Saját világukba alkotó írók esetében gyakran előfordul, hogy a szerző előbb-utóbb belefárad az önmaga által teremtett univerzum szabályaiba, és ugyanazon történet sokadik újramesélésébe. Iain M. Banks egyelőre nem látszik fáradni, és képzeletének gyermeke, a Kultúra is köszöni szépen, nagyon jól van. Szerencsénkre, mert a skót író legújabb regénye, a Surface Detail, ismét itt játszódik.
A skót Iain Banksről tudni kell, hogy egyaránt ír mainstream szépirodalmat és sci-fit. Utóbbi esetben használja felvett nevének (Menzies) kezdőbetűjét, ezzel is elkülönítve munkásságának két fő irányát. Sci-fi íróként a Kultúrának nevezett, rendkívül fejlett civilizációhoz kapcsolódó könyvei hozták meg számára a sikert és elismerést, bár ezeken kívül is írt a tematikába sorolható műveket, melyek semmiben nem maradnak el a Kultúra könyvek színvonalától. (Kivéve talán a Sötét háttér előtt, amit én csak nagy nehézségek árán tudtam elolvasni…) Mely színvonal egyébként egyenetlen, hiszen találunk remekbe szabott és kevésbé emlékezetes könyveket is.
A Surface Detail mindenképpen a jobbak közé tartozik, elsősorban azért, mert Banksnek ismét sikerült új nézőpontokon keresztül bemutatni a Kultúra-univerzumot: megismerhetjük a Kultúra viszonyát a halálhoz és a szimulált valóságokhoz.
A brit kiadás borítója (Orbit)
A történet főszereplője Lededje Ibreq, egy nem túl jelentős űrjáró civilizáció egyik oligarchájának hivatalos trófeanője. Lededje testét, körmeit, szemfehérjét, sőt a csontjait és belsőségeit is finom mívű, aprólékos tetoválások borítják, melyek mind gazdájának Lededje családja felett aratott győzelmét hivatottak dokumentálni. A könyv a lány félresikerült szökési próbálkozásával és halálával kezdődik. Banksnél ilyesmi nem akadály, Lededje sorsa halála után is folytatódik, rajta keresztül nyerhetünk betekintést egy, az egész galaxist foglalkoztató dilemmába: a Menny és Pokol megítélésébe. Több faj, melyek fejlettségi szintje a Kultúráét is megközelíti, szimulált poklokat tart fenn. Az elhalálozottak személyiségét halálukkor adattá konvertálják és amennyiben olyan életet éltek, akkor egy virtuális pokolba küldik őket az idők végezetéig. (Ez az egyik logikailag gyenge pontja a könyvnek. Nehéz elképzelni egy félisteni szinten álló társadalomról, legyen bármennyire nem emberi, hogy csupán elrettentési célzattal örökös szenvedésre és megaláztatásra ítélné saját tagjait.) A különböző civilizációk Pokolhoz és Mennyhez való viszonya komoly feszültségeket okoz, az eltérő ideológiák összecsapása valóságos háborúval fenyeget, mely lángba boríthatja az egész galaxist. Ezt elkerülendő a Pokol-ellenes és Pokol-párti frakciók egy virtuális térben vívnak háborút, melynek győztese ráerőltetheti eszmerendszerét a vesztesre. A Kultúra természetesen a Pokol-ellenes oldalon áll, de bizonyos okokból nem avatkozik bele a küzdelembe. A tét nagy, és a szimulált harcok végül a Realitásba is átcsapnak. Ez az a pont, mikor végre a Kultúra is mozgásba hozza legendás Kontakt-szekcióját.
A Kontaktról (az idegen civilizációkkal való kapcsolatteremtés specialistái a Kultúrán belül) kiderül, hogy több különleges „alosztálya” van, melyek olykor egymás útját is keresztezik. Egyikük az Eltávozottakkal, azaz a halál után létezőkkel, egy másikuk pedig a Transzcendens fajokkal, vagyis a galaxis öreg civilizációival foglalkozik. Kedvencem viszont a harmadik szekció, melynek az önreplikáló gépiintelligencia-rajok megfékezése a feladata. Szerencsére őket láthatjuk akció közben is.
Lededje mellett még két fontos nézőpontkaraktert mozgat az író, az egyikük egy Kontakt-ügynök, a másik a virtuális térben vívott háború egyik zsoldosa. Bankstől megszokhattuk, hogy biztos kézzel vezeti szereplőit a végkifejlet felé, ezúttal sincs másképp. A történetvezetés feszes, és természetesen a végén minden szál összefut, mielőtt a szerző mindegyiket akkurátusan elvarrná.
Iain Menzies Banks
A digitális poklok leírása igen érzékletes, annak a képzelőerőnek a megléte, amivel a válogatott gyötrelmeket, megaláztatásokat és a kiúttalanság érzését létrehozta… Nos, meglehetősen nyugtalanító. Némi időzavarral élve azt is mondhatnánk, hogy Hieronymus Bosch képeit Banks víziói ihlették. Már a Darázsgyár olvasása közben elméláztam azon, hogy Banksnek valószínűleg vagy elég zavart gyermekkora lehetett, vagy tényleg bármit képes kitalálni, hogy elbeszélői céljait elérje. Korábban azt nyilatkozta, hogy ő militáns ateista, és markáns álláspontja van mindazzal szemben, amit a különböző vallások teremtettek, legyen az akár a Pokol, akár a Menny eszméje. Ugyanitt azt is említette, hogy mély meggyőződése, hogy a Pokol egy beteges képzet csupán. A Surface Detailben leírt poklok ábrázolásmódja mindenesetre egyértelműen alátámasztja kijelentéseit.
A cselekmény mögött húzódó másik téma a virtualitás és annak a való életre gyakorolt hatása. Itt nem kap az olvasó állásfoglalást, csupán a kérdésfelvetésig megy el az író. Az igazi életek kioltása helyett vívott szimulált összecsapások, és a biológiai test elmúlása utáni virtuális létezés lehetősége (no nem a digitális alvilágban, persze) azért arra engednek következtetni, hogy Banks jó és talán kikerülhetetlen dolognak tartja a szimulált valóságok elterjedését. A könyv egyik jelenetében mindenesetre épp Lededje teszi fel magának a kérdést, miután egy Kultúra-hajó szimulált realitásában társalog valakivel: „Ha ennyire élethű ez az egész, akkor mi különbözteti meg a valóságtól?”
A regény karakterei szerethetőek és sosem fehérek-feketék. Még a főgonosz, Lededje tulajdonosa is érdekes és stílusos, ha nem is épp szimpatikus. Telitalálat egy katonai MI (vagy ahogy a Kultúrában nevezik: Elme) szerepeltetése, aki az eddigi legeredetibb, nem biológiai Banks-szereplő.
A Surface Detail könnyed, de nem könnyű, akciódús történet, melyet jól átgondolt világba helyeztek. A szerző humánuma és humora egyaránt ott bujkál a sorok között, soha nem tolakodóan, de mindig észrevehetőn. Mindezeken és a korábban vázolt mélyebb mondandókon túl a könyv legnagyobb erénye mégis az, hogy pont azt adja, ami: intelligens, modern űroperát.
További információk:
- Banks 2009-es Transition c. könyve Iain Banks néven, azaz mainstream irodalomként jelent meg, ennek ellenére a mű bőven tartalmaz fantasztikus elemeket is. Ez volt a szerző első kísérlete, hogy sci-fi és szépirodalmi munkásságát szintetizálja. A könyv kritikai fogadtatása igen vegyes volt az angolszász világban: mesterműtől fércműig sok mindennek nevezték.
- Banks írt egy elegáns elemzést a Kultúráról, mely az Agave 100 c. kiadványban magyar nyelven is megjelent, és önmagában is élvezetes olvasmány. Angolul itt olvasható.
- Banks Kultúra-történeteiben eddig soha nem tűntek fel a korábbi könyvekben megismert karakterek. A Fegyver a kézben egyik szereplője viszont megjelenik a Surface Detailben is, véget vetve ezen banksi hagyománynak.
- Annak, aki most ismerkedne a szerző és a Kultúra világával, kezdésnek inkább a magyarul is megjelent Játékmestert vagy a Holtpontot ajánlanám. Ennek elsősorban az az oka, hogy Banks ebben a regényben már egyáltalán nem fáradozik azon, hogy megmagyarázzon olyan dolgokat, amiket a korábbi könyvekben már többször is kifejtett. Az orbitál, RH, vagy effektor kifejezésekkel még megbirkózik egy edzett sci-fi olvasó, de a (szabad fordításban) „kiválasztott magának egy Fókuszt” kifejezésből nem feltétlenül egyértelmű, hogy a veleszületett drogmirigyének küldött agyi paranccsal egy koncentrálást elősegítő kemikáliát szintetizált saját testén belül.
Kapcsolódó linkek:
A könyv megjelenése kapcsán a Wired magazin közölt egy hosszú és érdekes interjút a szerzővel.
Hozzászólások
[crei további írásai]
Talán újra ismerkednem kéne Bankssal? Sajna épp a Sötét háttér előttel nyitottam tőle, ami tíz oldalanként bukott ki a kezemből, azóta sem fejeztem be, és nem is olvastam a szerzőtől mást. Tán rosszul tettem volna?
Mindenképpen érdemes. Én elfogult vagyok, kedvelem az írói stílusát és a fantáziáját, ettől függetlenül nyugodt szívvel ajánlom valamelyik Kultúra regényt. A Sötét háttér előtt, ahogy írtam is, nekem sem tetszett. Mintha nem is ő írta volna.
Amúgy a többi scifije, amik nem a Kultúrában játszódnak, szintén jó. A Feersum Endjinn nagyon ötletes, a Száműző (Agave) pedig nagy kedvenc nálam. (Erről hamarosan lesz egy dupla ismertető, mivel vegyes a fogadtatása a mi berkeinkben…)
christiancrowe: A Játékmester tökéletes kiindulási pont. Érdekes, de egyetértve veletek a Sötét háttér előtt engem sem fogott meg.
Ez valóban érdekes, az a könyv ezek szerint tényleg nem jó 🙂
Egyébként nekem a legfőbb problémám a hihetetlen túlírtságával volt. Hackett mondta nekem egyszer, hogy az írónak nem a minél részletesebb leírás a feladata, hanem, hogy támpontokat adjon, amiből az olvasó felépíti, elképzeli magának a világot. Ez végül is igaz is, de persze van, ahol élvezet olvasni a leírásokat, viszont a Sötét háttér előttnél inkább unalmasnak éreztem őket, így a világ sem tudott érdekelni.
A Játékmester a sztorija alapján tényleg nem tűnt rossznak, de eddig nem mertem belevágni.
Nekem eddig minden Banks tetszett. 🙂 Ezt is várom. Úgyhogy agave, húzz bele… :))
Egyszer meg fogja tőlem kapni Banks is a második esélyt, de még nem jött el az ideje.
Valószínűleg a Matter-t adják ki legközelebb, ami szintén elég jó amúgy.
Banksnak vannak nagyon ütős dolgai. A Játékmestert bárki be tudja fogadni, a Holtponthoz már egy kicsit be kell tépni, de szintén zseniális. Sci-fi rajongóknak ajánlom még a Consider Phlebas-t, szintén kijött az Agavétől, brutálkemény űropera, de olvastatja magát, mondhatnám letehetetlen. Néhány kanyarja nekem túl meredek, de szerencsére ezek ritkák.
És kicsit sztárolnám az Agave fordításait, érződik, hogy egy Banks fanatikus csinálja őket, nagyon rendben vannak.
dworkyll: A fordító kapcsán maximálisan egyetértek. Nagyon jól átjön Banks stílusa, apró kis fifikái.
Három évvel később, de le kell írnom: nem tudom felfogni az ízléseteket. A Sötét háttér a legmorózusabb, legmélyebb Banks sci-fi. Annyira szétfeszíti a felvett műfaj (az űrkalandozás egy mérnök csapattal, akik minden kütyüt megvizslatnak) kereteit, hogy már csak újságával lehengerel, és akkor még Golter remekül kidolgozott furcsaságait nem is vettük bele. Furák vagytok.
Személyes preferencia kérdése. Közöttünk is van olyan, aki szerint a Sötét háttér jobb, mint a Kultúra könyvek. De ez semmi pl. a Miéville megitélésében tapasztalható szóráshoz képest…:I
Véleményem szerint, minden nagyívű történetsorozat, amely egy komplex világban játszódik, óhatatlanul hullámzó hatást vált ki. Elég nagy rajongója vagyok Banks Kultúra könyveinek, illetve annak az iránynak, amit az M. betűvel jelölt meg. Különben, amikor megtudtam, hogy az M. betű Menziest jelent, elgondolkodtam, vajon a több ismert ilyen névből melyik volt az ihletadó… Talán William C. Menzies, a filmrendező?! 🙂
Nos, amikor meglehetősen sok könyve gyűlt fel polcaimon, rájöttem, hogy mint sok ilyen helyzetben, nála is a túlírás lett a gondom. Mintha az 1930-as évek bértollnokainak mennyiségi szóhalmazát látnám… Természetesen még azok is jó könyvek, csak éppen nem olyan friss és jó olvasmányok, mint a Nézz a szélbe, az Emlékezz Phlebasra, vagy A játékmester.
Még tetszett a Fegyver a kézben is, a többivel már én is kínlódtam.
Még valamit a cikkhez (ami különben remek)…
Kiemelném azt a problémás részt,ami leginkább megragadta a figyelmemet:
„(Ez az egyik logikailag gyenge pontja a könyvnek. Nehéz elképzelni egy félisteni szinten álló társadalomról, legyen bármennyire nem emberi, hogy csupán elrettentési célzattal örökös szenvedésre és megaláztatásra ítélné saját tagjait.)”
Szerintem ez vitatható feltevés. Még csak elrugaszkodott fantáziabéli alkotóerőre sincs szüksége az írónak az elképzeléshez.
Mit gondoltok a regénybeli poklok és a mi különféle vallásaink által teremtett poklok között mi a különbség?! Csak a hatalmunk különbözősége a könyvbéli világ hatalmasságaiétól. Ugyanolyan megalázó és rettenetet keltő, szenvedést kínáló pokolról hallunk kétezer éve, mint amilyet (különben ragyogó megközelítéssel)megnevez a cikkíró, ti. Hieronymus Bosch ihletőjeként Banksot.
Ráadásul MI is végtelen szenvedéssel, lelki-testi kínokkal fenyegetjük hitetlen, vagy eltévelyedett embertársainkat… 🙂
A szenvedést és megaláztatást pedig nem a végrehajthatóság teszi iszonyattá, hanem az elképzelés és az akarat.
‘His parents had intended to name him „Iain Menzies Banks”, but his father made a mistake when registering the birth and „Iain Banks” became the officially registered name.’
A szülei azt szánták a teljes nevének, csak eladminisztrálták, szóval nem kellett külön ihletés hozzá, legfeljebb az, hogy makacs és büszke skót család sarja (de ez már az Iain extra i-jén is látszik) 😉
Igen, a tökéletes skót whisky keresését bemutató könyve is erről árulkodik! 🙂