Mindig szenzáció, ha magyar szerző tollából született első regénnyel találkozunk. Dicsérjük a kiadót (esetünkben a Scolart) mert volt mersze ismeretlenebb szerzőt bevállalni, és kiváncsian olvassuk magát a művet, izgulunk, hogy sikeres legyen a debütálás.
Kovács Ákos nagy lehetőséget kapott a sorstól. Egy magyar sci-fi megjelenésekben rendkívül szegény évben adták ki debütáló regényét, így sokkal könnyebben reflektorfénybe került. A szerző előtt hát a pálya, hogy megismételje Csepregi Tamás sikerét, aki első könyvével egycsapásra az ismertebb alkotók közé került. Persze Kovács Ákosnak volt már publikációja, de a Solaria novellái vagy a Terra antológia olvasottsága nem mérhető egy országos terjesztésű kiadványéhoz.
Kovács Ákos
A kérdés, hogy élt-e az író a lehetőséggel.
A kötet alapját jelentő novella az Új Galaxis 16-os számában jelent meg, Napjaitok megszámlálva címmel, ebből nőtt ki a Vágyálmok ligája. Ami ott egy pályázatra született, sportközpontú írás volt, az itt egészen más hangsúlyt kapott, és ez egyértelműen az előnyére vált.
A történet tulajdonképpen a gátlástalan pénzember és önjelölt vallási guru, Art Gruwell sztorija, aki egyszerű vállalkozóból tekintélyes, az emberiség szemében is elismert alakká válik. A megdicsőüléséig vezető út vendéglátóipari egységgel, kormányközeli vállalkozással, féregjárattal, idegen intelligenciával van kikövezve.
A világ, amelyben a történet játszódik, inkább a távolabbi, mint a közelebbi jövő világa. Nincsenek ugyanis a mával összekapcsolható referenciapontok, például országok, híres emberek. Az olvasást tovább nehezítheti, hogy a könyv első fele novellafüzérnek tűnik, és csak körülbelül a könyv felénél érnek össze az addig széttartó, különálló szálak. Sőt, az első fejezetben megismert lényekkel csak az utolsó előttiben találkozunk újra. A címbeli liga, a vágyálmok ligája az, ahol az addig bemutatott sorsok lassan találkoznak, és onnan már egyenes a regény narrációs íve a végkifejletig.
A több szereplő közül alapvetően Art Gruwellre koncentrál az író. Nem árnyalja túlságosan, ezért Gruwellt egyértelműen negatív színben látjuk. A másik főszereplő a Gyémántanya, a látomás köré szerveződött vallás első embere. Ezt a két figurát erős meggyőződés hajtja, a többiek motivációja ehhez képest gyenge, rájuk figyelünk mi is.
A regény címlapja
A Vágyálmok ligájának legnagyobb erénye a jól felépített világ. Sok hatásos ötlettel, neologizmussal találkozunk, a gyémántvallás pedig karakteressé teszi a könyvet. Nem sablonos, nem utánérzés a regény, és ez igen nagy szó egy elsőkötetes szerzőtől.
Három észrevételt tennénk csak.
Az első a szerkesztettség kérdése. A regény egész egyszerűen túl hosszú, oldalakat lehetne kihúzni, néha feleslegesen beszélnek a szereplők, pedig ha rövidebb volna az anyag, könnyebben összeérnének az epizódok. Ráadásul Kovács így elszór remek ötleteket (angyalok, a vallás), amelyeket nagyobb terjedelemben is elviselnénk, szívesen olvasnánk még ezekről. A második megjegyzésünk a regény stílusát illeti: a kötet nyelve nagyon szikár, nincsenek benne meglepő képek (a Dungeon című novella vagy például a látomás kivétel), mesterien megkomponált mondatok, úgy érezzük, Kovács Ákos még nem talált rá a saját nyelvére, de legalább nem ékeskedik idegen tollakkal, magyarán nem másol senkit.
A harmadik szóvá tehető téma a borító kérdése. Bátran kimondhatjuk, hogy a Vágyálmok ligája nem jó cím. Leszűkíti a témát, űrbéli ágyúgolyú-futammal kecsegteti a vásárlót (és valljuk be, a megszokott, bár szép illusztráció is ezt a hatást kelti). A szerző neve és a cím betűkészlete ráadásul elég régimódi lett – ami a nyolcvanas években futurisztikusnak tűnt, az mára közhellyé silányult.
Kár, hogy a könyv így került a piacra. A Vágyálmok ligája ugyanis nem egy bolond verseny, hanem egy magasra jutó ember sok érdekes science fiction elemmel megtűzdelt története.
Meggyőződésünk, hogy egy író első regényét másképp kell megítélni, mint a sokadikat. Az említett hibák egy rutinos író esetében nagyobb súlyúak lennének, így úgy véljük, érdemes bizalmat szavazni Kovács Ákosnak, akitől remélhetőleg legközelebb átgondoltabb szerkezetű, érettebb munkát olvashatunk.
A cikket SFinsider és adeptus írta.
További információ:
Hozzászólások
[sfinsider további írásai]
Korrekt ismertető, gratula érte!
Most sikerült elolvasni. Valóban hosszú, túlírt néha, illetve mind a borító, mind a cím elhibázott.
A regény hibájaként (vagy legalábbis említendő sajátosságaként) felhozott novellafüzér-struktúra szerintem korántsem akkora gond, a néhol lazább elemek lassan összezárnak, de a töredékesség erős eszköz, segítségével egyrészt elmosódnak a súlypontok, kevésbé egyértelműek a főhősök (pl. Gruwell szerintem nem feltétlenül főszereplő, inkább fő történetalakító erő sok-sok kisebb figura számára, akik érdekesebbek, mivel nem olyan kategorikusan valamilyenek, mint ő), másrészt az idő haladása is kellemesen manipulálható. 🙂
Nekem a stílussal sem volt gondom, persze mentem a sztori után, leginkább arra figyeltem, de nem akadtam fenn göcsörtös fogalmazáson. Ettől még simán lehetett benne. 🙂 Az tény, hogy a szöveg csak a történetet ábrázolta, nem akarta magát is mutogatni.
Jó kis könyv, örültem neki, és annak is, hogy a neten több helyen, illetve a szakosztály estjén is felhívták rá a figyelmet, különben talán elvész számomra, és azok számára, akik nincsenek benne a sűrűjében. 🙂