A Galaktika Fantasztikus Könyvek dicséretes feladatba kezdett, amikor nekilátott kiadni az orosz szerzőpáros műveit. Mert bár idehaza se kell szégyenkeznünk az eddig megjelent Sztrugackij-kötetek számát nézve, azok mégiscsak régiségek, ráadásul némelyik kötet megnyirbálva jelent meg nálunk (ill. a Szovjetunióban is). Azokról nem is beszélve, amik meg sem jelenhettek.

A Menekülési kísérlet című kötet két kisregénye viszont valószínűleg „csak egyszerűen” nem jelent meg, ugyanis mindkét történet több kiadást élt meg hazájában, sőt, még angol nyelven is elérhetőek. A GFK – bár a borítón szereplő logók miatt mondhatnánk akár Metropolis vagy Kozmosz Könyveket is – kötete alapjául olyan kiadványokat vett alapul, melyekhez Borisz Sztrugackij – a testvérpár ma is élő tagja – írt utószavakat, és ezek a magyar kiadásba is belekerültek.

De miről is van szó?

Az első kisregény, a Távoli szivárvány (1963) elsőre klasszikus katasztrófatörténetnek tűnik. A Szivárvány nevű bolygón tudósok százai dolgoznak az ún. null-T teleportáció megalkotásán – ez a szerkezet ismerős lehet régi Sztrugackij-olvasók számára. Természetesen a bolygó nem csak a tudósoké, vannak itt mások is, turisták, biológusok, vagy egyszerű emberek, akik a Szivárványt választották otthonul. A kisregény első része a Szivárvány életének bemutatásával telik: a szerzők remek jellemeket teremtenek, néhol kacagtató epizódokkal színesítik a tudósok rivalizálását. Már ezzel emlékezetes és élő világot alkotnak meg, de az igazi konfliktus még majd csak ezután jön. A kisregény egyik központi karaktere, Robert szemén keresztül testközelből figyelhetjük meg, hogyan okozza egy végzetes kísérlet a Szivárvány pusztulását. A történet ekkor válik versenyfutássá az idővel. Egy igazi katasztrófához hasonlóan itt sem marad mindenki életben:  csupán a Leonyid Gorbovszkij kapitánysága alatt álló teherszállítóval lehetne elmenekülni, azon viszont sokkal kevesebb a hely, mint amire szükség lenne a több ezer ember evakuálásához. Sztrugackijék saját bevallásuk szerint akkor kezdtek el dolgozni a történet ötletén, amikor egyszer egy zártkörű vetítésen – még 1963-ban – látták az 1959-es Stanley Kramer filmet, Az utolsó partot (amely Nevil Shute azonos című regénye alapján készült). „[S]zenvedélyesen és gyötrelmesen vágytunk arra, hogy megalkossuk Az utolsó part szovjet változatát: halott pusztaságok, városok szétolvadt romjai, élettelen tavak jeges szél fodrozta felülete, fekete földkunyhók, fájdalomtól és félelemtől fekete emberek […]” Persze ebből így, ebben a formában – ezt maguk a szerzők is elismerték – nem lehetett volna semmi. Helyette kapunk egy lírai világvége történetet a távoli Delelő univerzumában. Ebben a világban nincsenek háborúk, katasztrófák is csak nagyon ritkán, ezért is hat még az olvasó számára is sokkolóan egy egész világ pusztulása.

Mindazonáltal a kisregény nem csak a katasztrófa leírása miatt válik emlékezetessé. Az apró életképek közül előkerülnek fejtegetések is a társadalommal és az emberrel kapcsolatban. Gorbovszkij és a tudósok véletlen párbeszéde  remek alkalmat ad a szerzőknek, hogy elmondják, mit is gondolnak a tökéletes társadalomról, illetve az ember és a tudomány fejlődéséről. A szereplők közül sokan nehezen barátkoznak meg a gondolattal, hogy abban a világban, ahol elvileg korlátlanok az erőforrások, valamiért sorba kelljen állni, le kelljen mondani – persze amikor arra kerül a sor, hogy ki kell választani, ki meneküljön meg, képesek lemondani a jövőért. Ha nagyon akarjuk, még a megvalósult kommunizmus kritikáját is kiolvashatjuk, vagy még jobban fogalmazva: azt, miért nem képes létrejönni a valódi kommunizmus. Sztrugackijék egy érdekes mellékszál erejéig még azt is megmutatják, minek kellene az elsőnek lennie: az egyéni érdeknek – még ha az nem is arra vonatkozik, aki érvényesíteni akarja – vagy a közösség érdekének. Pláne ha az előbbi szembekerül az utóbbival. A Távoli szivárvány talán a legjobb kisregény, amit a testvérpártól eddig olvastam, mély gondolatai és világábrázolása kifogástalan irodalmi nyelvezettel párosul (és ha nagyon kukacoskodni akarnék, a felbukkanó „alternatív emberi fejlődési vonal” még a sci-fi ötletek megszállottjait is elbűvöli). Kimagasló és örökbecsű darab, melynek záró képei örökre az ember emlékezetébe vésődnek.

