Mindannyian szoktunk álmodni. Mikor elalszunk, belépünk egy különös és misztikus világba, amely a fejünkben létezik, mi adjuk hozzá az alkotórészeket. Az álomban minden lehetséges, megváltozik a fizika, halottak térnek vissza, a legbizarrabb és legcsodálatosabb dolgok eshetnek meg. Az emberiséget ez a belső űr azóta foglalkoztatja, hogy megtanult gondolkodni. A legnagyobb rejtély a világon. Nemzedékek meséinek, mítoszainak, képzelgéseinek helyszíne, tárgya, alanya. Minden időnek megvan a maga Álom-meséje…

Az egész 1916 egy sötét éjjelén kezdődött. Roderick Burgess, a századelő okkultistáinak egyik nagyravágyó tagja félelmetes és grandiózus tervet vett a fejébe: foglyul ejteni a Halált, így érve el az örökkévalóságot. Azonban valami balul sül el, és egy különös, maszkos alak ölt testet a léten túlról. Burgess megfosztja tárgyaitól az alakot, és évtizedekre egy mágikus üvegbuborékba zárja a férfit, kinek szemei úgy izzanak, mint örök csillagok. Az okkultisták lassan ébrednek rá, hogy magát Álmot, a Végtelenek családjának egyik hatalmasságát tartják rabságban. Mialatt az Álmok Fejedelme börtönében sínylődik, a világban minden a feje tetejére áll. Hetven év után azonban Morpheusz végül kiszabadul, és nekilát, hogy újjáépítse az Álmok Birodalmát.

Neil Gaiman, aki akkor még nem számított olyan nagy névnek, Karen Bergertől, a DC Comics szerkesztőjétől megbízást kapott egy új képregény-sorozat megírására, amely korábbi DC-s karaktereket értelmezne át. Gaiman elő is állt egy történettel az Álmok Uráról, akit a halandók világában foglyul ejtenek, majd kiszabadulása után varázstárgyai felkutatásába kezd. A kiadó rábólintott a tervre, és 1989-ben meg is jelent a Sandman első száma. Ugyan még nem látszott, mi fog körvonalazódni a rendhagyó történetből, Gaiman lassan fölépített egy saját mitológiát, ami az emberiség álmokkal kapcsolatos képzelgéseire, mítoszaira építve sajátosan borús és magával ragadó történetben tornyosult ki. A sorozat hatalmas siker lett. 1989 és 1996 között 75 Sandman-kötet jelent meg, a kiadvány pedig a DC Vertigo-sorozatának ékköve lett. A Sandman sokak szerint minden idők legjobb képregénye, és miközben forgatjuk a kiadványt, hajlamosak vagyunk egyetérteni velük. A képregény értékét az is mutatja, hogy egyik története – a „Szentivánéji álom” – 1991-ben World Fantasy-díjat nyert, ami a képregények között mindeddig egyedülállónak számít. De nézzük, mi is adhatja a Sandman egyedülálló jellegét.

Ugyan idehaza jelen pillanatig csak a teljes sorozat lefutása után megjelentetett 10 gyűjteményes kötetből az első három férhető hozzá – ebben az írásban a harmadik kötetről nem lesz szó –, mégis már ezek alapján felállíthatóak bizonyos jellegzetességek, melyek az egész képregény-folyam sajátjai. Kezdjük mindjárt ott, miből is táplálkozik maga a Gaiman teremtette Álomkirály. Először is, a név utalás egy korábbi DC-hősre, Wesley Dodds-ra, aki 1939-ben tűnt fel először, és Gaiman említést is tesz rá, mint valódi személyre. Ne feledjük, ez itt a DC világa, itt létezik Gotham, az Igazság Ligája, a legtöbb szereplő pedig – legyen szó John Constantinról vagy a horror-képregények régi házigazdáiról, Káinról és Ábelről – valamilyen DC-s sztoriból lett előhozva. De ezen felül Gaiman Sandman alakjának megalkotásakor egy sor más populáris és folklórelemet is beleépített a figurába és a történetbe, legyen szó hatvanas évekbeli popslágerről vagy a Piroska és a farkas egy hátborzongató változatáról. Gaiman legalább annyira utánajárt a dolgoknak, mint egy tudományos munka összeállítója, és valljuk be, a precizitásra, utalásokra és öltetekre nem lehet panaszunk. Ugyanakkor érdemes kiemelni, hogy képregényről van szó – tehát a sztorihoz hozzá tartozik a rajz is. A Sandmanen több rajzoló, festő és más alkotó dolgozott a hét év alatt. A kezdeti képkockákon még látszik némi bizonytalanság, mintha nem teljesen tudnák, mit is akarnak. Ez persze a sztoriban is látszik, Gaiman mintha még csak ismerkedne a világgal és teremtményével.

Beszéljünk azonban most csak a képekről, hisz arról egyszerűbb(?)/rövidebb(?). A Sandman egészére jellemző, hogy a panelek (képkockák) nem szimplán kapcsolódnak egymáshoz. A képregény kereteit feszegető művekhez hasonlóan Morpheusz története is bonyolult rendszerben használja ki a panelek egymáshoz kapcsolódását. Az egész történet így pörgőssé, gyakran letaglózóvá, meghökkentővé válik. Gaiman és a rajzolók tudják, hogyan kell berántani az embert a történetbe. Ráadásul a szereplők sem hétköznapi alakok. Az Álomúr fekete alakjával és komor tekintetével méltán válik az egész saga fókuszpontjává. De a Végtelenek másik hat tagja sem szokványos megjelenésű – talán csak Végzet alakja olyan, amilyennek elképzeljük –, Halál pl. egy gót lány képében jelenik meg, míg Vágy egy öltönyös, visszafogott alaknak tűnik. A rajzolók a mellékszereplők megalkotásánál sem fukarkodtak: a különféle álomlények, a Pokol démonai – Morpheusz Pokolba tett utazása a maga hisztériás és hátborzongatóan őrült képeivel mindenképpen emlékezetes – és egyéb alakok mind-mind egyediek, tökéletesen illeszkednek ebbe a misztikus világba, és az olvasó csak annyit tud mondani némelyikükre, hogy hűha…

A történetben a kezdeti bizonytalanság főleg az ember gondolatainak hátsó zugaiban tűnik föl. Az első kötet a foglyul esés és a szabadulás története, ill. elmondja, hogyan szerzi vissza az Álom Fejedelme varázserejű holmijait: álomhomokkal teli szütyőjét egy annak rabjává vált nőtől, jelképét, a sisakját a Pokol egyik démonától és legnagyobb erejű ékszerét egy őrülttől. Egyszerű történet, melyeknek inkább a figurák, a bemutatott helyzetek és az álomvilág hatásainak érzékeltetése ad mélységet. Gaiman játszi könnyedséggel adagolja a tébolyt, a kegyetlenséget és a félelmetes naturalizmust. Legkegyetlenebb története a „24 óra,” amiben a Sandman álomrubinját elbitorló, pszichopata Dee, a korábbi Sors Doktor rendez embertelen mulatságot, miközben szerte a világon rémálmok és katasztrófák kísértik az alvókat és ébren lévőket. Az első kötet legerősebb története azonban az utolsó. Mikor Morpheusz visszaszerezte minden kellékét, magába roskad, céltalannak érezvén létezését. Ekkor jelenik meg Halál, aki egy útjára magával viszi öccsét. Gaiman ebben a sztoriban – „Szárnyainak suhogása” – hihetetlenül szépen mutatja be az elmúlást, teljesen más szemszögből, mint ahogy eddig ismertük. A második kötet már sokkal komplexebb történet. Középpontjában ismét kutatás áll: Morpheusznak elő kell kerítenie négy szökött álmot, ezzel párhuzamosan pedig a fiatal Rose Walker rég nem látott kisöccsét indul felkutatni. Persze itt is minden összefügg mindennel: két álom saját „Sandman-jét” akarja megteremteni egy kisfiú álmában, a Korinthoszi nevű lidércnyomás sorozatgyilkos-kongresszuson vesz részt, a Zöld Éden pedig G. K. Chesterton alakjában Rose mellé szegődik kéretlen útitársként. Miközben a szálak haladnak a végkifejlet felé, Gaimannek – és az Álmok Fejedelmének – jut ideje még egy évszázadokon átívelő mellékepizódra Sandman és egy halhatatlanná tett férfi közti találkozóról. Gaiman ebben a rövid kis részben rengeteg rajongóra talált, hisz annyi mindent belesűrít az emberről és a történelemről, amire más oldalak tucatjait szánja, ő mégis egy laza mozdulattal, mellékesen veti oda. És ha már itt tartunk, nehogy azt higgyük, hogy a történetek komplexsége miatt válik a Sandman emlékezetessé. Egyáltalán nem. Igaz ugyan, hogy minden történés mögött felsejlik egy grandiózusabb, mely valószínűleg végül a Végtelenekhez kötődik – akik korántsem ápolnak egymással olyan jó viszonyt, mint azt elsőre gondolnánk –, de mindez önmagában kevés lenne. A korábban is említett ötletek, azok szögezik az embert a képregény elé. Erre a legzseniálisabb példa „A gyűjtők” története. A fejezet kezdőképei baljóslatúak, csak sejtetnek valamit, ami elsőre szokványosnak tűnhet, de nem az. Az elejtett utalások, a szóhasználat, majd a megvilágosodás és a megrökönyödés elemi erővel ragadja meg az olvasót. Igen, ilyet is lehet, és igen, a Sandman világa – és igen, a Te világod is, Kedves Olvasó! – ilyen. Meghökkentő, félelmetes, bizarr – és éppen ezért rendkívül szórakoztató. Bármennyire is furcsán hangozzon a korábbi, Gaiman Sandman-történetét dicsérő sorok után, de igazából Rose vagy Morpheusz keresése mellékes. Sokkal jobban érdekelnek bennünket az apró dolgok: mit csinált a Földön a Korinthoszi, ki volt Mátyás, a holló, melyik Végtelen tűnt el a hétből, és vajon igaz-e a sivatag mélyén nyugvó város királynőjének, Nadának a szerelme Kai’ckullal? Történetek, melyek színessé és élővé varázsolják Gaiman világát.

És hogy mit lehetne zárszónak mondani? Igazából semmit. A Sandmant el kell olvasni, különben úgy sem értheti meg az ember, miről is beszéltem eddig. A Sandman egy kapu. Kapu az Álmok Birodalmába. Ne féljetek belépni!

További információk:

  • Magyarul a cikk megírásáig három kötet jelent meg a Cartaphilus Kiadó gondozásában: Prelűdök & noktürnök; A babaház; Álomország.
  • A Sandman történetek „törzsét” alkotó tíz köteten túl több egyéb sztorit kiadtak, köztük leghíresebb a Sandman: Endless Nights (2003), mely minden Végtelenről (Endless) tartalmaz egy történetet.
  • A Sandman és a hozzá kapcsolódó képregények összesen tizenhatszor nyerték el a rangos Eisner képregénydíjat (négyszer Gaiman mint legjobb író). A The Sandman: The Dream Hunters című mellékkötetet 2000-ben jelölték Hugóra „Legjobb Kapcsolódó Munka” (Best Related Work) kategóriában, ugyanez a kötet az Endless Nights-szal Bram Stoker-díjat nyert.
  • A Vertigo/DC 2006 és 2008 között kiadta az Absolute Sandman négy kötetét, mely összegyűjtötte a képregényfüzeteket, újraszínezték benne az első 18 epizódot, kijavították a szöveghibákat és rengeteg extrát tettek a kötetekbe. A kiadvány a rajongók között nagy siker lett.
  • A képregény-folyamból már évek óta terveznek filmet készíteni. A jogok a Warner tulajdonában vannak, számtalan rendező neve fölmerült, és Gaiman maga is több forgatókönyv-változatot látott már belőle. Emellett felröppent egy TV-sorozat híre is, ezzel az ötlettel az HBO szemez. Mindenesetre Gaiman így nyilatkozott: „Inkább ne lássak egyetlen Sandman filmet se, minthogy egyetlen rossz Sandman filmet.”

Hasznos linkek:

Neil Gaiman

A Sandman kötetek rövid tartalma

A képregény wikis oldala (angol)

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: társművészetek

Eddig 5 hozzászólás érkezett.

  1. kwindu szerint:

    Nem vagyok egy nagy képregény (egy két kivételtől eltekintve) rajongó, de a „Sandmant” csak ajánlani tudom mindenikinek. Egyedi zseniális szórakoztató és gondolta ébresztő. Ráadásul ez az a képregény, amit biztos újra és újra el lehet olvasni. Köszi a cikket egy nagy kedvencem Sandman akár csak maga Gaiman szeretem a könyveit és tűkön ülve várom a negyedik kötetét.:-))

  2. christiancrowe szerint:

    Csak egyet tudok érteni, a Sandman minden szempontból zseniális alkotás, irodalmi jelentőségét tekintve abszolút párja a Moore-Gibbons-féle Watchmennek, de talán még túl is tesz azon. Az ember fejében élő kép a képregény fogalmáról teljességgel átértékelődik, ha ezt a két remekművet elolvassa.

  3. kwindu szerint:

    Igen Watchmen a másik kedvencem azt is többször elolvastam:-) A Hell boy se rossz, de az valahogy nem az annyira fogott, meg mint a fönt említett két mű.

  4. kwindu szerint:

    Őő nem annyira fogott, meg mint a fönt említett két mű. Bocsesz:-)

  5. lorelei_solace szerint:

    Acélpatkány szép, tartalmas ismertetőt írt (mint mindig), az egyik kedvencemről. :)
    Nem vagyok valami comic book-geek, de a Sandmaneket villámgyorsan elolvasom.

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon