nevét, Alan Moore megírta A gyilkos tréfa című kultikus Batman képregényt, ami aztán 1990 elején, a rendszerváltást követő nyugati kulturális áradat első hullámain lovagolva megérkezett hazánkba is.
A Tim Burton rendezte első Batman mozifilmet több, mint húsz éve, 1989 telén mutatták be idehaza, Michael Keaton és Jack Nicholson főszereplésével. A filmmel egy időben megjelent a mozi képregény változata is, és ez annyiból nagy eseménynek számított, hogy addig a Marvel/DC szuperhősök magyar nyelven ritkán látott vendégek voltak. Az elvtársak feltételezhetően nem nagyon szerették volna, ha a gyűlölt USA szuperhősei hamis ideológiáikkal fertőzik a derék kommunista ifjúság elméjét.
Az első fecskék talán (legalábbis, amikkel én találkoztam) 1989-ben a legendás Alfa Magazin 2. különszámában közölt Fantasztikus Négyes-Pókember-Amerika kapitány-Miss Hulk történet volt (A monolit bosszúja), valamint a Fantom és Pókember sorozatok.
Mindezek ellenére azért a ’80-as években sem maradtunk Pókember, X-men, Fantasztikus Négyes, Tarzan és Hulk nélkül, mivel a svéd, dán, majd később a holland és német Marvel-sorozatok füzeteit költséghatékonysági okból idehaza nyomtatták, és az élelmes dolgozók által a nyomdákból kilopott példányok az iskolapadok alatt cseréltek gazdát. Az iskolák képregénylázban égtek, mifelénk például Hulk volt a sztár, mindenki tátott szájjal lapozgatta a brutális izomzatú, megvadult zöld óriás tombolásait, még úgy is, hogy egy szót sem értettünk az Ø betűkkel, vagy dupla magánhangzókkal teletűzdelt szövegekből.
Ne feledjük, abban az időben nem volt internet, de még videó és számítógép is csak elvétve akadt az országban, és a világ a maival összevetve kifejezetten ingerszegény volt, így még egy újságból kivágott Star Wars kép is hatalmas kincsnek számított.
A Batman mozifilm és a filmképregény után, a rendszerváltást követően azonnal megérkező nyugati kulturális áradat hullámain lavírozva több más képregény sorozat mellett (pl. X-men, Superman, James Bond, Robotzsaru, Fantom, Megtorló, Conan, stb.) útjára indult a Batman sorozat is, és rögtön egy azóta legendás számmal, A gyilkos tréfával (Killing Joke).
A történet akár a The Dark Knight történetének egyfajta folytatásának is elmegy (noha a képregény húsz évvel korábbi, mint a film), mivel Joker éppen megszökik az Arkham elmegyógyintézetből, és bosszút akar állni régi ellenfelein, Gordon felügyelőn és Batmanen. Joker betör Gordonék lakásába, és hasba lövi a felügyelő lányát, Barbarát, aki emiatt örökre le is bénul, majd pucérra vetkőzteti, fotókat készít róla (egyes vélekedések szerint meg is erőszakolja, bár erre nincsen direkt utalás.) Gordont aztán elrabolja, hogy rajta igazolja elméletét, miszerint megfelelő, sokkoló események sorozatának hatására bárki az őrületbe kergethető.
A gyilkos tréfa a legigényesebben megrajzolt képregények közé tartozik, a megjelenéskor imádtam minden képkockáját. Az alakok realisztikusak, a háttér részletesen kidolgozott, nyoma sincs a szuperhős képregényekre jellemző eltúlzott méreteknek, felesleges pózolásoknak, és a színezés is pont annyira hivalkodik csak, amennyire az adott jelenethez szükséges. Szinte átjön a jelenetek szaga, nem beszélve arról a sok torzszülöttről, akik Joker cirkuszában szerepelnek, és meghatározzák a történet hangulatát. Brian Bolland a cirkuszi jeleneteknél élte ki magát igazán. A gülü szemű, szegecselt bőrszerkóban vicsorgó törpék, sziámi ikrek, hájas óriásnők között Gordon felügyelőnek minden esélye megvan rá, hogy valóban megőrüljön.
A párhuzamosan futó, múltbéli és jelenben játszódó történetszálak közötti szimbolikus átkötések tovább növelik a képregény mélységét: az egyik szál utolsó képére a másik szál első képe minden esetben reflektál valamilyen módon, többnyire hasonló beállításokkal, vagy egyéb érdekes képi utalásokkal. Külön élvezet ezeket felfedezni olvasás közben.
(Ilyen például amikor Joker, még komikusként megállapodik a két bűnözővel, akik rákot esznek, és egyikük kitépi a rák egyik lábát. A következő oldalon az orvos a kórházban Gordon felügyelő lányának lábát fogja, és közli Batmannel, hogy Joker lövése keresztülhatolt a gerincén, ami miatt a lány élete hátralévő részében tolószékbe kényszerül.)
A gyilkos tréfa egyben eredettörténet is, bemutatja, hogyan lett a laborasszisztensi állását a komikusi pályára cserélő, de ehhez tehetségtelen örök vesztesből Joker. A fiatal komikus felesége terhes, a közelgő gyermekáldás pedig még inkább frusztrálja a sikertelenséggel küszködő, de családjának megélhetést biztosítani akaró férfit, ezért elvállal egy baljós megbízást: néhány gengsztert kell átvezetnie az egykori munkahelyén, a vegyi üzemen át, hogy azok bejuthassanak a szomszédos játékkártya gyárba, azonban a rendőrök rajtuk ütnek, a férfi pedig belezuhan egy vegyszeres tartályba.
Alan Moore a fentiek ellenére nem tartja sokra ezt a többszörösen díjazott alkotást, nem egyszer kifejezetten negatívan nyilatkozott róla, szerinte hiányzik belőle az igazán mély mondanivaló, másrészt, szerinte a sztori írása közben még nagyon a Watchmen hatása alatt állt, talán ha néhány évvel később írja meg, akkor egy jobb mű született volna. A rajongók szerint így is egyike a valaha írt három legjobb Batman történetnek.
További információk:
- Brian Bolland honlapja, ahol A gyilkos tréfából eredeti, fekete-fehér képregényoldalak is megtalálhatók.
- A gyilkos tréfa 20. évfordulójára Brian Bolland újraszínezte a képregényt, amit eredetileg is ő színezett volna, de az idő hiányában erre nem volt lehetősége. Az eredmény, illetve az összehasonlítás alább megtekinthető. Én elfogult vagyok az eredetivel szemben, szerintem Bollandé túl fakó, és bármilyen jó is, csak árnyéka az eredetinek.
Hozzászólások
[hackett további írásai]
Bezony. Nekem is van még spindelmannen, edderkoppen képregényem. 🙂
Sőt, még későbbi, török nyomásból is őrizgetek néhány példányt.
Melyik a másik kettő?
Emlékszem, hogy amikor először elolvastam, csak bámultam karikázó esőcseppeket percekig.
A magyar nyelvű marveles képregénykiadás beindulásának legelején jött, mondhatni nem voltunk rá felkészülve. 🙂
Scal: Az egyik a The Dark Knight Returns, a másik meg mondjuk az Arkham Asylum, vagy a Year One.
Majdnem 2 évadnyi Batmant vettem meg ez utána, hátha lesz még egyszer csak hasonlóan jó, de mind szar volt ehhez képest….
Threadbaron: „Emlékszem, hogy amikor először elolvastam, csak bámultam karikázó esőcseppeket percekig.”
Szintén.Ez a kép évekig megmaradt bennem, az egész néma kezdő jelenettel együtt.
Hackett: emlékszel, amikor a Moore által nem kedvelt képregényre a Watchment tippeltem, és Te mondtad, hogy nem? 🙂 No, ez volt a másik tippem, de úgy gondoltam, ez mégsem a lottószalon! 😀 (Mellesleg a rajzoló Bolland is kicsit csalódott volt az eredménnyel.)
A következő három szám a Halál a családban volt, ami halál gagyi. 🙁 Bevallom töredelmesen, nekem még a Félelem tetszett, annak volt egy beteg hangulata.
Hamár Alan Moore, akkor szerintem a Mortal Clay még egy jó Batman történet.
Ami a szóban forgó történetet illeti, azért az kétséges, hogy ez az eredete Jokernek, vagy sem, mert maga is említi, hogy egyszer így emlékszik, másszor úgy, és innen mentették át a legújabb filmbe az eredet bizonytalanságát. Én még kedvelem a viccet a végén.
Ami Barbarát illeti, a képregény kapott kritikákat arról, hogy megint egy női szereplő szenvedésével hatnak a főhősre, de Gordon sorsát elnézve, szerintem akkor is kapott volna a képregény bírálást, ha Joker Batgirlre hajt, és apja és lánya szerepet cserél.
Ami még tetszik a történetben, és ez ironikus módon sem a Burton, sem a Nolan adaptációban nem volt ott, az az, hogy Joker nem egy testi torzulás miatt vigyorog… van egy kép, amikor a mosoly lehervad az arcáról, és kétségbeesetten néz maga elé, miközben ellenfelét próbálja meggyőzni igazáról – és ez a kép baromi nagyot üt. Apropó, A gyilkos tréfa Jokere engem valamiért Alan Cummingra emlékeztet. 😀
Amúgy ajánlom még Neil Gaiman Whatever happened with the Caped Crusader? című történetét, ami zseniális komment a Batman történetekhez.
Az egyik leg kedvesebb Bat Man sztorim imádom csak sajna a költözködéskor nyoma veszett. Jó volna valahol újra beszerezni, mert ez könyves polcra való gyűjteményes darab:-))
A gyilkos tréfa annak idején nekem pont kimaradt, néhány éve olvastam csak először, de persze így is ütött, azóta egy barátomtól meg is kaptam a magyar füzetet.
És azért így is sikerült egy kellően nyomasztó Batman-történettel kezdenem, a Nihil által említett „Halál a családban”-nal. Én nem éreztem gagyinak, hat-hét évesen azért elég masszív volt szembesülni Robin egész oldalas, cafatokra robbant tetemével, a közel-keleti harcokkal (nyilván baromi sokat értettem belőle:), meg persze ott is Jokerrel.
Nekem a Halál a családban c. sztorival az volt a bajom, hogy bár az jó húzás, hogy megölték Robint (ugye arra is ment ki a játék), a körítést tartottam hülyeségnek. Pl. Jokernek nincs pénze ahhoz, hogy káoszt szabadítson Gothamre, ezért eladja az atomrakétáját… Mi a franc? Rádobni Gothamre, vagy befesteni bohócszínűre és meglovagolni! Zavart az is, hogy Superman szerepel, ellenben Joker naná, hogy az araboknak adja el a fegyverét, nem Lex Luthornak vagy Vandal Savage-nek vagy valami hasonszőrű szupergonosznak… elméletileg velük a jó bohócnak vannak kapcsolatai, és nem kell idegen terepre utaznia… vagy akkor hagyjuk ki Supermant a fenébe. Aztán Joker beijed az ajatollahtól, aki megteszi őt ENSZ nagykövetnek, és be is juttat ODA sikeresen egy kevés vigyorex gázt… itt már számomra a logika kirepült az ablakon.
Jó, persze, ízlések és pofonok, csak elmondtam, nekem miért nem jött be az említett sztori. Én személy szerint örültem volna egy földhözragadt, visszafogott, következetesebben megírt történethez, hamár végeznek egy főbb szereplővel.
Nihil: az utolsó résznek az ENSZ üléssel tényleg nem volt sok értelme, és lehet persze, hogy egy újraolvasásnál már nekem is kilógna a lóláb. 🙂