A második történet, a Menekülési kísérlet (1962) az előbbi fényében már nem ilyen erejű. Ugyancsak a Delelőben két fiatal nyaralni indul, ám egy rejtélyes idegen, aki magát a XX. század tudorának nevezi, felkéri őket, vigyék el egy eddig ismeretlen világra, teljesen mindegy, melyikre. Az idegen világ azonban, ahova megérkeznek, egyáltalán nem lakatlan. Pár hóba fagyott holttestet találnak, majd a kutatás során még furcsább dolgokat. Egy hatalmas, autósztrádára emlékeztető felületen érthetetlen masinák haladnak egyik fekete lyukból a másikba. A felfedezők ezt nem tudják mire vélni, ahogy azt sem, amit a helyiek kezdenek az idegen, oda nem illő szerkezetekkel.

Ugyan Sztrugackijék igyekeznek fenntartani a rejtélyt, a megfelelő ismeretekkel rendelkező olvasó egyből kitalálja, miről van itt szó, nem is lőném le a dolgot. A kisregény talán azért érdekes, mert ugyan az olvasó rájön, mi folyik itt – ahogy az ifjakat megbízó Saul is sejti –, addig a fiatalok, a tökéletes világ követei nem. Érdemes elgondolkodni, vajon mi is így viszonyulnánk ehhez az őrült rendszerhez, amit itt találnak, ha mi is egy utópiában élnénk? Hisz – ahogy a szerzők sejtetik – a fiúk logikusan és emberségesen gondolkodnak, egyáltalán nem tudják elképzelni azt a rendszert, amit felfedeznek. Mi sajnos igen, és ez minket minősít. Amellett pedig, hogy Sztrugackijék ítéletet mondanak minden elnyomó rendszer felett – természetesen a fasiszta és feudális rendszer mögé bújtatva –, megkísérlik azt is bemutatni, milyen hatása lehet egy fejletlen civilizációra egy nála sokkal fejlettebb behatása – ez a későbbi Delelő regények egyik központi témájának, a progresszorságnak az első felvezetése. Továbbá a történet pozitív oldalára írható, hogy a szerzők itt élnek először azzal a lehetőséggel, hogy nem mondanak el mindent. „[E]z az első olyan művünk, amelynek kapcsán megéreztük, milyen édes, micsoda bűvös erő rejlik abban, ha eltekintünk a magyarázatoktól.” Úgyhogy mindenki így kezdjen neki az olvasásnak.

A Menekülési kísérlet című kötet tehát minden tekintetben érdekes. Egyrészt kapunk egy mélyen emberi történetet, másrészt egy erkölcsi tanmesét. Ám mindkettőben egyvalami közös:  lehetetlen a teljes menekülés. Mert ahogy mi is, úgy a szerzők is tudták, a tetteink következményei elől nem lehet elfutni.

További információk:

  • Mindkét mű az USA-ban a Macmillan Publishers-nél jelent meg, a Távoli szivárvány 1979-ben (ennek volt egy korábbi, a Szovjetunióban megjelent angol kiadása), a Menekülési kísérlet 1982-ben.
  • A Menekülési kísérlet eredetileg Szeresd felebarátodat címmel készült el, de a cenzúra ezt a Saul névvel összekapcsolva túlságosan keresztényi utalásnak találta. Ez változott Szeresd ellenségedet-re, ami viszont egy Nietzsche-idézet, így ezt is meg kellett változtatni.

Hasznos linkek:

A Sztrugackij testvérek hivatalos honlapja (orosz)

A testvérekről magyarul

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon