A távoli jövő egy nyüzsgő bolygóján… Így is indulhatna egy jó sci-fi, de ez a könyv nem így kezdődik. Sőt, még csak nem is így folytatódik. A regény ugyanis itt játszódik, most, egy lépéssel a jelen után. Ennek ellenére nagyon jó sci-fi.

Geoff Ryman kanadai szerző azok közé tartozik, akik azt a nézetet vallják, hogy a science fiction nem a jövő irodalma. Illetve az, de a lényege itt van, a jelenben. A sci-finek a Máról kell szólnia, a Jelen problémáit kell kiemelnie, és ehhez nem szükséges allegóriákban beszélnie, nem kell távoli csillagokat és idegen lényeket fölvonultatnia. Ez a szemlélet nem mostanság alakult ki, sőt, a hatvanas évek Új Hullámától kezdve a cyberpunkig rengetegen próbálkoztak olyan sci-fik megalkotásával, amelyek ezt az irányvonalat követik. Mindazonáltal a „legföldhözragadtabb” irányzat ebben a témában az ún. mundane („evilági”) sci-fi. A mundane egyik megalapítója maga Ryman, aki 2002 óta sorra ír ebbe a tematikába tartozó műveket. Az írások közös vonása, hogy a közeljövőben, már szinte a jelenben játszódnak, és a korszak különböző problémáira próbálják meg felhívni a figyelmet: globális felmelegedés, szegénység, környezeti katasztrófák.

Nincs ez másként a 2005-ös Levegő (Air: Or, Have not Have) című regényénél sem, ami többek között Arthur C. Clarke-díjat nyert. A történet egy fiktív közép-ázsiai országban, Karzisztánban játszódik. A főhős, a kínai felmenőkkel rendelkező Csung Mae egy Kizuldah nevű kis hegyi faluban él. Ő az, aki kapcsolatot tart fönn a falu és a környező nagyváros között. Mindazonáltal ez nem jelent semmi különbséget közte és a többi falusi között: minden nap kijár a földekre, és verejtékes munkával igyekszik megteremteni a betevő falatot. Ebben az állapotban okoz változást a Teszt. Az ENSZ ugyanis egy új, vezeték nélküli internetes hálózat bevezetését tervezi. A Levegő segítségével mindenki számítógépek nélkül csatlakozhat rá a világhálóra, és így valósággá válik az, amiről az információs forradalom hajnalától fogva beszélnek az emberek: a Föld minden lakója kapcsolatba kerül egymással. Ám a Teszt balul sül el, többen meghalnak, így az ENSZ a hálózat bevezetését egy évvel elhalasztja. Valami hiba folytán azonban – bár senkinek sem lenne szabad – Csung Mae továbbra is képes rácsatlakozni a Levegőre. Ezt követően a regény arra keresi a választ: vajon hogyan képes felhasználni egy írástudatlan asszony a világ végén az internet nyújtotta lehetőségeket, és hogy képes-e a Levegő megváltoztatni Kizuldah életét?

Ryman könyve maga a valóság. Hogy miért? Először is a környezet. Karzisztán, bármennyire is fiktív helyszín, magán viseli a harmadik világ minden jellegzetességét. Több náció keveredik egymással – a képzelt karz ill. eloi valamint a valóságos kínai –, és ezek korántsem feszültségek nélkül élnek egymás mellett. A többségi kultúra elnyomja a kisebbséget – a szerző az elnyomott eloikat mutatja fenségesebbnek –, amely ugyan elviekben jogokkal bír, a valóságban viszont a rendszer bármilyen kritikát keményen megtorol. A városok olyanok, mint akármelyik posztkommunista félsivatagi ország városai: zsúfoltak, koszosak, rideg és omladozó tömbházakkal, harmincéves teherautókkal és portékáikat árusító kofákkal. A történelem, a társadalmi helyzet, az emberek viszonya mind ismerősek lehetnek a mi valóságunkból. Ryman szereplői a legnagyobb szegénységben tengetik életüket, egyetlen céljuk túlélni a fáradságos nappalokat. A szereplők viszonya pedig akár bármelyik kisközösséget jellemezhetné: barátokból hirtelen ellenféllé váló nők, állhatatos férfiak, a közösségből kiközösítettek lenézése ill. a merev elzárkózás a külső behatásoktól. A könyv első ránézésre egyáltalán nem science fiction.

Holott az. Nem csak a néha fölbukkanó sci-fis ötletek – amelyek megelégedésére szolgálhatnak minden keményfejű sci-fi fanatikusnak –, hanem a Levegő problémája miatt, amit remekül körbejár a szerző, és milyen a vérbeli science fiction, ha nem ilyen? A világháló rengeteg lehetősége jelenik meg a könyvben. Egyrészt alkalmas arra, hogy a szegények megmutassák nyomorukat a világnak. De ezt nem öncélúan teszik: az itteniek büszkék, nem alázkodnak meg, inkább megpróbálnak saját munkájukkal pénzt szerezni, és ehhez közvetítőnek használják az internetet. Csung Mae innen sajátítja el a modern marketingfogásokat, a piackutatás és értékesítés fortélyait. Az internet a „harmadik világ esélye”, ennek segítségével bekapcsolhatók a világtól elzárt, a fejlődésben megrekedt területek is a Föld „nagy vérkeringésébe.” Persze Ryman nem áltat senkit sem: a változás nehéz, fájdalmas, és gyakran a régi pusztulásával jár. De mint mondja, a változás örök, és ez mindig is így működött.

És hogy a Levegő, mint regény, megállja-e a helyét? A konfliktus, mint azt föntebb láthattuk, adott. A szereplők élő figurák, még az olyan mellékszereplők is, akiket csak pár mondattal vázol fel a szerző. Mae ugyan tanulatlan, írni-olvasni nem tudó parasztasszony, de intelligens. Ryman rámutat, hogy nem a műveltség teszi az embert, nem baj, ha valaki nem tudja, ki az a „bé-thó-ven” – ahogy a könyvben írják -, ha képes a lehetőségeit átlátni, megérteni és használni. És Mae pont ilyen ember, ahogy a környezetében élők közül többen is azok. A viselkedésük, a reakcióik hihetőek, és elfogadhatóak. Egyedül a főhősnő terhessége és annak körülményei azok, amelyek egyes olvasókban értetlenséget válthatnak ki, és ezt el is fogadhatjuk. Azonban ha ezen túltesszük magunkat, Ryman egy hihető világot tár elénk. A vaskos könyv végig fönn tudja tartani az érdeklődést, csak néha fordulnak elő üresjáratok.

Végeredményben ez a könyv kötelező darab mindenki számára. A cyberpunk kedvelői ugyanúgy találhatnak benne érdekes részeket, mint a hömpölygő regények vagy az elgondolkodtató science fiction szerelmesei. A hard sci-fi kedvelők és a sci-fi iránt egyáltalán nem érdeklődők is bátran kezükbe vehetik a Levegőt. De mindettől függetlenül, ez az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, hogy megértse, mi is történik a Földön igazából.

További információk:

  • A regény idehaza a Delta Vision kiadó A képzelet mesterei sorozatában jelent meg.
  • A Levegő a Clarke-díjon kívül még a James Tiptree Jr. és a Brit Science Fiction Association díját is elnyerte, valamint finalista volt a Nebula-, Philip K. Dick- és a John W. Campbell-díjra jelölt művek között.
  • A mundane sci-fi irányzathoz Ryman művein kívül még közel áll Nancy Kress, William Gibson és Cory Doctorow  munkássága is.
Linkek:

Hozzászólások

hozzászólás


[ további írásai]
Ha tetszett, kövesd a Facebook-on is!
Kategóriák: irodalom

Eddig 10 hozzászólás érkezett.

  1. elmouse szerint:

    Köszi az ajánlót, utána is nézek.
    A DV ezen sorozata teljesen kimaradt nekem. Azt hiszem ezt is pótolnom kell.

  2. crei szerint:

    Ezeknek az eloi-knak van valami köze a Wells féle eloikhoz? Ez valami hommage dolog?

  3. _acelpatkany_ szerint:

    Olvasás közben nem sok hasonlóság fedezhető fel Wells eloi-jaival, maximum annyi, hogy Rymannél ők képviselik a nemes és ősi kultúrát, ahogy Wells-nél is az eloi a “nemes faj”.

  4. bad_angel szerint:

    Énrám egy teljesen unalmas, jelegtelen könyv benyomását tette. Feléig olvastam, és miután kifordult a kezemből egy fényes délután olvasás közbeni elalvás miatt, dobtam is a sarokba, majd az antikváriumba. Ha valakit jellegtelen szereplők, teljesen hétköznapi szenvedés érdekel, akkor annak bátran ajánlom.

  5. archnihil szerint:

    Az eloi tudtommal “urat” vagy “nemest” jelent héberül. (“Eloi, Eloi, lama szabaktáni?”)
    Wells is innen vette az eloi megnevezést, a morlock meg sokak szerint onnan van, hogy ezen lények ősei még korlátozottabbak voltak (“more locked”), mint elődeik.
    (Azt se feledjük el persze, hogy az Időutazó idejére ezen neveknek már volt egy ironikus éle.)

  6. _acelpatkany_ szerint:

    bad_angel: abban igazad van, hogy az események lassan haladnak, és hogy hétköznapi dolgok történnek inkább a könyvben. De egyrészt a regénynek vannak olyan érdemei, melyeket fentebb leírtam, másrészt meg ilyen erővel jó pár irodalmi klasszikust is sutba dobhatnánk. Persze az egyéni ízlés más kérdés, ezek közül a “klasszikusok” közül én is tudnék mondani párat ami nem jött be.

  7. bad_angel szerint:

    _acelpatkany_: Nem azt vitatom, sőt igazán nem vitatok semmit, hogy nincs érdeme a regénynek, vagy hogy hülyeséget írtál. Én egyszerűen arra akarok rámutatni, hogy hihtetlenül vontattotnak talált a könyvet, és szerintem, fele annyi oldalon sokkal jobban le lehetet volna írni mindezt.

  8. _acelpatkany_ szerint:

    Én sem gondoltam másként :) És az igaz, hogy túlírt, de ezt írtam is fentebb valahol, maximum az arányok mások :)

  9. jenoe szerint:

    Nagyon szerettem ezt a könyvet. Lassan bonyolódik a cselekmény, de nem csoda, a végére így is elég bonyolult lesz. :)

  10. woof szerint:

    Sajnos én nem bírtam odáig, hogy bármi is kibontakozzon. Kifejezetten utáltam minden disznószaros (pardon) szereplőt, a főszereplő volt a leginkább antipatikus.
    Mindezt tetézte, hogy eredetileg nekem kellett volna fordítanom. Elkezdtem, aztán jött egy másik, sürgősebb munka, és kisírtam, hogy lepasszolhassam. :)
    És tessék, megint egy olyan könyvről mondok véleményt, amiben nem jutottam 30 oldalnál tovább :)

Szólj hozzá

Nem belépett felhasználók számára a hozzászólások kb percenként frissülnek.

Válaszd ki a felemelt kezű figurát!



Keresés az oldalon